Gulácsi Ferenc: Mit tehetünk, ha kiszúrnak a gyerekkel?
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Gulácsi Ferenc, a junior női kardvívó-válogatott vezetőedzője osztja meg gondolatait arról, hogy egy-egy bírói ítélet milyen hatást gyakorolhat a fiatal versenyzőkre és egyáltalán: el lehet-e a gyerekekkel fogadtatni az igazságtalannak vélt döntést?
Azzal kell kezdenem, hogy hosszú éveken át A kategóriás nemzetközi bíró voltam, így mindkét oldalról van rálátásom arra a helyzetre, amikor a zsűri döntést hoz egy-egy kétes szituációban.
A témának aktualitást ad, hogy a párizsi olimpia férfi kardversenyének nyolcaddöntőjében, Gémesi Csanád és Fares Ferjani asszójában 14:14-es állásnál a zsűri a tunéziait hozta ki győztesként egy olyan tus után, amelyet akár a magyar vívónak is adhatott volna.
Fontos hangsúlyozni, hogy az olimpia nem világkupa- vagy Grand Prix-viadal, itt a döntéseken versenyzői és edzői sorsok múlhatnak, nem beszélve a különböző juttatásokról, életjáradékról. Na, de a bírói ítéletek ugyanúgy részei a korosztályos viadaloknak is.
Amikor én bíráskodtam, még nem volt videózás, most a juniorok és a kadétok nemzetközi versenyein már a 32-től kezdve igénybe lehet venni ezt a fajta a segítséget. A gyerek kinéz az edzőjére, és ha az bólint, akkor a fiatal kérheti a zsűrit, hogy nézze vissza a páston történteket. Ugyanakkor nem mindegy, hogy ezt milyen módon teszi.
Lehet úgy csinálni, hogy a versenyző egy kis négyzetet rajzol a levegőbe és lehet úgy is, hogy teatrális mozdulatokkal, televízió nagyságú jelzésekkel fordul a mérkőzésvezető felé. Az utóbbit a kevésbé szimpatikus formának tudja be a zsűri, ezért mindig elmondom a versenyzőknek, hogy ha kérik a videózást, akkor ne sértsék meg közben a bírót, mert már ez a mozdulat is befolyásolhatja őt a döntésben.
A bírókat egyébként sorsolják a mérkőzések előtt, így gyakran előfordul, hogy egy volt szovjet tagállam versenybíróját küldik például a magyar–georgiai asszóra. Mivel a gyerekeink nem az első versenyükön vesznek részt, ez a bíróküldés egyből elgondolkodtatja őket, és sok esetben egyfajta féket is jelent a számukra. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy nyugtatjuk őket, és elmondjuk, nem ezen fog múlni a meccs kimenetele. Egylámpást kell adni, és nem tud mit tenni a zsűri.
Ha valaki úgy érzi, hogy a bíró elvett tőle egy pontot, minél gyorsabban muszáj elfelejtetni vele a szituációt, és bátorítani kell, hogy majd ad helyette kettőt. Ugyanis a megítélt találat után nincs lehetőség óvásra, azt el kell fogadni. Hőbörögni a kispadon sincs értelme, mert az büntetéseket von magával, sőt az edzőt el is küldhetik a pásttól.
A kardvívásban gyakran láthatjuk, hogy egy-egy tus után mindkét versenyző kitörően örül. Ebben az is benne van, hogy a vívó megpróbálja „eladni” a bírónak, hogy ő szerezte az érvényes találatot, de persze vélheti valóban így is. Ezt a versenyzők mindig érzik belül, és a tusok utáni reakciókra külön nem készítjük fel a fiatalokat.
Azért is szükséges fejben erősnek lenni, mert az ellenfelek folyamatosan azon munkálkodnak, hogy kizökkentsék a másikat. Jön a cipőfűzés, ápoltatás, fegyvercsere, lányoknál a hajigazítás meg hasonlók. Többnyire minden indokalatlanul. Egy éppen rossz passzban lévő vívó így próbál időt nyerni. Olykor a nemzetek eltérő habitusát is el kell viselni; például a folyamatos színészkedést vagy reklamálást. Ilyenkor is higgadtnak érdemes maradni edzőnek és tanítványnak egyaránt, a pást mellől nyugalmat kell sugározni.
Ezek olyan helyzetek, amelyeket edzésen nem lehet modellezni, mint ahogyan a bírói ítéleket sem.
Sőt ha olyan fiatalnak vezetünk meccset edzésen, aki kadét- vagy junior-világversenyre készül, a kétes szituációknál inkább a javára döntünk, hogy ezzel is növeljük az önbizalmát.
Tény, hogy nem mindenki képes elfogadni azt, ha úgy érzi, igazságtalanul járnak el vele szemben. Sajnos előfordult már, hogy valaki úgy gondolta, folyamatosan kiszúrtak vele, és ő ezt tovább nem szeretné eltűrni, így elköszönt a sportágtól. De nem ez a jellemző hozzáállás.
Visszatérve Gémesi asszójára, a gyerekeknek azt kell látniuk ebből az esetből, hogy Csanád talpra állt, még nagyobb bizonyítási vággyal vetette bele magát a csapatversenybe, és rövidesen élete legnagyobb sikerét elérve, Szatmári András, Szilágyi Áron, valamint Rabb Krisztián társaságában felléphetett az olimpiai dobogó második fokára, így ezüstérmet akasztottak a nyakába.
Gulácsi Ferenc
a junior női kardvívó-válogatott vezetőedzője
(Kiemelt képünkön: Gulácsi Ferenc Forrás: Magyar Vívó Szövetség)
