Mészöly Géza: A szülő a partnerünk, nem a kollégánk

A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő szituációt, és elmondják, azok megoldására, kezelésére milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Mészöly Géza korábbi válogatott labdarúgó és élvonalbeli vezetőedző, a Mészöly Focisuli elnöke osztja meg gondolatait arról, hogyan kell kezelni az edző munkájába beleszóló, a gyerekeket a meccseken instruáló szülőket.

Megváltozott a világ, ma már sokkal nagyobb szerep hárul a szülőkre az utánpótlás-nevelésben, mint annak idején, amikor én voltam gyerek. Mi még egyedül, busszal, villamossal jártunk edzésre, manapság többnyire autóval hozzák a srácokat.

Ezért is nagyon fontos, hogy a szülőket partnereknek tekintsük. A szabályokat a beiratkozáskor tisztázzuk velük:

Azt gondolom, az évek során elértük, hogy teljes mértékben megbíznak bennünk, tudják, hogy a legjobbat akarjuk a gyereküknek. Évente két-három alkalommal tartunk szülői értekezletet, de azokon kívül is folyamatosan az egyeztetések.

Persze a szabályok és a sok-sok beszélgetés ellenére is adódhatnak problémák. A legnagyobb gond, hogy amikor a szülő bekiabálva utasítást ad egy-egy meccsen, azzal teljesen összezavarja a gyerekét. A fiatal nem tudja, kire figyeljen, hiszen mást mond apa vagy anya és mást az edző. Az ilyen esetekben határozottan megkérjük a szülőket, hogy a jövőben tartózkodjanak ettől.

A másik kulcskérdés, hogy a mérkőzés után, hazafelé mi hangzik el az autóban a szülő és a gyerek között. Mi minden meccset követően értékeljük a srácok teljesítményét, megbeszéljük, mi volt jó, min kell javítani, aztán lezárjuk a témát, és tovább lépünk.  Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne szomorkodva hagyják el a pályát, hiszen a vereség nem tragédia, pláne az ő korukban. Csakhogy sok szülő a kocsiban vagy az ebédlőasztalnál elmondja a saját véleményét, és azzal zavart kelthet a kicsikben. Arra próbáljuk rávenni a szülőket, hogy mindig bátorítsák a gyerekeket.

Egyébként gyakran azt tapasztaljuk – és ezt a szülők is rendre megerősítik –, hogy a fiatal focisták befogadóbbak az edzők tanácsaira, azon javaslataira, amelyek a hétköznapi életvitelhez kötődnek. Olyasmire gondolok, mint a réteges öltözködés a hűvösebb időben vagy éppen a megfelelő étkezés.

Megjegyzem, érdekes, hogy éppen azok a szülők nem szólnak bele a munkánkba, akik futballisták voltak. Például nálunk játszott gyerekként ifjabb Lisztes Krisztián, akinek az apukája – talán senkinek nem kell bemutatni a német bajnok és sokszoros válogatott labdarúgót –, soha nem akarta megmondani, hogyan vezényeljük az edzéseket, mit gyakoroljunk. De az édesapám, Mészöly Kálmán is ilyen volt: amikor a Vasasban fociztam tizenévesként, ő a nagycsapat vezetőedzőjeként dolgozott, és egyszer sem szólt az edzőmnek, hogy gyakrabban tegyen be a kezdőcsapatba vagy másfajta feladatokat csináltasson velem.

Egy svéd klubbal, a Brommapojkarnával időnként közös edzőtáborokat szervezünk, és azt figyeltem meg, hogy a szülőket kisebb segítségekre kérik az edzés előtt, közben vagy után. Valaki kipakolja a bójákat, más összeszedi a megkülönböztető trikókat meg hasonlók. Természetesen mindig más kerül sorra, a szülői közösségnek pedig nagyon jót tesz, hiszen az apukák, anyukák azt érzik, ők is kiveszik a részüket munkából, ott lehetnek a gyerekeik közelében, ráadásul a szakemberek válláról is levesznek némi terhet.

A svéd egyesület egyébként háromezer gyereket nevel és szoros kapcsolatban áll az angol sztárklubbal, a Manchester Uniteddel. Utóbbi utánpótláscsapataival szintén volt szerencsénk találkozni, és ugyanazt tapasztaltuk: a szülők nem csupán hozzák-viszik a srácokat, hanem időnként hasonló módon bekapcsolódnak az edzésekbe.

Mészöly Géza
a Mészöly Focisuli elnöke