Karácsonyi könyvsláger: 28 sztori a győztessé válásról

Kedden mutatták be a Magyar Sport Házában a 2019-ben megjelent Így lettünk bajnokok című kötet újabb kiadását: az Így lettünk bajnokok 2.0 alighanem a karácsonyi könyvpiac egyik sikerkönyve lesz, hiszen igazán autentikus forrásból, a jelen hazai klasszis sportolóitól tudhatják meg a pályájuk elején járó fiatalok (na meg a szüleik és az edzőik), hogy a gyerekkoron át milyen út vezethet a győztessé váláshoz, a későbbi diadalokhoz.

Az Utanpotlassport.hu-t is működtető MediaBook Kiadó a 2019-ben kiadott, nagy sikerű könyv folytatásaként megjelentette a klasszis sportolóink gyermek- és fiatalkorát feldolgozó portréinterjúinterjú-kötet folytatását, az Így lettünk bajnokok 2.0-t. A MOL–Új Európa Alapítvány és a Magyar Sportújságírók Szövetségének Nagy Béla-programja által támogatott könyvből kicsik és nagyok, szülők és edzők, sportban élők és szurkolók egyaránt megtudhatják, milyen gondokkal küzdöttek, milyen jellemvonásokkal gazdagodtak a pályájuk elején azok a kiválóságok, akiknek végül „bejött”, hiszen a világsikerig vezetett a karrierjük? Miképpen viselték a győzelmeket és hogyan a vereségeket? Miről kellett lemondaniuk, és megérte-e a sok-sok áldozat? A sztorikkal és tanulságokkal teli portrékötetben klasszisaink, illetve a hozzájuk közel állók mesélnek mindarról, aminek a végkifejlete ugyanaz lett: a világsiker.

A szerzők arra voltak kíváncsiak, hogy a klasszisokká lett sportolók miért éppen az adott sportágat választották, vagy ha nem ők döntöttek, kinek az inspirálására vágtak bele? Miként élték meg a kezdeteket; mi az, ami már eleinte is tetszett nekik, és mi az, ami nem? Milyen kellemes és kellemetlen élményekkel gazdagodtak a folytatásban? Előfordult-e, hogy abba akarták hagyni a versenysportot, s mi volt az a momentum, vagy éppen személy, aminek vagy akinek a hatására mégis folytatták?  Mikor érkeztek az első jelentősebb eredmények, egyenes vonalú volt-e az utánpótláspálya egészen a felnőttkori sikerekig? Ha nem, melyek voltak a buktatók, s milyen módszerekkel jutottak túl azokon? Hogyan emlékeznek vissza az edzőikre, mit becsültek bennük a leginkább?

A 28 fejezetben 29 gyermekkori sportolói pályát ismerhet meg az olvasó (a tekvondós ikerpár, Márton Viviana és Luana közös írásban kapott helyet). Az alábbiakban a sztorikkal, tanulságos, megható és megmosolyogtató történetekkel teli kiadvány szereplőinek visszaemlékezéseiből szemezgetünk.

KÓS HUBERTNEK, Párizs olimpiai bajnok úszójának egy multicégnél vezetőként dolgozó édesapját például Varsóba vezényelték, így felekerekedett a család is.

„Két évig kábé egyedül úsztam a hideg vízben, ami még a Komjádi nagymedencéjénél is hidegebb volt. Nem szerettem, de soha nem fordult meg a fejemben, hogy akkor ez nekem nem kell. Valami ott tartott. Volt ott egy csávó, az vezette nekem az edzéseket, és

Én meg négyévesen persze elképzeltem, aztán a falnál néztem, hol a pizza… Viszont az uszodában működött egy élményfürdő csúszdával, sodrófolyosóval, na, az óriási buli volt ennyi idősen, és motivációnak is épp megfelelt.”

Akadt azért számára más motiváció is: már a kezdetektől azt hallotta, hogy érdemes komolyan foglalkoznia az úszással. És elegendő volt néhány igazi edzés, hogy az ifjú Kósban megérlelődjék az elhatározás: ő igenis nagy úszó akar lenni.

„Aztán szép lassan kialakult az is, hogy olimpiát akarok nyerni. Azt elég gyorsan kitűztem magam elé, hogy a csapatunkban mindig a legjobbat akarjam megverni. Kata néninél két-három korosztály úszott együtt, ugye ebben a korban már egy év is hatalmas különbséget jelent, szóval én mindig az eggyel idősebbeket akartam utolérni, és amikor sikerült, akkor azt mondtam, oké, mi a következő.”

DIBUSZ DÉNES, a Ferencváros válogatott labdarúgókapusát harminc évvel ezelőtt különleges ajándékkal lepték meg a szülei. A jelenetet családi videó őrzi: a csöppség, ahogy a nagyoktól látta, finoman beleköp a kesztyűkbe, összedörzsöli őket, majd kis térdrugózás után elveti magát ott, a szoba padlóján. Elvégre kapusnak készül! Az ezt követő napokban még az alváshoz sem akarja levenni az értékes ajándékot.

„Mai szemmel nézve kezdetleges kesztyűt kaptam, de én nagyon örültem neki.

Rám gyógyult. Úgyhogy elmondhatom, ezzel a kis ajándékkal gyakorlatilag az én életem sínre került.”

CSIPES TAMARA, a kétszeres olimpiai bajnok kajakos a könyvben a jelent utánpótlásának is üzen.

„Szeretném, ha azok a fiatalok, akik ezt olvassák, elvinnék magukkal, hogy nem mások elvárásainak kell megfelelnünk. Mert mi van, ha nem sikerül? Akkor én egy értéktelen senki vagyok?”

Aztán így folytatja:

„Hiába bízol önmagadban, hiába végzed el a legkegyetlenebb munkát, egyszer csak a lelkedben belobbanhat egy szikra. A bizonytalanság szikrája. És akkor azt érzed, hogy úristen, ha ezt valamiképpen nem fojtod el, akkor véged, akkor összeomolhat minden, amit felépítettél.

Fontos, hogy legyenek melletted emberek, akik ilyenkor nem az olajat öntik rá, hanem poroltóval jönnek.”

KOCH MÁTÉ, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző nevelőedzőjéről – akivel néhány éve elváltak útjaik – különleges megbecsüléssel beszél.

„Nagyon tiszteltem, de bevallom, tartottam is tőle. Vele nem tehettem meg azt, amit másokkal, hogy simliskedek, vagy kibújok a feladat alól, ő azonnal levette, ha valami nem stimmelt. Nála mindig rend és fegyelem volt, keményen, rövid pórázon tartott. De velem így kellett bánni.

Mint szakemberre is felnéztem rá, nem véletlen, hogy a Vasas akkoriban tarolt a párbajtőr-utánpótlásban. Hálás vagyok neki azért is, mert a valóban egyedi vívóstílusomat nem akarta erőszakkal megváltoztatni, inkább a meglévő képességeimből próbálta a legtöbbet kihozni, az adottságaimat élesíteni.”

VOGEL SOMA, a vb- és Eb-aranyérmes, olimpiai bronzérmes pólókapus arról mesél, hogy hajdanán a Fradi gyerekcsapata sorra szenvedte a nagy gólkülönbségű vereségeket, így nem sok sikerélménnyel gazdagodhatott.

„Volt azért jó oldala is, hiszen az ellenfelek rengeteget lőttek a kapumra, és a sok gól mellett néhány lövés elakadt bennem. Ráadásul a népligeti uszoda igazi otthont jelentett nekünk. Tudom, hogy a margitszigeti Hajóshoz képest ez egy párás kis katlan, de számunkra a szabadság netovábbja volt.

Azt pedig, hogy az ellenfelek jól elpáholtak bennünket, nem lehorgasztott fejjel, szégyenkezve éltük meg, mert a sportot csupán játéknak tekintettük.”

BÖDE-BÍRÓ BLANKA az eggyel nagyobb kapuban, a kézilabdapályán cseperedett fel. Kislányként viszont egészen más dolga is akadt.

„A szüleim mezőgazdasággal foglalkoznak, és kicsi gyerekkoromtól kezdve nekem is mindig volt feladatom a családi gazdaságban.

Én is jártam anyáékkal a piacra, méghozzá az újpestire. Négykor keltünk, ötre oda kellett érnünk, hogy hatra kész legyünk mindennel, mire jönnek vásárolni a pesti asszonykák. Előfordult, hogy virágot árultam, száz forintba került egy csokor, majdnem mindenkinél volt egy százas. Ha meg nagyobb pénzt kaptam, és vissza kellett adnom, anya nézte, nehogy becsapjon valaki.”

Aztán persze a sport is hamarosan megjelent az életében. Bár nem kezdődött egyszerűen…

„Nagyon sokat kézilabdáztam otthon is, a pincelejáró volt a kapu. Persze ott nem védtem, mert nem is lett volna, aki lőjön, úgyhogy én lőttem. Kétszer ki is dobtam a garázsablakot. Apa a másodiknál már nem örült, hogy újra kellett csinálnia, de én jobban megijedtem, jobban sírtam, mint amekkora baj lett belőle”

VALTER ATTILA családi indíttatás nyomán ült a bicikli nyergébe, és lett belőle profi kerékpárversenyző. Tizennégy évesen fordult komolyabbra a sportolói pályafutása, ezért a téli hónapokban futással egészítette ki a bringás tréningeket. De nem igazán volt oda érte.

„Meg is mondtam apunak, hogy márpedig én nem fogok futni. Jól van, fiam, akkor ne fussál – ez volt a reakciója.

Magamtól, kényszer nélkül. Attól kezdve egyszer sem fordult meg a fejemben a lazsálás gondolata.”

MAROZSÁN FÁBIÁNNAK, a jelen legjobb magyar teniszezőjének nem indult könnyen a pályafutása, korosztályos játékosként akadt nála jó néhány ígéretesebbnek tartott riválisa.

„Kilencéves lehettem az első hivatalos tornámon, de az idősebbek, az U11-esek között indultam. Emlékszem, még csak gémet sem nyertem. Sírtam is sima vereségek miatt, de annyira szerettem a teniszt, hogy hamar túltettem magam rajtuk.”

Aztán hozzáteszi: „A példám azt bizonyítja, hogy Magyarországról is lehet profi teniszkarriert indítani, és egyáltalán nem baj, ha valaki lassan fejlődik. A juniorok között elért nemzetközi eredmények fontosak ugyan, de nem a legfontosabbak.

Ők a felnőttsikerekre készítettek fel, és igazuk lett.”

A kötet már kapható a könyvesboltokban és kedvezményesen megrendelhető a kiadó online áruházában, a webshop.mediabook.hu oldalon.