UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2024-10-05 14:30

Rózsahegyi Bori a sérülése ellenére is az U18-as világranglista élén maradt

A hazai távolugrás kiemelkedő ígéretének, Rózsahegyi Borinak idei remeklését bokasérülés akadályozta meg.

Ezt az évet is pazarul kezdte a Tatabányai SC-Geotech 17 éves távolugrója, Rózsahegyi Bori, aki fedett pályán nagyszerű, 638 centis egyéni csúccsal szerzett ezüstérmet a felnőtt ob-n.

Henyecz László kétszeres EYOF-győztes tanítványát

ez a teljesítmény már februárban az U18-as világranglista élére repítette,

nem mellesleg az eredménye egyetlen centivel maradt el a korosztály valaha volt honi legjobbjától (639), amely 38 esztendeje Csapó Katalin nevéhez fűződik.

Bori aztán szabadtéren gyorsan kirukkolt egy 637 centivel is, amely több mint biztató volt a korosztályos világversenyek előtt, ám végül a besztercebányai U18-as Eb-n, majd a limai U20-as vb-n való remeklése is elmaradt. Ennek oka egy komoly sérülés volt, amely megpecsételte a reménység nyarát.

„Két nappal azután, hogy 637 centit ugrottam, edzésen gátszökdelés közben bokaszalag-szakadást szenvedtem – mondja. – Sokáig kérdéses volt, hogy ott tudok-e lenni az U18-as Eb-n. Aztán sikerült olyan állapotba kerülnöm, hogy elinduljak, de a legnagyobb kérdés még mindig az volt, hogy mennyire fogja bírni a lábam.”

Rózsahegyi Bori félig sérülten is a negyedik lett az U18-as Eb-n Fotó: MASZ/Zsigmond László

Bori lába bírta, de a sérülés hátráltatta annyira, hogy ne tudja megközelíteni a legjobbját. Az U18-as Eb-n 606 centivel a negyedik helyen végzett, majd a nem sokkal későbbi U20-as vébén 585 centivel nem jutott döntőbe.

„Nagyon sokat küzdöttem azért, hogy ott legyek az Eb-n, és ezt figyelembe véve számomra nem csalódás a negyedik hely. Viszont, ha úgy nézzük, hogy a korosztály világranglista-vezetőjeként érkeztem, és még érmet sem szereztem, akkor csalódást okoztam. Az U20-as vébéről is hasonlókat tudok mondani.

Nem volt szerencsém ebben az évben, de sokat tanultam a történtekből.

Ami még bosszantó, hogy az U18-as országos csúcstól is csupán egyetlen centivel maradtam el.”

Rózsahegyi Bori 638 centivel ragadt az U18-as világranglista első helyén Fotó: MASZ/Zsigmond László

Az egész esztendőt nézve viszont nem volt olyan távolugró a korosztályban, aki elérte volna a 638 centit, így Bori ezidáig az U18-as világranglista első helyét foglalja el. Jövőre pedig már az U20-asok között bizonyíthat.

„Kicsit meglepett, hogy végig ott maradtam a világranglista elején, mert azt hittem, hogy a kiesésem után el fogom veszíteni ezt a pozíciót. Örülök, hogy nem így lett.

Három szalag sérült, ebből az egyik még most sem tökéletes. Ezért azt sem tudom, hogy mikor fogjuk elkezdeni a komolyabb felkészülést fedett pályára vagy egyáltalán versenyzem-e a jövő év elején.

Az U20-asok számára Európa-bajnokságot rendeznek a következő évben. Szeretnék ott lenni, de az majd az állapotomtól és a formámtól is függ, hogy mit fogok elvárni magamtól.”

(Kiemelt képünkön: Rózsahegyi Bori Fotó: MASZ/Zsigmond László)