Németh András: Módszertan helyett bátorság kell
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten az egyik legeredményesebb kézilabdatréner, a korábbi női szövetségi kapitány, a Váci NKSE-t jelenleg szakmai igazgatóként segítő Németh András osztja meg a gondolatait a fiatal játékosok felnőttcsapatba történő beépítéséről.
Nagyon rossz felfogás az, ha egy klubban nem kerülhet be a fiatal kézilabdázó az első csapatba, mert a rutinosabbak, adott esetben a külföldi játékosok elzárják előlük ezt az utat. Ilyen helyen biztosan nem engedném kézilabdázni a gyermekemet. Sajnos
és bár a szövetség igyekszik motiválni ez ügyben is az élcsapatokat, egyelőre nem látok változást.
Más időkről beszélünk, de abban a tizenöt éves periódusban, amikor én voltam a Ferencváros női csapatának a vezetőedzője,
Persze közülük nem mindenkiből lett állandó kerettag, de akkoriban akit csak lehetett, azt kipróbáltuk, bedobtuk a mély vízbe, hogy bizonyíthasson. Ma már egészen más a helyzet, a jelenlegi elit máshogy működik. Ugyanakkor mi, Vácon most is erre törekszünk, és büszkék vagyunk rá, hogy az utánpótlást végigjárva, saját nevelésű kézilabdázónkként Bukovszky Anna és Helembai Fanny is felnőttválogatottságig vitte.
Verseny van, a fiatalt nem szabad bepólyázni, ám az nyilvánvaló, hogy az első, de még a huszadik edzésen sem kell tőle elvárni, hogy ugyanazt produkálja, mint a három éve kerettag társa. Azt viszont meg kell mutatnia, hogy motivált, élni akar a lehetőséggel és tanulásra éhes. Kommunikálni is fontos velük, ugyanúgy beszélgetünk velük a tapasztalataikról, az érzéseikről, mint az idősebb csapattársaikkal.
A klubunkban heti rendszerességgel tartok posztspecifikus képzéseket, amelyeken a legjobb serdülők és ifjúságiak a felnőttjátékosokkal dolgozhatnak együtt – ez is sokat segíthet később, ha eljön az utánpótláskorúak ideje a „nagyok” között. Ha pedig az adott fiatalnak még nem tudunk megfelelő mennyiségű játéklehetőséget adni, érdemes őt kölcsönadni: a Ferencvárosból így került az akkoriban fiókcsapatunkként működő Váchoz Siti Eszter és Tóth Tímea is. Majd egy idény után visszatértek hozzánk, és rögtön főszereplőkké váltak. Arra is volt példa, hogy valaki az ifjúsági csapat után egyből meg tudott ragadni a felnőttben – ilyen volt Lőwy Dóra és Becz Mariann – ám ez nem túl gyakori.
Nehezítő tényező a beépítésnél, hogy az utánpótlás-válogatott játékosok a nyári világversenyük miatt általában körülményesen tudnak becsatlakozni az évad eleji felkészülésbe. Az idén volt olyan fiatalunk Vácon, aki az ifjúsági világbajnokság miatt szinte egy percet sem tölthetett a felnőttcsapattal a bajnokság kezdete előtt, ami nagyon nagy hátrány lehet.
Egy viszont biztos:
Azt látom, a kollégáim inkább a rutinos játékosokat küldik pályára a tehetséges fiatalok helyett, akik így lassabban, vagy soha nem teljesednek ki. Ezen a hozzáálláson változtatni kellene, és biztosan eredményhez vezetne.
Németh András
a Váci Női Kézilabda Sportegyesület szakmai igazgatója
(Kiemelt képünk forrása: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet, archív)
