UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2024-10-12 17:48

Átadták a Kovács Katalin Nemzeti Akadémiát

Szombaton ünnepélyes keretek között átadták Sukorón a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát.

A nagyszabású ünnepi megnyitón a magyar sportélet és sportirányítás, illetve az akadémiai rendszer vezetői szinte kivétel nélkül megjelentek és kíváncsian járták körbe a létesítményt, amely letisztultságával, nagy tereivel, hangulatos helyiségeivel lenyűgözték a látogatókat. A szépsége mellett a felszereltsége, lehetőségei, adottságai még fontosabbak, a Velencei-tó partján minden feltétel adott ahhoz, hogy minőségi munkát végezhessenek a sportolók és edzőik – írja az NSO.

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia sukorói megvalósításáról 2020 második felében született kormánydöntés, a beruházás központi költségvetési támogatásból épült meg, az állami tulajdonú létesítmény fenntartója a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség lett.

A beruházás „szívét” jelentő akadémiai főépülettel, a kajak-kenu központ néven funkcionáló csónakház épülettel, a világviszonylatban is kuriózumnak számító ellenáramoltató medencével, valamint a megújult céltoronnyal a sportkomplexum több mint 20 ezer négyzetméteren jöhetett létre és összességében 45.9 milliárd forintba került. 

A Makovecz Imre és az általa kialakított organikus építészet stílusjegyeit idéző

akadémiai főépület funkcionalitását tekintve multisport-létesítmény.

A reprezentatív előcsarnokból elkülönítetten, egymástól zavartalanul közelíthetők meg a különböző rendeltetésű épületrészek: az 50 méteres, 10 pályás FINA szabvány szerinti sportuszoda (bemelegítő teremmel és tanmedencével), amely úszóversenyek és vízilabda-tornák lebonyolítására is alkalmas; a különleges tetőszerkezettel bíró multifunkcionális Tornacsarnok, amelyben egyaránt otthonra talál akár osztott pályán a kosár-, kézi- és röplabdasport, a futsal, valamint a 30 méter széles boulder-falaknak köszönhetően a falmászás is. Az épületegyüttesben három kondicionálóterem, korszerű sportdiagnosztikai részleg, 240 fős étterem, 240 fős konferenciaterem, és három épületszárnyban a kollégiumi és edzőtábori szobák, valamint apartmanok is helyet kaptak. Itt található meg Magyarország első magaslati részlege, amelyben a finn Hypoxico Group rendszereit alkalmazva lehetőség nyílik a magaslati körülmények szimulációjára is minden sportoló számára.

A névadó, 3-szoros olimpiai, 31-szeres világ- és 29-szeres Európa-bajnok névadó, Kovács Katalin így fogalmazott:

„Az akadémiával több célunk van. Segíteni szeretnénk az élsportot, elsődlegesen természetesen a kajak-kenut, amely évtizedek óta az egyik legsikeresebb sportágunk és számtalan felejthetetlen győzelemmel és bajnokkal ajándékozta meg a magyar sportbarátokat. Ahhoz, hogy tartani tudjuk a lépést az egyre nagyobb versenyben, szintet kell lépnünk. Büszke vagyok, hogy ezen az úton mi már sok lépést megtettünk.

Négy év alatt több mint a duplájára nőtt a akadémiai növendékünk létszáma, közben sportolóink nem csak utánpótlás-versenyekről, hanem felnőtt Európa- és világbajnokságokról is aranyérmekkel tértek haza. Abba pedig még mindig beleborzongok, ha rágondolok, hogy Fojt Sára révén két csodálatos olimpiai bronzérem gazdagítja dicsőségfalunkat.

(Kiemelt képünk forrása: MTI/Koszticsák Szilárd)