Kósa Miklós: Példaképek kellenek, de maradjon meg a személyiség
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő szituációt, és elmondják, azok megoldására, kezelésére milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Kósa Miklós, a Vasas kardvívóedzője osztja meg gondolatait arról, milyen hatással van a gyerekekre, amikor a klubban a sportág legjelesebb példaképeivel találkozhatnak nap mint nap.
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy a Vasas vívóműhelye tele van világklasszis sportolókkal. Ők valódi példaképek, olyanok, akiktől mind szakmailag, mind emberileg rengeteget lehet tanulni.
ahogyan gyakran a szintén olimpiai aranyérmes, ma már Szilágyival együtt a szakosztály társelnökeként dolgozó Szász Emesét is. Ez részint hatalmas motivációt ad a fiataloknak, részint – mivel Áronék rendkívül közvetlenek mindenkivel – bármikor oda lehet menni hozzájuk tanácsért és persze aláírásért is.
A példaképek jelenléte vonzza a gyerekeket, erre is fel kell készülni a klubokban. Mi már évek óta nem férünk el a pasaréti csarnokunkban, ezért a környező iskolák tornatermeiben is tartunk edzéseket, hogy senkit ne kelljen elküldeni, aki jelentkezik hozzánk. És nem meglepő módon a nemzetközi megkeresések száma is megemelkedik, ha a sportág legendái versenyeznek az egyesületben. Nekünk sűrű a programunk, így nem tudunk külföldre utazni edzőtáborozni, de hozzánk rendszeresek érkeznek vendégek.
Az irigylésre méltó helyzetünkben is felvetődnek azonban kérdések és adódnak olyan helyzetek, amelyeket kezelnünk kell. Bár a vívásra nem annyira jellemző, hogy bálványozzák a sportág legnagyobbjait, mint például labdarúgásban (pedig szerintem megérdemelnék ők is…),
Az örömteli, ha ellesnek bizonyos mozdulatokat tőlük, eltanulják, mennyire koncentráltak és elhivatottak az edzéseken, hogyan készülnek a versenyekre – ugyanakkor mindenki önálló egyéniség. Hiszen, ha valakit teljesen lemásolnak, hol marad az illető személyisége? Csak akkor lehet bárki sikeres és boldog, ha minden mozdulatában és megnyilvánulásában ott van önmaga. Persze, ha figyelik a Vasasban az élsportolóinkat a hétköznapokban, a magánéletükben, azt, hogy hogyan viselkednek, hogyan élnek, annak nagyon örülök, hiszen valóban nagyon jó emberek, követendő értékekkel.
Nálunk az vált be, hogy igazi családként működünk. Közvetlen, baráti a hangulat a legsikeresebbek és a kevésbé eredményesek között is. Persze, számít az eredmény, de elsősorban
Meg kell érteni, hogy Szilágyi Áron egy volt, egy van és nem lesz több. Éppen az előbb már elmondottak okán: vagyis mert nincs két ugyanolyan ember, ugyanolyan személyiség. Senki ne Szilágyi akarjon tehát lenni, hanem önmaga!
Úgy vélem, mi, edzők akkor végezzük jól a munkánkat, ha mindenkiből kihozzuk azt, amire az illető predesztinálva van. Ha az az olimpiai érem, akkor azt, ha pedig az itt töltött évek miatt „csak” egy egész életében sportosan, egészségesen élő ember válik belőle, akkor azt.
A másik, amit nagyon komolyan veszünk, az a tanulás. Büszkék vagyunk arra, hogy a sportolóink nívós egyetemekre járnak, akadnak közöttük orvosok, jogászok, közgazdászok, mások pedig az ország legjobb gimnáziumainak diákjaiként nyerik sorban az érmeket az utánpótlás-világversenyeken. Ebben hatalmas szerepe van a példaképeinknek, akik megmutatták azt is:
Kósa Miklós,
a Vasas kardvívóedzője
(Kiemelt képünkön: Kósa Miklós és kadétvilágbajnok tanítványa, Csonka Dorottya Fotó: Bizzi Team)
