UtánpótlásSport
2024. december 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

GEREVICH GYÖRGY NEVELŐEDZŐI DÍJ Triatlon

2024-12-08 10:56

Filep Csaba: A legszebb eredmény, hogy sportszerető emberekké váltak a tanítványaim

A Magyar Sport Házában adták át a legendás kardvívó mesteredzőről, Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjakat. A kitüntetést a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága hozta létre a Nemzeti Sportügynökség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága közreműködésével, hogy ily módon is elismerje a hivatásukat a legmagasabb szinten gyakorló szakembereket. Ezúttal Horváth Sándor labdarúgó-, Ramocsa Sándor ökölvívó- és Filep Csaba triatlonedző részesült elismerésben. Most utóbbit mutatjuk be.

Atlétaedzőként kezdte, majd a ’80-as évek második felében megismerkedett a triatlonnal, nem sokkal később, hogy a sportág megjelent Magyarországon. Ahogyan ő fogalmaz:

Rögtön megtetszett, hiszen láttam, ha valamibe bele lehet halni, az ez a sport.

 1989-ben már Tiszaújvárosban edzett fiatalokat, majd a klub hivatalosan 1992-ben alakult meg; azóta szünet nélkül dolgozik trénerként ebben az egyesületben. A fokozatos építkezésnek hála elkezdtek érkezni a szebbnél szebb eredmények, előbb a hazai, majd a nemzetközi porondon is; mára elmondhatja, hogy tanítványai közül húszan állhattak Európa-bajnoki dobogón. Köztük a jelen elsőszámú magyar férfiversenyzője, a párizsi olimpiát is megjárt, felnőtt Európa-bajnok Lehmann Csongor.

Nekem a legszebb eredmény, hogy az összes gyerek, akivel foglalkoztam, mozgást és sportot szerető emberré vált, akiket a mai napig látok hobbi- vagy versenyszinten mozogni. Mostanra pedig ott tartunk, hogy az első tanítványaimnak már az unokái kezdenek el hozzám járni.

A szakember jelenleg a klasszikus utánpótlással, vagyis a 6–14 évesekkel foglalkozik a Tiszaújvárosi Triatlon Klubban.

Filep Csaba ezt gondolja az utánpótlás-nevelői munkáról:

„Át kell tudnom adni azt, hogy amit én képviselek, a mögött teljes hit van – és ezt érezniük kell a tanítványoknak is. Ahogyan minden sport, úgy a triatlon is megtanít erősebbnek és kitartóbbnak lenni, veszíteni, illetve hogy olyan dolgokat is megtegyünk a célunk eléréséért, amelyekre mások nem képesek. Úgy érzem, ha ezt a hitvallást sikerrel közvetítem a fiataloknak, akkor adtam valamilyen pluszt az életükhöz.”

(Kiemelt képünkön: Filep Csaba)