UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2024-09-02 19:52

Darabos László döntőbe jutott az U20-as világbajnokságon

A kötöttfogású Darabos László a 130 kilogrammosok között döntőbe jutott a Spanyolországban zajló birkózó-világbajnokságon.

Az amerikai, a Puerto Rico-i és a török legyőzésével elődöntőbe jutott a kötöttfogású 130 kilogrammos Darabos László a spanyolországi Pontevedrában zajló U20-as világbajnokságon – írja a hazai szövetség honlapja.

A Honvéd U20-as Eb-győztese a döntőbe jutásért a tavalyi U20-as vb-ötödik orosz Melehovval mérkőzött meg, ahol 3–1-re diadalmaskodott, így

bejutott a keddi vb-döntőbe.

Eközben Lévai Levente is győzelemmel kezdett a 77 kilogrammosok között, a belga után az orosszal viszont már nem bírt, technikai tussal kikapott, valamint az 55 kilogrammos Tótok Péternek is alul maradt amerikai vetélytársával szemben. Mindketten vigaszágra kerültek.

(Kiemelt képünk forrása: MBSZ)