UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-10-23 16:59

Több alapember is sérült az U19-es leányválogatottban

Az U19-es leány labdarúgó-válogatott október 25-én és 28-án Ciprus ellen lép pályára Telkiben.

Az U19-es leány labdarúgó-válogatott hétfőn költözött be a telki edzőcentrumba, hogy részt vegyen az Eb-selejtezőket megelőző utolsó összetartásán – számol be az mlsz.hu. Rácz Zsófia együttese október 25-én, pénteken 13 órakor és október 28-án, hétfőn 11 órakor mérkőzik meg a ciprusiakkal. 

Az összecsapásokról sérülés miatt több alapjátékos is hiányozni fog:

a szövetségi edző Gyánó Lilire, Harmat Sárára és Nagy Nikolettre az Eb-selejtezőkön sem számíthat, míg a jelenlegi edzőtáborból még távol maradó Sinka Napsugár, Pintér Tekla és Vincze Borbála a tervek szerint már bevethető lesz a tétmérkőzéseken.  

„A ciprusiak a B ligában szerepelnek, ennek megfelelően kevésbé erős ellenfélnek számítanak, mint az Eb-selejtező csoportunk bármelyik csapata (Hollandia, Svédország és Skócia – a szerk.), de őket sem szabad lebecsülni, csak megfelelő hozzáállással érhetünk el jó eredményt. A lányoknak az elkövetkezendő két barátságos mérkőzésen van utoljára lehetőségük megmutatni magukat, ezért is szeretnénk mindenkinek játékpercet biztosítani, hiszen a két találkozón mutatott teljesítményük meghatározó lesz a huszonegy fős Eb-selejtezős keret kialakításakor. Ezzel a korosztállyal eddig három közös edzőtáborunk volt, a jelenlegi összetartás során a hangsúly elsősorban az eddig tanultak ismétlésén, azok csiszolásán van – nyilatkozta Rácz Zsófia.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok

Ascher Dóra (Soroksár SC)
Schvirján Dóra (Viktória FC)
Spilenberg Maja (ETO FC)
Védők
Nyul Petra (Soroksár SC)
Török Otília (Puskás Akadémia)
Szalay Gyöngyvér (Puskás Akadémia)
Acsádi Petra (Szekszárd)
Futaki Fruzsina (Szent-Mihály Szeged)
Jákri Dóra (Soroksár SC)
Csáki Eszter (Viktória FC)
Gávris Gabriella (MTK)
Középpályások
Koszó Sydney (Szent-Mihály Szeged)
Szarvas Sára (Puskás Akadémia)
Kern Fanni (ETO FC)
Borzák Lili (MTK)
Murár Viktória (MTK)
Szabó Dóra (Szent-Mihály Szeged)
Támadók
Túróczy Anna (FTC)
Németh Virág (ETO)
Csejtei Emília (Viktória FC)
Hécz Zsuzsanna (Viktória FC)
Égi Barbara (PMFC)
Bánfi Gréta (Neulengbach)

(Kiemelt kép forrása: MLSZ)