Felállt a pofonból az U14-es fiúválogatott

A Slovenia Ball elnevezésű U14-es kosárlabdatornán a magyar fiúcsapat meghökkentően nagy, 112 pontos vereséggel kezdett a lengyelek ellen. A rémálomszerű első meccs után a mieink a folytatásban már jóval jobban játszottak, és végül negyedikként végeztek Slovenj Gradecben. Dinnyés Attila szövetségi edző értékelte a látottakat.

Mint arról beszámoltunk, Slovenj Gradec városa adott otthont az U14-es kosárlabdázók Slovenia Ball elnevezésű nemzetközi tornájának. A magyar fiúcsapat a lengyel korosztályos együttes ellen játszotta első meccsét, amely válogatott szinten ritkán látható végeredményt hozott.

A borzalmas kezdést követően a folytatásban a mieink 82–74-re verték a szlovénok első számú csapatát, s ezzel bejutottak az elődöntőbe. A legjobb négy között a horvátok szintén túl nagy falatnak bizonyultak, 123–64-es vereség lett a vége. A legvégén a románok következtek a bronzmérkőzésen, és 74–69-re alulmaradtak Dinnyés Attila tanítványai, akik így a negyedik helyen fejezték be a tornát. 

„Effektíve úgy vágtunk neki a tornának, hogy teljesen a sötétben tapogatóztunk, nem voltak információnk arról, hogy az ellenfeleink milyen erőt is fognak képviselni – kezdte Dinnyés Attila szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Azt tudni kell, hogy az utánpótlásban az U14-es az első olyan korosztály, amelyben a gyerekek a válogatott színekben is kipróbálhatják magukat nemzetközi porondon, így értelemszerűen nem álltak rendelkezésre olyan korábbi meccsfelvételek, amelyek alapján készülni lehetett volna. Ennek fényében az első meccsen a lengyelek dominanciája teljesen váratlanul ért minket.

A lengyel játékosok olyan szinten előttünk jártak fizikai képességekben – magasságban, kilóban és erőben –, hogy be kell valljam,

De nemcsak én, hanem az edzőkollégáim sem.”

Dinnyés elmondta, ez a fajta hátrány abból is adódhat, hogy itthon az U14-es válogatottprogram elsősorban arról szól, hogy azok a gyerekek kerüljenek be a keretbe, akik egy-két múlva az U16-os korosztályban a válogatott magját jelenthetik.

„Azt tudni kell, hogy a mi csapatunkban játszó játékosok döntő többsége biológiai értelemben retardáltnak számít.

A fizikális hátrányunk aztán a lengyelekkel szemben nagyon kiütközött, ugyanis ők velünk ellentétben egy brutálisan erős csapatot állítottak össze, méghozzá minden pozícióban. Mivel a mieink még soha korábban nem találkoztak fizikailag ilyen szinten domináns csapattal, így sajnos nem is tudtunk megbirkózni ezzel a stílussal, és a lengyelek gyakorlatilag negyven percen át bedaráltak minket. Az elején ez a játék mindenkinek olyan sokkszerű élményt okozott, amelyből egyszerűen nem sikerült felocsúdni, közben aztán elkezdtünk kapkodni is, amelynek folyományaként sajnos jöttek az újabb eladott labdák, és a lengyel válogatott végérvényesen olyan lendületbe került, amelyet már nem tudtunk megállítani.”

Hozzátette, a lengyelek elleni meccs után – a kudarc feldolgozását elősegítve – alaposan átbeszélték a történteket a gyerekekkel.

Nyilván a srácok is érezték, hogy sok mindenen kell változtatni, hogy ilyen mértékű vereség még egyszer ne forduljon elő, de ezt meg is tették. Felszívták magukat, mentek tovább, és kiváló hozzáállással megcsinálták a feladatukat a torna további részében.

majd a horvátok elleni vereség után a harmadik helyért csak szoros csatában kaptunk ki a románoktól. A bronzmeccs miatt lehetünk bosszúsak, mert nyerhető meccset buktunk el. Így végül negyedikek lettünk, de összességében azt hiszem, nincs szégyenkezni valónk.”

A válogatottat alkotó tizenkét játékosból tizenegy az ország négy legjobb csapatából került ki.

Egyesületi szinten is gyakran járnak külföldre, de ilyen fizikális ellenféllel, mint a lengyel együttes, még soha nem találkoztak. Egyébként a lengyelek mellett a horvátok is kiemelkedtek a torna mezőnyéből, de ők alapvetően más koncepciót követtek. A horvát játékosok tizennégy évesen már Európa topcsapataiban – például a Real Madridban vagy éppen valamelyik német topklubban – játszanak, ráadásul elképesztő technikai képzettséggel felvértezve, és olyan tempót diktálnak, amellyel mi nagyjából négy-öt percig tudtunk tartani a lépést. A játékosaink természetesen igyekeztek alkalmazkodni, és felnőni a kihíváshoz, de ehhez idő kell, nem megy egyik pillanatról a másikra.

Várhatóan a mieink két-három év múlva már sokkal közelebb lesznek ezekhez a csapatokhoz, a gyerekeink fizikálisan utolérik magukat, megerősödnek, és a saját bőrükön megtapasztalva, a minél több ilyen nemzetközi meccs hatására valóban képesek lesznek felvenni a versenyt Európa legjobbjaival. Ugyanis nem kérdés, ez a lengyel és horvát csapat két év múlva az U16-os Eb-n a legjobbak között fog végezni.”

(Kiemelt kép forrása: sloveniaball.com)