UtánpótlásSport
2024. december 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-12-04 09:01

Ötből három korosztályos válogatott még kijuthat a 2025-ös Európa-bajnokságra

Nem játszanak több tétmeccset az idén a magyar korosztályos futballválogatottak, az Európa-bajnoki selejtezők jövőre folytatódnak – két fiú- és egy leánycsapatunk még ott lehet 2025-ben a kontinensviadalon.

Öt Európa-bajnokságot rendeznek 2025-ben a korosztályos futballistáknak, kettőn már biztos, hogy nem szerepel magyar csapat, három esetben viszont még van esély kvalifikálni.

Legelőször, az ősz elején, az U21-es fiúk sorsa dőlt el, miután a Gera Zoltán, majd az idén február óta Szélesi Zoltán által vezetett nemzeti csapat a selejtezőcsoportban

Spanyoloroszág, Belgium és Skócia mögött, Kazahsztán és Málta előtt a negyedik helyen végzett.

Bravúrként elkönyvelhető, hogy az utolsó, már tét nélküli fordulóban az együttes legyőzte a belgákat idegenben, ugyanakkor a skótok elleni két találkozón megszerzett egy pont mindenképpen csalódás volt.

Németh Andrásnak gratulálnak a társak Forrás: MLSZ

Az előző évi kudarc után az idén az U19-es javítottak, és bejutottak az elitkörbe. Jeremiás Gergő csapata az Andorrában rendezett mini tornán először Ciprust verte 3–1-re, majd a házigazdák ellen nyert 1–0-ra. A négyes favoritja, Németország ellen az első félidő végén vezetést szerzett a magyar együttes, amit egészen a 75. percig tartani tudott, ám a németek két gyors góllal fordítottak, amivel a csoport élén is ők zártak.

Németh Hunor ünnepli a gólját Forrás: MLSZ

 Jeremiáséknak meg kellett elégedni a második hellyel, ami a továbbjutáshoz elegendő volt, az alakulat pedig tavasszal újabb mini tornán vesz részt. Az Eb-kvalifikációt azonban nagyon nehéz lesz kiharcolni, ugyanis az új lebonyolítás szerint csak a hét elitkörös csoportgyőztes és a rendező Románia – azaz nyolc csapat – indulhat a júniusi Európa-bajnokságon.

November második félben az U17-es fiúk is abszolválták az Európa-bajnoki selejtező első szakaszát,

és az A-ligában folytathatják a kvalifikációt. Az új lebonyolítás szerint, a két évvel idősebbekhez hasonlóan tavasszal az A-liga hét csoportgyőztese szerez indulási jogot az Eb-re, plusz a rendezővel, Albániával lesz teljes a nyolcas mezőny. 

Készülhetnek a fiúk az Eb-selejtező második körére Forrás: MLSZ

A Romániában rendezett mini tornát jól, mondhatni, kötelező, 4–0-s győzelemmel kezdte Németh Antal együttese Azerbajdzsán ellen. A második meccsen aztán a házigazda románok ellen gól nélküli döntetlent játszottak a mieink, és az utolsó összescsapáson, a görögök ellen sem született döntés – az a találkozó 2–2-re végződött. Egy győzelemmel és két döntetlennel Magyarország a második helyen jutott tovább.

A velük egyidős fiúkhoz hasonlóan teljesítette a kötelezőt a B-ligából induló U17-es leány labdarúgó-válogatott. A Telkiben rendezett mini tornán Gajdóczi Tibor együttese Andorra ellen kezdett, és nagyon simán 8–1-re győzött, aztán Litvánián is könnyedén, három góllal verte.

Feljutás hazai pályán Forrás: MLSZ

Az utolsó meccsen, Észak Macedónia ellen az 1–1-es döntetlen is elegendő volt a csoportelsőséghez. A lányok az Eb-selejtező második szakaszában már az A-ligában szerepelhetnek,amelyből ki lehet jutni a nyolc csapatos kontinensviadalra.

Ott az esélyek viszont nem a magyar csapat mellett szólnak, mivel még soha nem kvalifikált leányválogatottunk korosztályos Európa-bajnokságra, továbbá a lebonyolítás szerint csak a csoportgyőzelem ér majd kijutást, amely eléréséhez nagy meglepetésre lenne szükség.

Az U19-es lányok nehéz csoportba kerültek az A-ligában, így előzetesen a bennmaradás, azaz az utolsó hely elkerülése volt a cél Telkiben. Kedden vált biztossá, hogy ez nem sikerült, ugyanis pont nélkül, a negyedik helyen zárt Rácz Zsófia együttese.

Török Otília mögött örülnek a skótok Forrás: MLSZ

Előbb Svédországtól kapott ki 5–1-re a csapat, majd Hollandia ellen veszített 5–0-ra. Az utolsó mérkőzésen a skótok elleni győzelemmel meg bent lehetett volna maradni az A-ligában, azonban a rivális már a 17. percben kettővel vezetett, és végül 3–0-ra győzött. A lányok ezzel kiestek a B-ligába, és már nincs esélyük arra, hogy ott legyenek a 2025-ös kontinensviadalon.

Mindhárom, még talpon maradt válogatottól hatalmas bravúr lenne, ha kijutna az Európa-bajnokságra,

hiszen csak a második kör csoportgyőztesei kvalifikálnak. 

(Kiemelt képünkön: Szabó Szilárd (balra) és Varga Zétény pacsizik az U19-es válogatottban Forrás: MLSZ)