UtánpótlásSport
2024. december 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2024-12-03 13:16

Kropkó Márta a mélyből visszaérkezve bizonyított

Bár a hőn áhított olimpiai kvalifikáció végül elmaradt, mégis elégedett az évével a 21 éves triatlonos, Kropkó Márta.

Ahogyan öccse, a 19 éves Kropkó Márton, úgy a 21 éves Kropkó Márta is hullámvasútszerű 2024-et zárt, amely során számos nehézséggel kellett megküzdenie.

Az Európa Játékok-bronzérmes fiatal motiváltan, olimpiai reményekkel vágott neki 2024-nek, ám végül a mixváltóval együtt lemaradt a párizsi eseményről. A felkészülését lábfejtörés hátráltatta, amiből 2021 után másodjára „jutott ki” neki.

„Hatalmas ambíciókkal vágtam neki 2024-nek, az olimpiát is megcéloztam, annak ellenére, hogy az egyik legfiatalabbként próbálkoztam a kvalifikációval. Az alapozás jól sikerült, ám az első versenyek balszerencsésen alakultak, majd jött a lábfejtörés, ami után nagyon mélyre kerültem – mondja Márta. –

Soha nem adom fel, ebben a helyzetben sem tettem, edzettem, amennyit tudtam. Mentálisan rengeteget fejlődtem ebben az időszakban, erősebben tértem vissza, ami megmutatkozott a későbbi versenyeken.
Forrás: World Triathlon

Márta a korosztályos Európa-bajnokságon tért vissza, az U23-asok között, amelyen öccse, Márton a juniorok mezőnyében egyéniben szerzett bronzérmet.

„Az egyik kedvenc pillanatom az idei évből, amikor az Eb-n láttam harmadikként befutni a célba. Ez óriási erőt adott; idén is az elitkategóriára koncentráltam, ám végül az U23-as Eb-n és vébén is ott voltam, utóbbin pedig összejött a bronz. Váltóban mindig különleges versenyezni, ez most sem volt másképp, remek volt együtt állni a dobogón. Marcira visszatérve, szinte minden esetben szobatársak vagyunk a közös versenyeken, rengeteget tudunk egymásnak segíteni, és akármennyire furcsa, szinte sosem civakodunk. A két legfiatalabb, ikerpár testvérem, Jázmin és Ábel is bontogatja a szárnyait a sportban, előbbi 15 éves létére hatodik lett az egyik őszi junior Európa-kupán.”

A korosztályos vb-n a mixváltóval dobogóra álló Márta legalább annyira büszke a szeptemberi felnőttvilágkupán elért negyedik helyére, amellyel jelezte, számolni kell vele a legjobbak között.

„Remek visszaigazolás volt ez, hiszen ilyen jó eredményt idén nem ért el egy magyar női elitversenyző sem.”

(Kiemelt képünk forrása: World Triathlon)