UtánpótlásSport Birkózás: a 19 éves Lévai Levente felnőtt Európa-bajnok lett Somorján!
2025. április 14.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, VUHSZI
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2024-10-15 12:59

„Van mire építkeznünk” – Madaras Norbert

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Madaras Norbert elismerően nyilatkozott a sportág hazai utánpótlásáról.

Ahogyan két nappal ezelőtt beszámoltunk róla, további négy évre Madaras Norbertet választották elnöknek a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) tisztújító közgyűlésén. A sportvezető az NSO-nak nyilatkozott, amelyben az utánpótlásról is beszélt.

„Az elmúlt két évben mind a hat világversenyen a négy közé jutottak a csapataink, tavaly a junioroknál a lányok és a fiúk is világbajnokok lettek, hasonlóra még nem volt példa – idézi Madarast a honlap. – 

Mindennek az alapját fiatal tehetségeink adják,

örömteli, hogy jó játékosok pallérozódnak az utánpótlásban, az edzőink kiváló munkát végeznek. Persze ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk, csak azt, hogy van mire építkeznünk. A mi felelősségünk, hogy képesek legyünk a fiatalokat beépíteni a férfi- és női válogatottba, és a felnőttek között is hasonló sikereket érjünk el velük.”

(Kiemelt képünket készítette: Kovács Péter)