UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2024-09-01 17:00

Kilencvenhárom világbajnoki érem maradt itthon

Hét híján száz medált sikerült Magyarországon tartaniuk a mieinknek az utánpótláskorú kick-boxolók budapesti világbajnokságán, amelynek hétfőtől szombatig a BOK Sportcsarnok adott otthont.

A küzdősportos rekordok könyvébe kívánkozó módon 68 ország több mint kétezer fiatalja versengett csaknem egy héten keresztül fővárosunkban a kick-boxolók utánpótlás-világbajnokságán, ahol nem csupán a sportolói részvételt illetően született különleges világcsúcs, hanem az által is, hogy korábban

soha ennyi nemzet nem képviseltette magát az amerikai eredetű sportág 19 éven aluli művelőinek vébéjén.

Ám Budapest másért is emlékezetes állomás marad vendéglátói szempontból: kétszáz fős válogatottunknak csaknem a fele nyert egyéniben és/vagy csapatban valamilyen színű medált a hat nap alatt, merthogy összességében

25 világbajnoki címet szereztek a mieink a 28 ezüst és a 40 bronz mellé, minden idők legjobb vb-szereplését produkálva.

A magas minőséggel együtt mennyiségben is tetemes gyűjtemény úgy jöhetett össze, hogy a budapesti világbajnokságon a kick-box mind a hét szakágának (pointfighting, light-contact, kick-light, formagyakorlat, full-contact, low-kick és K1) versenyszámaiban osztottak érmeket, s a magyarok szinte valamennyiben - gyermek, kadét és junior korosztályban egyaránt – rendre ott álltak a dobogón az eredményhirdetéskor.

A 25-28-40-es numizmatikai kollekció még így sem volt elegendő az összesített sorrend első helyéhez, azt Nagy-Britannia söpörte be, Magyarországot és Kazahsztánt megelőzve az éremtáblázaton. Az így is pompás összképet Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke árnyalta, miután – a kedvező külföldi visszhangok alapján - elégedetten nyilatkoz(hat)ott a hazai rendezésű világbajnokságról.

 „Sikeres volt az esemény – mondta a szövetségi honlapnak. – A feladat azért volt különösen nagy, mert ez volt a kick-box történetének legnagyobb világbajnoksága. De nagyon örülünk, hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk, és nemcsak a világszövetség elnökétől, hanem az egyes országok képviselőitől, versenyzőktől és bíróktól egyaránt. Hatalmas munka áll mögöttünk, ami nem ment volna a sok önkéntes nélkül, akik éjt nappallá téve segítettek. A legnagyobb támogatónk a sportért felelős államtitkárság volt, a Nemzeti Sportügynökség pedig a lebonyolításban segédkezett. Fontos volt a számunkra, hogy ők is lássák a saját szemükkel, hogy a pénz, amit odaadtak nekünk a vébére, megfelelően hasznosul.”

Az elnök kitért a mieink eredményeire is:

„Hozzávetőleg hoztuk a tavalyi utánpótlás Európa-bajnokság számait. A mostani eredmény ugyanakkor értékesebb, hiszen itt, a világbajnokságon sokkal több ellenféllel kellett megküzdeni.

Továbbra is a pointfighting szakágunk a legerősebb, de biztató, hogy sikerült a másik két tatamis küzdelmi ágban és a ringben is aranyérmeket szerezni.

A formagyakorlatban szintén komoly fejlődést mutattak a versenyzőink. Az amerikai kontinensről roppant erős csapatok érkeztek, de a mieink mellettük is megállták a helyüket" – értékelte a világbajnokságot Galambos Péter.

Hogy egyáltalán nem hazabeszélt, azt igazolta például a vébén jelen volt Raffaele Chiulli, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert nemzetközi sportszövetségek szervezetének az elnöke is, aki nem fukarkodott a sportágat, a magyar házigazdaságot méltató szavakkal.

A magyar világbajnokok:

kick-light:

Fekete Zsombor (kadét 1, 69 kg)
Jóni Krisztofer (junior, +94 kg)
light-contact:
Kiss Zsófia (kadét 1, 50 kg)
pointfighting:
egyéni:
Juhász Andor (gyermek, 18 kg)
Nagy-Molecz Ádám (gyermek, 24 kg)
Baranyi Gergő (gyermek, 27 kg)
Szépe Emmett (gyermek, 30 kg)
Varga Léna (gyermek, 21 kg)
Sütő Barbara (gyermek, 30 kg)
Hudoba Bence (kadét 1, 37 kg)
Opperman Zsombor (kadét 2, 37 kg)
Kozma Kornél (kadét 2, 52 kg)
Zodoma Zétény (kadét 2, 57 kg)
Debreczeni Frida (kadét 2, 42 kg)
Jancsó Lili (kadét 2, 65 kg
csapat, küzdelem:
Debreczeni Frida, Kiss Zsófia, Jancsó Lili, Hadra Bíborka (lánycsapat, kadét 2)
Varga-Bata Zalán, Baranyi Gergő, Ekwoge Marcus Elong, Szépe Emmett (fiúcsapat, gyerek)
Szász Petra, Fekete Fanni, Sütő Barbara, Tóth Emma ( lánycsapat, gyerek)
full-contact:
Dénes Dániel (junior 1, +81 kg)
Domokos Nadin (junior 1, 56 kg)
K1:
Baksán Gréta (junior 1, 48 kg)
formagyakorlat:
Szemenyei Máté, Nas Míra, Szépe Emmett (zenés mix csapat, gyerek)
Udvarhelyi Fanni (zenés pusztakezes versenyszám, junior)
Hegedűs Mátyás, Kakas Hunor (kreatív, duó, kadét 2)
Szemenyei Máté, Nas Míra, Szépe Emmett (kreatív, trió, gyerek)

(Kiemelt képünkön: Jancsó Lili egyéniben és csapatküzdelemben is világbajnok lett Forrás: Magyar Kick-box Szakszövetség)