UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-10-15 20:05

Meglepetésre nyert az U21-es válogatott a már tét nélküli Eb-selejtezőn

Bravúros győzelmet aratott Belgiumban az U21-es futballválogatott, de így is az Eb-selejtezőcsoport negyedik helyén végzett.

Már biztos csoportnegyedikként érkezett a belgiumi Leuvenbe, az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjére az U21-es magyar futballválogatott. Az együttes csapatkapitánya, Baráth Péter arról beszélt a belgák elleni mérkőzés előtt az mlsz.hu-nak, hogy szeretne szépen elbúcsúzni az utánpótlásévektől – ugyanis a 2002–2003-as évjárat számára a keddi volt az utolsó korosztályos megméretés.

A méltó befejezéshez elengedhetetlen a jó kezdés: Szélesi Zoltán szövetségi edző pedig jobb startról nem is álmodhatott, hiszen a 9. percben Gruber Zsombor indult meg a tizenhatoson belül, akit a hazaiak kapusa buktatott, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A máltaiak ellen is gólt szerző

Németh András állt a labda mögé, és higgadtan a kapuba gurította azt (1–0).

Belgium gyorsan magasabb fokozatba kapcsolt, a gól után azonnal beszorította a mieinket – ez a 10. perctől egészen a mérkőzés lefújásáig így maradt. Állták a sarat a magyar védők, lekapcsolták a kulcspasszokat, jó ütemben léptek oda és rengeteg lövést blokkoltak. Hegyi Krisztián magabiztosan védett, a belgák tizenegy szöglete és tizenöt szabadrúgása sem okozott zavarta nála. A 70–30 százalékos labdabirtoklás ellenére sem tudtak gólt szerezni, ezáltal

a meccset nagy meglepetésre Magyarország nyerte.

A búcsú nagyon szépre sikeredett, kevesen gondolták volna, hogy Szélesi csapata az utolsó összecsapásra táltosodik meg, és legyőzi a jóval esélyesebb Belgiumot.

A selejtezőcsoportot veretlenül nyerték a spanyolok – ők biztosan ott lehetnek a 2025-ös szlovákiai Eb-n –, a második helyen zárt belgákra pótselejtező vár. A harmadik Skócia lett, mivel a jobb egymás elleni eredménye miatt megelőzte a magyarokat. A kazahok az ötödik, a máltaiak pedig pont nélkül a hatodik helyen végeztek.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 10. FORDULÓ, LEUVEN (BELGIUM)
Belgium–Magyarország 0–1 (0–1)
Belgium: 
Lammens, Siquet, Van den Bosch, Spileers, Rommens, Matazo (Vermant 72.), Keita (Vermeeren 46.), Sandra (Stroeykens 63.), Steuckers (Olaigbe 63.), Stassin, Mbangula (Karetsas 83.).
Magyarország: Hegyi, Baráth, Yaakobishvili, Szabó, Vas, Kosznovszky, Okeke (Szűcs 77.), Benczenleitner, Komáromi (Vitális 66.), Németh (Klausz 94.), Gruber (Kocsis 66.). 
Gólszerző: Németh 9.

A csoport másik két mérkőzésén Spanyolország hazai pályán 6–0-ra verte Máltát, míg Skócia váratlanul 3–2-es vereséget szenvedett Kazahsztánban.

A B-csoport végeredménye:
1. Spanyolország 28 pont
2. Belgium 19 pont
3. Skócia 16 pont
4. MAGYARORSZÁG 16 pont
5. Kazahsztán 9 pont
6. Málta 0 pont

(Kiemelt képünkön: Németh András góllal búcsúzott az U21-es válogatottól Forrás: MLSZ)