„Már nem kapusként, hanem edzőként gondolok magamra” – Kemenes Szabolcs

Június óta Kemenes Szabolcs az U18-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzője. A korábbi kapus két évig Spanyolországban dolgozott utánpótlástrénerként, ahol új futballkultúrával ismerkedett meg. Az Utánpótlássportnak beszélt a hazatérés okairól, az európai elit megközelítésének esélyeiről, valamint arról, hogy már fiatal kora óta készült az edzői pályára.

A 24.hu-nak 2023 októberében azt mondta, alapvetően a helyén van Spanyolországban, de ha ajánlatot kapna Magyarországról, meghallgatná. Ekkor a korosztályos válogatott edzői posztra gondolt?

– Megmondom őszintén, egyáltalán nem. Számomra derült égből villámcsapás volt az MLSZ megkeresése. Amikor ezt nyilatkoztam, nem gondoltam konkrétumra, csak azt tudtam, hogy Magyarországon is bőven van olyan munkakör, ami izgalmas és előrelépést jelenthet.

Feltételezem, elégedett volt a felkéréssel, hiszen elvállalta.

– Igen, elképesztően örülök annak, hogy az U18-as válogatott edzője lehetek. Ha gondolja, el is mondom miért.

Mindenképpen!

– A legizgalmasabb a válogatott edzőségben az, hogy az ember a tudását nemzetközi szinten méretheti meg. Minden meccs új kihívás, mert nemzetközi szintre kell felkészíteni a játékosokat, annak megfelelően kell kitalálni a taktikát és meccselni, reagálni arra, amit az ellenfél csinál.

Az U18-asok a két versenykorosztály az U17 és az U19 között vannak. Mi az elsődleges feladata ezzel a csapattal?

– A válogatottnál nekünk az a dolgunk, hogy a szerintünk legjobb játékosokat összegyúrjuk egy-egy mérkőzésre, és próbáljuk a legtöbb kihozni belőlük. Ezen túl pedig

Átmenet az utánpótlásból a felnőttfutballba. Ugyan még gyerekek, de hamarosan betöltik a tizennyolcadik életévüket. A legtöbben már most is felnőttbajnokságban játszanak, például Kovács Patrik a Fehérvárban, de említhetem Mondovics Kevint is, aki még nem az élvonal állandó szereplője, de a hétvégén gólt rúgott a Magyar-kupában, és így tovább. Szerintem nagyon érzékeny időszak ez: hatalmas váltás belépni a felnőttfociba, statisztikailag is ekkor „bukik el” a legtöbb gyerek. Ezért is izgalmas kihívás ez nekem.

Még csak néhány hónapja vezeti a válogatottat, két mérkőzést játszott a csapat, mennyire sikerült megismerkedni a fiúkkal és felmérni a hazai mezőnyt?

– Szerencsére a játékosok többsége már az U15-ös, U16-os és az U17-es válogatottban is szerepelt, hogy úgy mondjam, nem elsőáldozó, nem először viseli a címeres mezt, tehát sokan átmentek már néhány szűrőn az elmúlt években. Ezzel együtt árgus szemekkel kell figyelni, hogy az első-, másod-, harmadosztályban kik mutatkoznak be, mert lehet, hogy valaki későn érő típus, emiatt pedig nem szenvedhet hátrányt a válogatottban. A feladat persze ennél is összetett, hiszen vannak olyanok srácok, akik külföldön játszanak. Nagy segítség az MLSZ „radarja”, ami figyel azokra a játékosokra, akik légióskodnak – így törekszünk arra, hogy senkit ne tévesszünk szem elől. És azt is hozzátenném, hogy mind belföldön, mind külföldi nagyon jó szakmai kapcsolatot ápolok a klubokkal, az edzőkkel, a sportigazgatóval, rendkívül gyors és hatékony az információáramlás.

A jelenlegi U18-asok, tavaly még U17-eseként bejutott az Európa-bajnokság elitkörébe, azonban a kontinensviadalra már nem kvalifikáltak. Örök kérdés a magyar utánpótlásban: mi kellene ahhoz, hogy közelebb érjünk a legjobbakhoz?

– Ha a nyolc nagy európai futballnemzettel – Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Anglia, Belgium, Hollandia és Portugália – akarjuk összehasonlítani Magyarországot, az félrevisz, mert egyszerűen nincs akkora merítésünk játékosból.

annyi minőségi játékosuk van. Viszont rajtuk kívül egyik válogatott sincs ebben a helyzetben. A legjobb nyolcon túli országokra az a jellemző, hogy korosztályonként változik a színvonal. Az egyik évjárat kicsit erősebb, majd a következő valamivel kevesebb tud. Ez a lélekszámból és a futballkultúrából is következik. Gondolhatunk Németh Krisztiánékra, akik 2009-ben bronzérmet nyertek az U20-as világbajnokságon. Ilyen is van.

Ha már a futballkultúrát említette: a beszélgetés elején idézett interjúban nagyon elismerően és lelkesen mesélt a spanyolokról. Azt is mondta, talán azt a kultúrát lenne érdemes átvenni. Mi az, ami megfogta?

– Nagyon erősen hat a néplélek arra, hogy aztán milyen játékstílus jön létre az adott országban.

A spanyoloknál ez például úgy mutatkozik meg, hogy ott az iskolában sokkal jobban számít a gyerekek véleménye, individuumként kezelik őket, ennek megfelelően a pályán is bátrabban és felelősségteljesebben dönt. Ugyanazzal a személyiséggel focizhat, mint amivel az iskolában viselkedik. Ez pedig nagyon érződik a gyerekeken: ők olyan környezetben tudnak kibontakozni, ami nekik kényelmes és természetes. A mai srácok nem parancsszóra működnek, szabadságot kell nekik adni, bízni bennük, viszont ez csak úgy megy, ha ez az élet minden területén adott. Én azt vallom, hogy a játékos felelős a saját karrierjéért, senki más. A felelősségnek nyilván megvan az a negatív oldala is, hogy rosszul dönthet valaki, és gólt kapunk belőle, de akkor ez van.

Itthon, a szakma részéről milyen a fogadtatása, ha megpróbálja átadni a kinti futballkultúrát?

– Szerencsére abszolút nyitott fülekre talál, nem meglepő, hogy mindenkit érdekel a spanyol foci.

Miben más az olyan edzők szemlélete, akik kapusok voltak a mezőnyjátékosokéhoz képest?

– Érdekes dolog ez. Kapusként ugye a meccs folyamatosan előttem zajlott, hátulról figyeltem a játékot. Érdekelt, mit lehetne másképpen csinálni elöl, hol tudnánk bontani az ellenfél védelmén, szóval nem csak álltam, és amikor jött az ellenfél, akkor kivédtem a lövést. Azt gondolom, hogy az edzőségemhez ez sokat tett hozzá, rengeteget tapasztalatot gyűjtöttem, amit fel tudok használni.

Még kicsit a kapustémánál maradva: mennyire vesz részt a poszttársai felkészítésében?

– Egyáltalán nem! Nekem az egészen kiváló Kövesfalvi István a kapusedzőm, akire mindent rábízhatok. A szövetségnél dolgozó másik két kapusedző, Milinte Árpád és Illyés Dániel is nagyon színvonalas munkát végez. Azt gondolom, nekik is köszönhető, hogy a magyar kapusok évek óta megállják a helyüket Európában is. Szóval nekem azon túl nincs extra feladatom a kapusokkal, minthogy beírom a kezdőcsapatba azt, akiben megegyezünk.

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)