A 15 éves Horváth Lotti a kadét után a junior ob-t is megnyerte
A 15 éves párbajtőröző, Horváth Lotti a nála négy évvel idősebbek között is országos bajnok lett.
A múlt szombaton a junior párbajtőrözők a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett országos bajnokságán az aranyérmet a kadétok között is az első évadát töltő Horváth Lotti érdemelte ki.
Az FTC 15 éves ígérete a döntőben a felnőttek között már csapatban felnőtt Eb-ezüstérmes Wimmer Dorinát múlta felül 15:12-re. Kovács Attila tanítványa
Az egyébként címvédésnek minősült, hiszen tavaly még serdülőként győzött a kadétkorosztályban.
„A versenynap reggelén nem éreztem magam jó formában, aztán a csoportkörben mégis sikerült hibátlanul teljesítenem – mondja Lotti. – A főtáblán az első pár mérkőzés után belelendültem, és utána végig jól ment a vívás. A Wimmer Dorina elleni döntő volt a kedvenc asszóm.
Az országos bajnokság előtt nem volt konkrét kitűzött célom, de azért a legjobb nyolcba szerettem volna bekerülni. Segített, hogy az idősebbek között picit felszabadultabban is vívhattam. Nagyon örülök!”
Lotti a korábbi években is rendre az idősebbek között bizonyított, és csapatban már kadét Európa-bajnoknak mondhatja magát. Ennek az évadnak is bizakodva vágott neki.
„Nagyon várom a kadét európai körversenyeket és a junior-világkupákat, mert ezek a kedvenceim. Elsősorban a saját korosztályomban szeretnék ebben az évadban jól szerepelni. Sokan kiöregedtek, de így is maradt még jó néhány erős ellenfél a kadétmezőnyben.
Minden versenyre úgy megyek, hogy meg akarom nyerni. Az más kérdés, hogy ott menet közben hogyan alakulnak a dolgok. Igyekszem mindig kiadni magamból a legtöbbet, és egészséges önbizalommal felállni a pástra.”
Lotti jelenleg a kadétranglistát vezeti, a juniorok között pedig a harmadik, azaz válogatottásogot érő helyen áll.
„A korosztályos Eb-n és a vébén való szereplés kiharcolása leginkább a világkupákon dől el, hiszen ezeken a versenyeken lehet a legtöbb ranglistapontot szerezni. A juniormezőny nagyon erős itthon, de reális célom lehet, hogy az idősebbek világversenyein is ott legyek.”
(Kiemelt képünkön: Horváth Lotti és edzője, Kovács Attila Forrás: MVSZ)