UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-08-17 21:30

Kilencedikként zárt az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

A házigazda észak-macedónok legyőzésével az U16-os fiú kosárlabda-válogatott a kilencedik helyen végzett a szkopjei B-divíziós korosztályos Európa-bajnokságon.

Miután a magyar válogatott péntek este legyőzte a briteket, másnap a 9. helyért léphetett pályára a hazai pályán szereplő észak-macedónok ellen a szkopjei B-divíziós U16-os fiú kosárlabda Eb-n.

A betegségektől által sújtott mieink ezúttal is csak szűk kerettel, mindössze nyolc bevethető játékossal tudtak felállni. Ennek ellenére azonban remekül kezdett a csapat, és az első negyed végeztével 23–16-ra vezettek a magyar fiúk, majd a nagyszünetre sikerült egy ponttal tovább növelni a fórt (41–33). Faragó Péter együttese a második félidőben sem engedte ki a kezéből az előnyt, és végül 80–71-re nyert a záró napi helyosztón.

A mezőny legjobbjaként Kurfis Zétény 30 pontot dobott. 

A győzelemmel a mieink a kilencedik helyen fejezték be a tornát.

A döntőt szombat este 21.30-tól az észtek és a románok vívják, míg a harmadik helyet – amely az első kettőhöz hasonlóan szintén feljutást ér – a svájciak szerezték meg.

B-divíziós U16-os fiú Európa-bajnokság, Szkopje (Észak-Macedónia)
Helyosztó a 9. helyért
Észak-Macedónia–Magyarország 71–80 (16–23, 17–18, 25–25, 13–14)
Észak-Macedónia: Neshovikj 2, Danev 2, Cvetkovski 24/12, Gjorgjevikj 20/9, Terzievski 12. Csere: Gjinovski -, Srebrov -, Eshtrefi -, Stojanovski 1, Petkovski -, Eftimovski 10.
Magyarország: Pavlik 7, Zöldi 2, Puskás 12/3, Kurfis 30, Asztalos 20/6. Csere: Gáspár 7, Inalegwu 2, Körtvélyessy -.

(Kiemelt kép forrása: FIBA)