UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Vívás

2024-10-22 20:12

Gachályi Gréta aranyéremmel kezdett a felnőttek között

A 18 éves párbajtőröző, Gachályi Gréta a felnőttek első válogatóversenyének megnyerésével kezdte az új évadot.

A Budapesti Honvéd 18 éves kiválósága, Gachályi Gréta nyerte a női párbajtőrözők múlt hét végi első Magyar-kupa-fordulóját, egyben hazai válogatóversenyét a Gerevich Aladár Nemzeti Sprtcsarnokban.

László István és Peterdi András juniorkorú tanítványa a döntőben Dékány Kingát múlta felül 15:12-re.

„Nagyon örülök, hogy így sikerült kezdenem a felnőttek között a szezont – mondja. – Azért különösen, mert nemzetközileg is erős a hazai női párbajtőrmezőny. A párizsi olimpián bronzérmes Muhari Eszti most nem indult, de az aranyéremért az egykori békéscsabai klubtársamat, a csapatban Eb-ezüstérmes Dékány Kingát sikerült legyőznöm.

Picit magamat is megleptem az első hellyel, de sokszor kevesen múlnak az asszók, és most nekem jött ki jobban a lépés.

Az idény előtt az volt a célom, hogy a felnőttek ranglistáján az első tizenkettőbe kerüljek, mert akkor ott lehetek a világkupákon. De persze, még két évig junior vagyok és a saját korosztályomra ugyanúgy szeretnék koncentrálni.”

Az elmúlt két Európa-bajnokságon egyaránt ezüstérmes női párbajtőrcsapatban vívott juniorkorú versenyző. Tavaly Wimmer Dorina, az idén pedig Nagy Blanka vette ki a részét a sikerből. Ők mindketten juniorok még ebben az évadban is, így megint nagyon erős csapat jöhet össze a korosztályos Eb-n és vb-n. Tavaly a junior lányok Wimmer, Salamon Réka, Nagy és Gachályi összetételben Eb-bronzig jutottak Partali Csaba irányítása mellett. Az új idényben László István a keretedző és a felnőttek közé lépő (és a második MK-fordulót megnyerő) Salamon kivételével mindegyikükkel számolhat.

A 18 éves Gachályi Gréta a felnőttek között is MK-fordulót nyert az évad elején Forrás: MVSZ
A juniorcsapattal szeretnénk megmutatni, hogy képesek vagyunk a világbajnokságon is érmet szerezni.

Bárki is lesz ott a világversenyeken, úgy gondolom, hogy az egységességel és az összhanggal nem lesz gond. Természetesen motiváló, hogy a juniorválogatott csapattársaim már ott lehettek a felnőtt Eb-n is. Abban reménykedem és azért dolgozom, hogy én is kivívjam magamnak a lehetőséget. Fontos, hogy juniorként az idősebbek között is egyre rangosabb versenyeken tudjak szerepelni, mert ezáltal majd nem érkezem teljesen rutintalanul a felnőttmezőnybe, amikor kiöregszem az utánpótlásból.”

Gachályi Gréta egyébként már 2022-ben, elsőéves kadétként letette a névjegyét a juniorok között. Az újvidéki korosztályos Európa-bajnokságon a kadétok viadalán egyéniben aranyérmet szerzett, míg az idősebbek mezőnyében bravúros bronzot érdemelt ki.

(Kiemelt képünkön: Gachályi Gréta Forrás: FIE)