UtánpótlásSport
2024. október 3.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2024-10-02 20:41

Fazekas Lizett újabb szintet lépett a serdülők nemzetközi mezőnyében

A 11 éves asztaliteniszező, Fazekas Lizett bravúros teljesítménnyel az U13-asok és az U15-ösök között is győzött egyesben a szerbiai nemzetközi utánpótlás-bajnokságon.

Mint arról beszámoltunk, négy magyar aranyérem született a Nisben rendezett szerbiai nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon. Az elsőségek közül kettő is Fazekas Lizett nevéhez fűződött, aki egyesben az U13-asok és az U15-ösök mezőnyében sem talált legyőzőre. A siker értékét pedig csak tovább növeli, hogy a VS Dunakeszi reménysége 11 esztendősen tudott győzni a nála két, illetve négy évvel idősebbek viadalán, s ezzel serdülők (U15) között az első nemzetközi versenyét nyerte meg.

Azt tudni kell, hogy a fiatalabbak, vagyis az újoncok versenyének Lizi első kiemeltként vágott neki, így ott alapvetően benne volt a pakliban, hogy ha minden jól alakul, és hozzá a formáját, akkor győzhet is

 – mondta Fazekas Péter, Lizett edző-édesapja az Utánpótlássportnak. – Bár nem volt könnyű feladat, végül jól ment neki a játék, és összejött az első hely az U13-as korosztályban.

A serdülők között viszont már más volt a helyzet, mivel a mezőny legfiatalabbjaként indult,

és a ranglista alapján nehéz volt megjósolni meddig juthat, ugyanis az előtte és a mögötte állóktól is kapott már ki korábban, szóval ez előzetesen jóval nagyobb kihívásnak ígérkezett. Ehhez képest például a negyeddöntőben a belga lányt – akitől egyébként a stílusa miatt kifejezetten tartott – sikerült simán, 3:0-ra megvernie. Majd a legjobb négy között Szögi Szonján is könnyedén túljutott, és a döntőben a horvát lányt – a harmadik szettbeli rövid kihagyását leszámítva – összességében magabiztosan verte."

Jól jelzi Lizett dominanciáját, hogy egyesben mindössze négy játszmát veszített a 12 lejátszott mérkőzése során.

Amíg az U15-ösök között csupán egy, addig az U13-asok küzdelmeiben három szettet veszítve jutott el a végső győzelemig.

„Azt mondhatom, hogy az elmúlt egy-két hónapban szintet lépett Lizi játéka. A nyári serdülő Európa-bajnokság óta érezhetően sokat fejlődött, és az edzőpartnerei is megerősítették ezt, hogy a korábbiakhoz képest most már jóval stabilabban pingpongozik, erőteljesebbek az ütései, és kevesebb hibával játszik, ami mindenképpen biztató a jövőre nézve. Természetesen nagyon örülünk a sikereknek, ugyanakkor érdemes a realitások talaján maradni: a szerbiai verseny mezőnye nem volt igazán erős. Az elkövetkezendő időszakban ennél csak nívósabb versenyek várnak ránk."

Fazekast legközelebb három hét múlva a hasonló kategóriájú (ETTU), plzeni nemzetközi versenyen láthatjuk, azután pedig a szenci és a szombathelyi WTT-viadalon is indul.

(Kiemelt képen: Fazekas Lizett a két Szerbiában nyert trófeájával)