Ladányi Balázs: A klikkesedés elkerülhetetlen, de a közös cél mindent felülír

A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Ladányi Balázs, a korábbi 225-szörös válogatott jégkorongozó, a jelenleg az U20-as válogatott és a Budapest Jégkorong Akadémia U21-es csapatának vezetőedzőjeként dolgozó szakember osztja meg gondolatait arról, hogy az öltözőn belül mekkora jelenthet probléma a klikkesedés, és hogyan kezelhetők annak negatív hatásai.

Amikor egy-egy új együttest átveszek vezetőedzőként, nem egyszerű feladat már az elején kiépíteni a megfelelő csapatkohéziót. De ez különösen így van a válogatottak esetében, mivel csak ritkán tartunk edzőtáborokat, előfordul, hogy két-három hónap is eltelik két összetartás között. Ugyanakkor klubedzőként sem sokkal könnyebb, hiszen a hétköznapokban a játékosok éppen csak beesnek az iskolából a csarnokba, és már kezdődik is az edzés, utána pedig szintén rohannak haza pihenni, tanulni.

Mindezek fényében azt gondolom, hogy egy 20-25, adott esetben 30 fős hokiöltözőben elkerülhetetlen a klikkesedés, és bizonyos mértékig nincs is ezzel gond.

Azt viszont meg kell tanulniuk a fiataloknak, nekünk edzőknek pedig minden nap tudatosítani is kell bennük, hogy közös a cél, egy csónakban eveznek a társaikkal, és a siker érdekében muszáj ugyanabba az irányba húzni a hajót.

félre kell tudni tenni az ilyen jellegű feszültségeket, mert a csapat eredményessége az első. Néha kifejezetten nehéz feladat átadni, megértetni ezt az üzenetet, de előbb-utóbb mindenki belátja, hogy egyedül nem válthatja meg a világot. Arról nem beszélve, hogy valakinek a pontok szerzése a feladata, a másiknak pedig „csak” az, hogy szürke eminenciásként elvégezze a szintén nélkülözhetetlen mezőnymunkát.

A klikkesedés jelenségére hadd hozzak példát a saját karrieremből. Amikor válogatott játékos voltam, alapjában véve két klub, a Fehérvár és a Dunaújváros adta a nemzeti csapat zömét,

Ám amikor együtt, címeres mezben küzdöttünk a jégen, mindez már senkit nem érdekelt, és mindent megtettünk egymásért. Ennél fogva saját tapasztalatból is azt tudom mondani: a jó kohézió elengedhetetlen, de nem kell és nem is lehetséges mindenkivel ugyanannyira jóban lenni csapaton belül.

Az U20-as válogatottnál például úgy igyekszünk tenni a klikkesedés ellen, hogy az edzőtáborok során mi osztjuk be, ki kivel kerül egy szobába. A közös étkezések alkalmával mi szabjuk meg az ülésrendet, akár úgy, hogy véletlenszerűen egymás mellé ültetjük a játékosokat, ezáltal kicsit rákényszerítve őket arra, hogy olyanokkal is beszélgessenek, akikkel normál esetben nem elegyednének szóba. A cél az, hogy jobban megismerjék egymást. A fehérváriak ne mindig a fehérváriakkal, a miskolciak ne mindig a miskolciakkal töltsék együtt az időt. Ezt segíti az is, hogy az ebédek és a vacsorák idején tilos a telefonhasználat.

Edzőként sokszor az okozza a fejtörést, hogy nem pusztán a legjobb hokisok összeválogatása a feladat, és

Így aztán lehet valaki bármilyen kiemelkedő egyénileg, ha a karaktere, a személyisége nem odaillő, nem fog szerephez jutni a nagy tornán.

Mindemellett természetesen egyéni beszélgetésekkel, illetve

az egység megteremtésére. A pszichológussal egyeztetve rendszeresen szervezünk olyan csapatépítő programokat, amelyekkel indirekt módon oldható a klikkesedés, javítható a közösségi morál. A külső szakember bevonása nagy segítséget jelenthet ezekben a helyzetekben.

Ladányi Balázs
Az U20-as jégkorong-válogatott szövetségi edzője, a Budapest Jégkorong Akadémia U21-es csapatának vezetőedzője

(Kiemelt kép forrása: MJSZ)