UtánpótlásSport
2024. december 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-10-06 18:12

„Ez a díj nemcsak az én érdemem, hanem mindenkié a BEAC-ban” – Mészáros Vivien

A junior leány kosárlabda-bajnokság legutóbbi évadában Mészáros Vivient, a BEAC-Újbuda szakemberét választották meg a legjobb edzőnek.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) szeptemberben átadta az elmúlt évad legjobbjainak járó díjakat. A női szakágban az utánpótlás-bajnokságok „tetejét” képező juniorkorosztályban az év játékosának a pécsi Rátkai Eszter választották meg, míg az legjobb edzőnek járó díjat Mészáros Vivien vehetette át. A BEAC trénere

egyébként az elmúlt szezonban két korosztályos csapatot is vezetett, és mindkettővel bejutott a legjobb négy közé:

az U18-asokkal a negyedik, az U16-osokkal a második helyet szerezte meg az adott bajnokságban.

„Bevallom, egyáltalán nem számítottam a díjra – kezdte Mészáros Vivien az Utánpótlássportnak. – Majd, amikor ez a hír kiderült, rögtön fel is hívtam anyukámat (Mészárosné Kovács Andrea, aki a BEAC élvonalbeli felnőttcsapatának vezetőedzője, és a klub akadémiájának szakmai igazgatója, illetve a hazai sportági szövetség utánpótlás albizottságának is tagja – A szerk.), és

azzal a naív kérdéssel fordultam hozzá: »Erről te tudtál?« Ekkor ő kedvesen kinevetett, hiszen már nyilván tisztában volt vele, hogy ott leszek a díjazottak között.

Mint mondtam, alapvetően rendkívül váratlanul ért, hogy engem választottak az év edzőjének, de persze nagyon örültem az elismerésnek. Jól esik, hogy a szövetség részéről ilyen módon elismerik azt a munkát, amit az utánpótlás-nevelésben végzek.

Immár tizennegyedik éve dolgozom edzőként, és az motivál, hogy valami maradandót alkossak a fiatalokkal,

segítsem őket az előmenetelükben, a fejlődésükben, és minél több profi játékost neveljünk a hazai női kosárlabdasportnak.”

Az U18-as leánybajnokság legjobb edzőjének választott Mészáros Vivien, mellette Báder Márton szövetségi elnök és a korábbi kiváló játékos, Fegyverneky Zsófia Forrás: MKOSZ

A 32 éves szakember szeptemberben immár a harmadik évadát kezdte meg a BEAC-nál, előtte Szegeden dolgozott ugyancsak korosztályos szinten, és 2022-ben például serdülőbajnoki címet ünnepelhetett a Tisza-partiakkal.

„A BEAC esetében akadémiai szintű képzésről beszélünk, így az U18-as csapat vezetőedzőjeként az a legfontosabb, hogy minél több olyan játékos jöjjön ki a juniorok közül, aki aztán képes lesz helytállni az A-csoportos felnőttcsapatunkban. Ezért dolgozunk minden egyes nap, és azt mondhatom, az elmúlt időszakban már a konkrét eredményekben látszanak is annak a jelei, hogy jó irányba haladunk.

Az pedig külön öröm, hogy a gyerekek rendkívül motiváltak, mert ezzel részben a mi munkánkat is megkönnyítik, és tényleg hálás feladat velük együtt dolgozni.

Továbbá szeretném kiemelni:

ez a díj nemcsak az én érdemem, hanem a klub részéről sokak munkája van benne.

Azt tudni kell, hogy az edzői munka mellett otthon még két kisgyermeket is nevelek, ráadásul a második gyerkőc éppen az előző idény alatt, tavasszal született meg. Nagy köszönettel tartozom mindenkinek az egyesületnél, mert ezen időszak alatt és jelenleg is rengeteg segítséget kapok az edzőkollégáktól, és a klub vezetőtőitől. Tehát azt kell mondjam, ez az elismerés valóban csapatmunka eredménye.”

Ettől az évadtól Mészáros Vivien kizárólag a juniorok vezetőedzője lesz, illetve mellette még az NB I/A-csoportos felnőttcsapat segédedzőjeként is tevékenykedik.

„Az előző szezonban még az U18-as és az U16-os csapatot is én irányítottam vezetőedzőként, méghozzá úgy, hogy jókora átfedés volt a két együttes kerete között. A kadétkorúak javarésze a juniorok mezőnyében is rendre szóhoz jutott, a legígéretesebb juniorjaink pedig már a felnőttek között bontogatták szárnyaikat.

Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a tehetségeinknek az elmúlt idénben sikerült újabb szintet lépnie. Jó volt látni, hogy az adott korosztály meghatározó játékosai akár az eggyel idősebbek között is képesek voltak bizonyítani.

Csakhogy konkrét példákat is említsek: Dinnyés Petra tavaly elsőéves kadétként már a juniorbajnokságban is gyakran fontos szerepet kapott, és ezzel élni is tudott, sőt a nyáron az U16-os válogatottba is beverekedte magát, és ott lehetett a hazai Eb-n. Emellett említhetem még Drahos Leilát is, aki pedig elsőéves juniorként már az A-csoportban jutott rendszeres játéklehetőséghez, illetve egy évvel fiatalabbként az U18-as Eb-n is részt vehetett. De persze még rajtuk kívül is akadnak szép számmal jó képességű fiatalok, akik már meg-megvillantják képességeiket, és hosszú távon sokra vihetik.”

(Kiemelt kép forrása: BEAC)