UtánpótlásSport
2024. október 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2024-10-22 09:01

Zámbori Zala sikeres Gymnasiade-szerepléssel zárná le utánpótláséveit

A 18 éves, EYOF-aranyérmes tornász, Zámbori Zala nagy reményekkel utazik a bahreini Gymnasiadéra, amely az FTC-Telekom fiataljának korosztályos versenyzőként az utolsó kiemelt nemzetközi versenye lesz.

Csütörtöktől jövő szerdáig bezárólag Bahrein fővárosa, Manama ad otthont a középiskolás korú sportolók multisporteseményének, a Gymnasiadénak, amelyen a magyar ifjúsági tornászok is képviseltetik magukat. A korosztályos fiúválogatott első számú versenyzője az a Zámbori Zala lesz, aki tavaly nyújtón aranyérmet szerzett a maribori Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, legutóbb pedig

már a felnőttek között is letette névjegyét, miután a Mesterfokú-bajnokság megnyerte a nyújtó szerenkénti döntőjét.

Ezzel a ferencvárosiak 18 éves reménysége volt az egyetlen ifjúsági korú versenyző, aki győzni tudott a „nagyok" évzáró, kiemelt viadalán.

Nagyon izgatottan várom már a Gymnasiadét, ugyanis ifiként a bahreini lesz az utolsó nagy nemzetközi versenyem,

mielőtt januártól hivatalosan is fellépek a felnőttkorosztályba – mondta Zámbori az Utánpótlássportnak. – Nincsenek konkrét elvárásaim, ami az eredményt illeti. Alapvetően mindenki jól felkészült és remek formában várja a rajtot a válogatott tagjai közül, szóval nyilván szeretnénk minél jobban szerepelni. Az csak majd a helyszínen derül ki, milyen erősséget fog pontosan képviselni a mezőny, és mire lesznek elegek a gyakorlataink." 

Zámbori Zala Forrás: MOB-Média

A tornászok egyéni összetett versenyét jövő kedden, október 29-én rendezik, majd másnap következnek a szerenkénti döntők.

Szeretnék legalább egy szeren bejutni a fináléba! Erre az elmúlt időszak eredményei alapján a nyújtón lehet a legnagyobb esélyem.

Mint már mondtam, felkészültnek érzem magam, számtalan sikeres gyakorlat van a hátam mögött, ami nyilván ad egyfajta magabiztosságot. Most már csak az a dolgom, hogy Manamában is bebizonyítsam, hogy mire vagyok képes."

Zámbori a Gymnasiade után november elején az ifjúsági csapatbajnoksággal, illetve korosztályos szerenkénti bajnoksággal zárja le az idei versenyszezonját.

(Kiemelt kép forrása: fradi.hu)