„Az a cél, hogy a stabil liftező státuszt elérje a nagyválogatott" – Kolbenheyer Zsuzsanna
Kolbenheyer Zsuzsannával, a hazai sportági szövetség (MJSZ) elnökével beszélgettünk a magyar jégkorongsport helyzetéről, méghozzá az utánpótlás-nevelés „szemüvegén keresztül”.
A leköszönő Such György után május végén Kolbenheyer Zsuzsannát választották meg a Magyar Jégkorong Szövetség új elnökének. A szervezet irányítását a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) legmagasabb végrehajtó testületének, a tanácsnak is tagja, a honi női szakág addigi vezetője, az MJSZ szakmai bizottságának tagja vette át legalább a következő négy évre. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a 47 éves, jogász végzettségű Kolbenheyer – aki az 1988 óta önálló MJSZ első női elnöke lett – miben látja a fejlődés lehetőségét a hazai utánpótlás-nevelésben.
„Sok összetevőnek kell a helyén lenni a minőségi és eredményes utánpótlás-neveléshez, amely aztán nyilván az alapját képezheti a későbbi sikeres felnőttválogatottnak is.
Emellett azt is tapasztaljuk, hogy egyre több játékos már utánpótláskorban eligazol külföldre, méghozzá nívós bajnokságokba, amely pedig megint csak jó út lehet a fiatalok előtt – mondta Kolbenheyer Zsuzsanna az Utánpótlássportnak.
A felnőtt férfi jégkorong-válogatott először még 2008-ban, Szapporóban került fel az A-csoportba, majd idén már negyedszer harcolta ki a feljutást. Ugyanakkor bennmaradni még soha nem tudott a csapat a legjobbak között, adódik tehát a kérdés: mire van szükség ahhoz – különösen az utánpótlás-nevelést illetően –, hogy a hazai jégkorongsport hosszabb távon is megragadjon a topszinten?
„Nem lesz könnyű dolgunk Dániában, a jövő tavaszi, A-csoportos felnőtt-világbajnokságon, mivel nagyon nehéz csoportba kerültünk, de a játékosok bizonyára mindent meg fognak tenni azért, hogy bravúrt érjenek el, és benn tudjanak maradni.
– tette hozzá a sportági szövetség első embere.
Hangsúlyozta, a felnőttválogatott esetén nehezebb a helyzet, mert nem csupán egy korosztályról, egy-két éves évjáratról van szó, mint az utánpótlás-válogatottaknál, hanem tíz-tízenöt, extrém esetben húsz évnyi körkülönbség is lehet a játékosok között.
Az mindenképpen jó dolog, hogy rendre vannak tehetségeink az utánpótlásban, de egy-egy ígéretes korosztályból még nem lesz okvetlenül stabilan sikeres nagyválogatott, hanem ez alapvetően a hosszú távú építkezés eredménye. Ha a környező nemzetekkel vagy a hozzánk hasonló méretű országokkal hasonlítjuk össze magunkat, akkor ott is azt láthatjuk, hogy ha adott évjáratban akad két-három toptehetség, akkor a korosztályos világbajnokságokon nagyon jól szerepelnek, viszont ha ez éppen hiányzik, akkor átmenetileg visszaesnek."
„Azt mondhatom, hogy folyamatosan gondolkozunk azon, miben tudnánk még előrelépni, és milyen változtatásokra lenne szükség az utánpótlásunk fejlesztéséhez.
és a különböző bizottságaink alatt kiépítettünk egyfajta munkacsoportrendszert, és minden területen – így például az utánpótlás-nevelés terén is –
Tehát egyértelmű, hogy nagyban számítunk az egyesületek tapasztalataira és visszajelzéseire, és ezeket pedig a szövetség igyekszik is beépíteni a stratégiájába. Az a célunk, hogy az egyeztetések eredményeként a szezon végére összeálljon egy olyan javaslatcsomag, amelyet aztán az elnökség elé lehet terjeszteni. Nagyobb változtatások előreláthatólag majd jövő nyáron a következő évadtól várhatóak. De csakhogy egy példát említsek:
Azt látjuk, hogy rengeteg utánpótláskorból éppen kiöregedő, az akadémiákról kikerülő fiatal azért hagyja abba a jégkorongot, mert nem lát maga előtt perspektívát, és a légiósok mellett nem igazán van esélye szóhoz jutni a felnőttélvonalban. Ez alapvetően nem jó irány, ezzel a kérdéskörrel mindenképpen foglalkoznunk kell a közeljövőben."
(Kiemelt képen: Kolbenheyer Zsuzsanna Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport)
