Szintet lép Dunakeszin a sportág
Nagy reményekkel vág neki az új évadnak a Dunakeszi ifjúsági leány kézilabdacsapata.
A VS Dunakeszi ifjúsági leány kézilabdázói nagy reménnyel vágnak neki a közelgő évadnak, mivel a tavalyi másodosztályú kerethez kiváló játékosok csatlakoztak. A cél megnyerni a bajnokságot és kivívni a jogot az élvonalban való indulásra – írja a közleményében a klub.
Az egyesületben egyre több korosztály nyer jogot arra, hogy az első osztályban mutathassa meg magát. Az előző idényben például a VSD ifjúsági fiúcsapata jutott fel, ami mutatja, hogy
A megannyi választható VSD sportág közül a kézilabda, mint sikeres olimpiai csapatsportág, évek óta biztosít remek feltételeket és magas versenyeztetési lehetőséget a térségben élő kézilabdás fiatalok számára.
Temesvári István évtizedek óta vezeti sikeresen a helyi kézilabda-szakosztályokat és a következő évekre fontos szerepet szán majd a térségi kézilabda utánpótlásképzés még erőteljesebb felépítésére. Erre kiváló lehetőséget ad az is, hogy Dunakeszin megépült az új Diáknegyed, aminek köszönhetően még több fiatal sportoló választja majd a jövőben Dunakeszit. Ugyanakkor Dunakeszin már négy lelátóval ellátott sportcsarnok és több gyakorlócsarnok is megtalálható.
Az idei tanévtől kezdve pedig már a helyi általános iskolákban is nagyobb figyelmet fordít a szakosztály a gyerekek labdás képzésére és a tehetségek mielőbbi felfedezésére, illetve a sportágba irányítására. Ennek egyik fő oka az, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség kiemelt prioritásként kezeli azt, hogy az iskolákban is még több lehetőséget tudjon biztosítani a gyerekek labdás, illetve kézilabdás felkészítésére.
Négy általános iskolában két különböző programot is elindít a VSD kézilabda-szakosztály a 2024-2025-ös tanévben Dunakeszin. Az egyik a „Kézilabda az Iskolába” program, a másik pedig a „Velünk kerek a világ” elnevezésű program lesz. Az induló programokkal kapcsolatban további felvilágosítást kaphatnak a szülők és gyerekek az iskolától, illetve a VSD kézilabda szakosztálytól.
A két induló kézilabdás programban a Bárdos Lajos Általános Iskola, a Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és a Szent István Általános Iskola vesz majd részt Dunakeszin.