UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2024-09-02 16:10

Lefektette az alapokat az ORV-n a hazai vb-re készülő U18-as válogatott

Három vereséggel a negyedik, egyben utolsó helyen végzett az U18-as jégkorong-válogatott a Vasas Jégcentrumban rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén. A tavaszi, hazai korosztályos vb-re készülő csapat szövetségi edzőjével, Svasznek Bencével a szezonnyitó torna után.

Mint arról beszámoltunk, a franciák elleni sima, 7–0-s vereséggel zárta az U18-as jégkorong-válogatott a budapesti ORV-t. A magyar együttes korábban 4–1-re a lengyelektől és 5–3-ra az ukránoktól is vereséget szenvedett, így nyeretlenül a negyedik helyen végzett a tornán.

Pusztán a meccsek eredményeiből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor persze tanulságokkal azért jócskán szolgált ez a torna mind a játékosoknak, mind nekünk, az edzőknek

– mondta Svasznek Bence szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Utánpótlás-válogatottról lévén szó, az új szezon elején új korosztállyal kezdtünk el foglalkozni, ezáltal sok az olyan játékos keretben, akivel eddig még nem dolgoztunk együtt.

Ez a torna kiváló erőfelmérőnek bizonyult, és összességében elérte a célját. Egyrészről jobban megismerhettük egymást személyesen, illetve közben a srácok előtt adott volt a lehetőség, hogy megmutassák magukat, és bebizonyítsák, kire lehet számítani ezen a szinten.

Ebből a szempontból mindenképpen hasznos visszajelzéseket kaptunk a társaságról. Nyilván nem örülünk neki, hogy háromszor kikaptunk hazai pályán, ideálisabb lett volna győztes meccsekkel bemutatkozni, jót tett volna a csapat önbizalmának egy-két sikerélmény, de a nagy képet illetően, a hosszú távú építkezés szempontjából nincs túl nagy jelentősége a mostani eredményeknek. Az a lényeg, hogy felmérhettük a játékosokat meccshelyzetben, az edzői stábnak ez a torna megfelelő kiindulási alapot szolgáltatott a folytatásra.

Szembesülhettünk a hiányosságainkkal, illetve előremutató dolgok is akadtak, több poszton is láttam biztató egyéni teljesítményeket.

Ugyanakkor az is egyértelmű, a tavaszi vb-keret számos helyen el fog térni a mostani névsorhoz képest. Örömteli, hogy sokan játszanak külföldön, illetve az U18-as korosztályból jó néhány játékossal az U20-as válogatottban is számolnak.

Ráadásul a felnőttválogatottban tizenhatévesen remekül debütáló Szongoth Domán is ennek az évjáratnak a tagja.

Azonban a korosztály kiemelt tehetségeire várhatóan a szezon közbeni felkészülési tornákon nem számíthatunk, majd csak a világbajnokságon szerepelnek velünk. Nyolc hónap van még hátra a vébé kezdetéig, szóval sok munka vár még ránk, hogy megtaláljuk a legerősebb összetételt.”

A válogatott legközelebb novemberben találkozik, és szerepel majd újabb nemzetközi tornán, míg az évad legfontosabb megmérettetése áprilisban a hazai rendezésű, divízió I/A-csoportos világbajnokság lesz.

A magyar csapat eredményei az ORV-n:
Magyarország–Lengyelország 1–4 (1–1, 0–1, 0–2)
Magyarország–Ukrajna 3–5 (0–2, 1–1, 2–2)
Magyarország–Franciaország 0–7 (0–1, 0–4, 0–2)

A torna végeredménye: 1. Ukrajna, 2. Franciaország, 3. Lengyelország, 4. Magyarország
Az U18-as válogatott kerete:
Kapusok:
Gazsek Máté (DVTK), Veres-Fucsku Bence (DVTK), Warwasovszky Áron (Crystal Beach Academy, kanadai)

Hátvédek:
Angyaláti Ábel (FEHA19), Besenyei Botond (Saipa, finn), Gál Botond (Budapest Jégkorong Akadémia), Nagy Dominik (FEHA19), Németh Vilmos (Újpest Jégkorong Akadémia), Osztoics Márk (Újpest Jégkorong Akadémia), Polonyi Nándor (Ontario Hockey Academy, kanadai), Prém Zsombor (Újpest Jégkorong Akadémia), Sábián Roland (FEHA19)

Csatárok:
Bánfalvi Kristóf (FEHA19), Brehel Attila (Újpest Jégkorong Akadémia), Hiezl Martin (Vasas SC), Horváth-Terták Péter (KooKoo, finn), Karó Levente (Vasas SC), Kuntic Dávid (Újpest Jégkorong Akadémia), László Bence Lázár (FEHA19), Lintner Péter (Vasas SC), Máthé Miklós (Újpest Jégkorong Akadémia), Mayer Marcell (Újpest Jégkorong Akadémia), Németh Kornél (Újpest Jégkorong Akadémia), Pallós Zsombor (FEHA19), Rapos Gergely (Újpest Jégkorong Akadémia), Schmidt Barnabás (Budapest Jégkorong Akadémia), Szivák Gergő (Budapest Jégkorong Akadémia), Trajcsik Dávid (DVTK), Wunder Bendegúz (Wolfsburg, német)

A szakmai stáb:
Svasznek Bence szövetségi edző, Strenk Hunor edző, Inglis Ákos edző, Kecskeméti Áron kapusedző, Szabó Anna fizioterapeuta, Magyar Péter felszerelés-menedzser, Wehli Márk csapatvezető

(Kiemelt kép forrása: MJSZ)