Visszatér a cselgáncsba hét év után a jukó
Hét év után visszatér a cselgáncs pontrendszerébe a jukó.
A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) tájékoztatása szerint a vezetőség áttekintette a párizsi játékokkal lezárult ciklust, és – akárcsak a korábbi olimpiák után – több szabálymódosításról is döntött – írja az MTI.
Korábban négy ítélet szerepelt a japán küzdősport eszköztárában, a küzdelem végét jelentő ippon mellett a vazaari, a jukó és a legkisebb értékű akciókat honoráló koka. Utóbbit még 2009-ben kivezették a sportág jobb átláthatósága érdekében, majd 2017-ben a jukó is eltűnt a repertoárból.
A régi-új rendszerben az ippon továbbra is a hátra érkezést eredményező dobásra, a legalább 20 másodperces leszorításra, a karfeszítésre vagy a fojtásra adható. A vazaari jelenti a „majdnem ippont”, azaz amikor a védekező dzsúdós a vállára esik, vagy 10-19 másodpercig leszorítják.
Két vazaari változatlanul ippont ér, a jukók viszont nem adódnak össze ilyen módon, bármennyi gyűjthető belőle, és egy vazaari többet ér akárhány jukónál.
Újdonság még, hogy immár öv alatt is meg lehet fogni egymást, de csak a kabát alsó részén, a nadrágon nem. Engedélyezett emellett a kabátujjba való belenyúlás, földharc közben a nadrágszárba nyúlás, valamint álló helyzetben a „medve ölelés” is, ha a támadó nem kulcsolja egymásba a kezét ellenfele hátán. A küzdelem már nem akkor áll meg bírói vezényszóra, ha az egyik dzsúdós kilép a tatamiról, hanem csak akkor, ha a kettejüknek egyik lába sincs már a kijelölt felületen.
Az új szabályok a februári, párizsi Grand Slam-versenyen mutatkoznak be.
(Kiemelt képen: a kétszeres U23-as Európa-bajnok Gyertyás Róza Fotó: Illyés Tibor/MTI)