A legmagasabb szintre készítik fel a fiatalokat a Zsíros Akadémián
Az NKA Pécs és a Vasas Akadémia mellett a Zsíros Akadémia Kőbánya az egyetlen olyan hazai kosárlabda-egyesület, amely a csapataival mindkét szakágban, a fiú és a leány utánpótlás-bajnokságokban is a közvetlen élmezőnybe tartozik, és a juniorok, illetve a kadétok között egyaránt a kiemelt csoportokban szerepel.
Huszonhét éve alapították Kőbányán a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémiát, amely azóta meghatározó egyesületté vált a sportág hazai utánpótlásában. Az elmúlt mintegy három évtizedben a klub bázisa nagy fejlődésen ment keresztül, és az akadémia csapatai rendre a korosztályos országos döntők résztvevői. (Ebben az évadban a fiúk és a lányok között is a kadét-, illetve a juniorcsapat egyaránt reális eséllyel pályázik a nyolcas döntőbe jutásra.) Mindemellett pedig az egyesület neveltjei közül mára már mind többen a felnőtt első osztályban pattogtatnak.
Nagy örömünkre évről évre bővül a büszkeségeink, a válogatott játékosaink névsora, és egyre többen kerülnek fel a Kada utcai Zsíros Tibor-csarnokunk dicsőségfalára – mondta az Utánpótlássportnak Hajdu Péter, a Zsíros Akadémia Kőbánya elnöke, aki mindemellett a hazai sportági szövetség (MKOSZ) elnökségi tagja is.
Elmondta, a Budapesti Honvéddal – mint a fővárosi államilag kiemelt fiúakadémiával – néhány éve külön megállapodást kötöttek, és a legígéretesebb fiataljaikat feléjük irányítjuk.
„Például a most nagyon jól szereplő kadétcsapatunkból nyár óta többen már a Honvédnál játszanak, és az ő távozásuk ellenére sikerül továbbra is a legjobbak közé tartoznunk.
Hajdu Péter szerint a lényeg az, hogy stabilan az élmezőnybe tartozzanak, és a reménységeiket tizenhat-tizenhét éves korban tovább tudják léptetni magasabb szintre. Hozzátette, a nemzeti akadémiák néhány évvel ezelőtt éppen azért jöttek létre, hogy az ország toptehetségeit kiválasszák, összegyűjtsék. A sportvezető úgy látja, hosszú távon mindenképpen ez szolgálja a magyar kosárlabdasport általános fejlődését.
„Ezekben a kiemelt nevelőműhelyekben a játékosok komplex, mindenre kiterjedő képzést kapnak, a megfelelő tudományos háttérrel megtámogatva, és az akadémiákon alapvetően olyan feltélelek adottak, amelyek között a gyerekek egyszerre sportolni és tanulni is tudnak magas szinten, illetve pluszban még az étkezésükre és a pihenésükre is kellőképpen odafigyelnek.
Ilyen például az U18-as korosztály egyik legnagyobb hazai reménysége, Josepovits Kinga, aki tőlünk tavaly igazolt Pécsre, ahol tizenhatévesen már a felnőtt első osztályban bontogatja szárnyait. Említhetem ugyanúgy az unokámat, a húszéves Hajdu Pétert is, aki már évek óta a Budapesti Honvéd felnőttcsapatában pallérozódik az NB I⁄A-csoportban, és mára meccsenként húsz játékperc felett átlagol az élvonalban.
Jelenleg olyan struktúra működik itthon, hogy az államilag kiemelt akadémiák jelentik az első vonalat a hazai utánpótlás-nevelésben, majd őket az MKOSZ által akkreditált akadémiák – amelyek közé a Zsíros Akadémia is tartozik – követik a hierarchiában.
„A harmadik vonalat pedig a szövetség vezetésével most igyekszünk megerősíteni, némiképp újraszervezni, méghozzá úgy, hogy területi központok létrehozásával, és ezek közül Budapesten négy is működik, és az egyik ilyen centrum éppen a Zsíros Akadémia lett. Ezt azt jelenti, hogy a fővárosban, illetve az agglomeráció ránk eső részében – így például Gödöllőn és környékén is – folyamatosan figyeljük a kisebb egyesületek játékosait, együttműködési megállapodásokat kötünk ezekkel a klubokkal, és hozzánk irányítják azokat a reményteli fiatalokat, akiket a saját klubjukban már nem tudnak megfelelő szinten versenyeztetni.
(Kiemelt képen: a Zsíros Akadémia U16-os fiúcsapata Forrás: Zsíros Akadémia Kőbánya)