UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2024-10-11 17:40

Éremesélyesként utazhat a Tari, Veress, Niemeier trió a Gymnasiadéra

Október végén a bahreini Manamában tartják meg az idei Gymnasiadét. A középiskoláskorú sportolóknak rendezett nemzetközi multisportesemény programjában 26 sportág szerepel, köztük a strandröplabda is. A Tari Bence, Veress Ákos, Niemeier Lukas összeállítású magyar egység vérmes reményekkel vághat neki a viadalnak.

A Gymnasiade rangját mutatja, hogy idén 71 országból összesen 5300 sportoló, illetve edző és versenybíró vesz majd részt rajta. Az október 23. és 31. között Bahreinben zajló multisporteseményem Magyarországot 110 fős delegáció képviseli, melyből 11 fő alkotja a strandröplabdás különítményt – számolt be a hunvolley.hu.

A mieink első számú fiúcsapata a Tari Bence, Veress Ákos, Niemeier Lukas összeállításban fog homokra lépni Manamában.

(A mérkőzéseket párosok játsszák, de a csapat három főből állhat, s mérkőzésenként változtatható az összeállítás.) A Strandröplabdázásért SE mindhárom fiatal kiválósága remek eredményeket ért el a nyári nemzetközi versenyeken. Tari Bence és Veress Ákos ötödik helyezést ért el az innsbrucki felnőtt Közép-Európa-kupa-versenyen (MEVZA),

bejutott a legjobb négy közé a csitongi felnőtt Beach Pro Tour-versenyen, valamint ötödik lett az U19-es világbajnokságon.

Niemeier Lukas a prágai U20-as MEVZA-tornán bronz-, míg a Burundiban rendezett felnőtt Beach Pro Tour-állomáson ezüstérmes lett. A három válogatott játékossal Soós Izsák szövetségi kapitány utazik a Gymnasiadéra.

A küldöttség másik felét a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola tanulói, a Petőfi SC játékosai alkotják. Leánypárosban Somogyi Cecília és Kis Dóra Laura, míg fiúpárosban Andorka Kende és Hajc Martin versenyez majd, akiket Andorka Gábor és Máté Norbert edzők segítenek.

(Kiemelt kép forrása: MRSZ)