Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő szituációt, és elmondják, azok megoldására, kezelésére milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Güttler Károly kétszeres olimpiai ezüstérmes, korábbi világcsúcstartó mellúszó, a Kőbánya SC edzője osztotta meg gondolatait arról, hogyan motiválhatók a mai gyerekek, és miért nem hajlandó a fiatal versenyzők zöme beletenni azt a mennyiségű munkát a sportba, ami a kiugró sikerekhez szükséges.

Más kort élünk, mint amikor én voltam fiatal sportoló a nyolcvanas években. Kevesebb a mindennapi küzdelem, a versenyzők szüleinek jobbak az anyagi körülményei. Ez megnyilvánul abban is, hogy míg annak idején gyalog vagy villamossal jártunk edzésre, esetenként akár órákat utazva az uszodáig, ma az a jellemző, hogy szülők autóval hozzák és viszik a gyerekeket – egyesek pedig már saját kocsival közlekednek. Ennek persze van pozitív hatása is, mivel gyorsabban eljutnak a tréningre, ugyanakkor

ami az élsportban – amelyben kivételes teherbírásra és kitartásra van szükség – sokszor hátrányt jelent.

Az is különbség, hogy a rendszerváltás előtt mindenhez nehezebb volt hozzájutni, mindenért többet kellett dolgozni, mint ma, amikor szinte bármi elérhető pénzzel vagy egyetlen kattintással. Ám az életben vannak dolgok, amik pénzzel nem megvásárolhatók, nem érhetők el könnyen: a legtöbben a szerelmet szokták említeni ezek közül, de a kiugró sporteredmények, az olimpiai vagy világbajnoki címek is ide tartoznak.

Ahhoz, hogy valaki a sportban a csúcsra jusson, felfoghatatlan mennyiségű edzésmunkát kell elvégezni, amihez különleges mentális erőre van szükség. Hiszen az úszásban nem lehet egyik pillanatról a másikra a legjobbnak lenni; hosszú évek folyamatos, kemény, alázatos edzései nélkül nem megy. A mi időnkben lényegében az egyetlen kitörési lehetőség a válogatott sportolói lét volt, aminek köszönhetően külföldre utazhattunk, világot láthattunk, és idővel több pénzt kereshettünk. Mivel ma minden könnyebben hozzáférhető, a gyerekek előtt pedig számos nyitott út áll,

Pedig nem lettek tehetségtelenebbek a magyar gyerekek, csak azt tapasztaljuk, hogy sok csiszolatlan gyémántot elveszítünk, olyan ígéretet, aki nem vállalja, hogy az élete jelentős részét az élsportra áldozza. És megváltozott a hangulat is az edzéseken, illetve a fegyelmezés módszerei is eltérnek a korábbiaktól. Természetesen a fizikai erőszak soha nem jöhet szóba, azonban egy-egy hangosabb szó időnként azért kicsúszna az edzők száján, amikor már a sokadik tréningen nem azzal az elánnal úszik a reményteljes fiatal, ami ahhoz kellene, hogy a legjobbak közé érjen.

Az az edző ugyanis, aki keményebb hangot üt meg, hamar megtapasztalja, hogy a szülő elviszi másik klubba a gyereket, mert rossz élmény érte az uszodában. Miután ma már jóval nagyobb a kínálat az egyesületekből is, az edzőknek sokkal jobban kell vigyázniuk a gyerekekre, hiszen a konkurencia nem csak sportágon belül van jelen.

Persze, mint az életben mindenre, a most vázolt problémára is akadnak ellenpéldák. Mondok is egy aktuálisat: a Párizsban 200 méter háton olimpiai aranyérmes Kós Hubert kifejezetten jómódú családból érkezett, és vele is előfordulhatott volna, hogy amint nehézségekkel szembesül, elfordul az úszástól, ám

Güttler Károly
a Kőbánya SC úszóedzője

(Kiemelt képünk forrása: Facebook/Kőbánya SC)