Klujber Katrin még kislány volt, amikor Radulovics Bojána már az utódját látta benne
Már kapható a boltokban a 2019-ben kiadott, nagy sikerű könyv folytatásaként elkészült – klasszis sportolóink gyermek- és fiatalkorát feldolgozó – portréinterjú-kötet, az Így lettünk bajnokok 2.0. A MediaBook Kiadó gondozásában a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával megjelentetett, sztorikkal, tanulságos, megható és megmosolyogtató történetekkel teli kiadvány szereplőinek egyike a múlt héten véget ért női kézilabda Európa-bajnokságon bronzérmet szerző magyar válogatott és a Ferencváros átlövője, az Eb gólkirálynője, Klujber Katrin.
Katrin a dunaújvárosi kezdeteket így idézi fel a könyvben:
„Még ovis koromban lementem egy kézilabdaedzésre az unokatesómmal, Vivivel, hogy megnézzem, mit csinál. Csak azért maradtam ott, és kezdtem futkározni, hogy elfáradjak, mert nagyon sok energiám volt. Aztán eltelt egy év, és mondta az edzőm, Gyöngyi néni, hogy lát bennem valamit, ráadásul még balkezes is vagyok. Én akkor már évek óta néptáncoltam is, és egyszer csak el kellett döntenem, melyiket válasszam.
Persze kiderült, hogy az, de ott ragadtam, kezdettől nagyon szerettem edzeni is, amikor pedig játszottunk, szivacskézilabdában egyre több különdíjat kaptam a tornákon.”
A folytatásban aztán soha nem érezte, hogy részéről bármikor is áldozat lenne az az idő, ami a pályán tölt.
Amikor általános iskolában másodikban, harmadikban kérdezgettek a többiek, hogy megint miért nem megyek osztálykirándulásra, mondtam, azért nem, mert kézilabdázom. Ez anyukámnak is tetszett, azzal fogott meg a tanulásban is, hogy ha nem megy jól, nem mehetek edzésre. Nálam a tinédzserkori kicsapongást is inkább az jelentette, hogy ha este nem tudtam időben elaludni, akkor reggel nehezen indultam el. Aztán valahogy mindig rávettem magamat, és amikor már a csarnokban a cipőmet húztam, soha nem éreztem fáradtságot.”
Az olimpiai ezüstérmes Radulovics Bojána már a kislány Klujberben meglátta az utódját.
„Az igazi tehetség azonnal kiviláglik a többi gyerek közül. Amikor a dunaújvárosi kézilabda-akadémián, ahol szakmai igazgató voltam, 2011-ben megismertük Katrint,
Bár nem tipikus átlövőalkat, látszott, hogy a keze nagyon jó, emellett fokozatosan derült ki róla, hogy szorgalmas, alázatos, nagyképűségnek nyoma sincs benne, a zsiványság, a csibészség viszont nem hiányzik belőle. Engem lenyűgözött, ahogy mondani szoktam, a szempanorámája: az, ahogy lát a pályán, ahogy a többieket helyzetbe hozza, önmagában az a tempó, ahogyan adja a labdát. Játékintelligenciájára már kiskorában jellemző volt, hogy minden poszton feltalálja magát.
Nagyon szépen építette a karrierjét, nem úgy, hogy néha egy nagyot durrantott, aztán eltűnt. Hegymenetben, folyamatosan haladt a csúcs felé, és soha nem esett le a másik oldalon.”
Az Így lettünk bajnokok 2.0 című kötet megvásárolható a könyvesboltokban, a webshop.mediabook.hu címen pedig kedvezményesen megrendelhető.
(Kiemelt képünkön: Klujber Katrin gólöröme a párizsi olimpián Forrás: MOB Média)