Novemberben Kósa Miklós vívótréner A hónap utánpótlásedzője
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője novemberi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Kósa Miklós vívótréneré lett.
A díj negyedik évadának harmadik kiírásában Kósa Miklós vívó-, Petrov Árpád úszó- és Török Ferenc cselgáncsedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján a novemberi elismerést – és az azzal járó 250 ezer forintot – a Vasas kardozóinak 42 éves vezetőedzője vehette át.
A kitüntetett maga is vívó volt, a BSE színeiben Eb-nyolcadik helyig és olimpiai A-kerettagságig jutott. Aktív pályafutását 2009-ben fejezte be, és ebben az évben mestere, Pézsa Tibor ösztönzésére kezdett el edzősködni. A szakma fortélyait tehát mások mellett minden idők egyik legsikeresebb magyar vívójától, olimpiai bajnok tanítójától leshette el a kezdetekben. Jelenlegi klubjába, a Vasasba többedmagával 2017-be igazolt át. A piros-kék egyletben ismét összeállt a BSE-ben már jól összeszokott edzői gárda (Boros György, Riba Ferenc, Sárközi Gergely). Kósa hangsúlyozza, az egyesületben máig minden siker a csapatmunka eredménye.
A 2024 novemberéig elért jelentősebb sikerek közé sorolható Spiesz Anna egyéniben megszerzett kadét Európa-bajnoki címe, junior-világbajnoki és U23-as Eb-bronzérme, junior Eb-ezüstérme, csapatban kiérdemelt junior-világ- és Európa-bajnoki aranyérme. Mellette Csonka Dorottya egyéniben kadét-világbajnok és Eb-ezüstérmes, csapatban junior-világ- és Európa-bajnok, Vigh Benedek egyéniben és csapatban junior Eb-ezüstérmes, Monori Mátyás, Fabó Ákos és Kovács Lőrinc csapatban kadét Eb-bronzérmes lett.
Az edző 2021-től 2024-ig irányította a fiú kadét kardválogatottat. A csapattal 2022-ben aranyat, 2023-ban és 2024-ben bronzot nyert az Eb-n. Kósa nem mellesleg zsűriként is kimagasló sikereket ért el. A Nemzetközi Vívó Szövetség 2024-ben a világ legjobb kardbírójának választotta meg, az előző két évben a második helyen végzett.
A 19 éves Spiesz az egyéni viadalon megsérült Pusztai Liza helyére ugrott be a kétszeres világbajnok csapatba, és a kvartett egyik legjobbjaként alaposan kivette a részét a sikerből. Az ígéret kitűnő teljesítményt nyújtott: a lengyelek ellen 45:36-ra megnyert döntőben +9-es, összességében pedig +25-ös mérleggel zárt, azaz ennyivel több tust adott, mint kapott a felnőtt nemzetközi élmezőnyben. A Battai Sugár Katinka, Szűcs Luca és Katona Renáta társaságában győztes reményég bemutatkozását a válogatott edzője, Ravasz Etele is méltatta a rangos megméretés után, szereplését „extrának” nevezte.
A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Csabai Edvin sportigazgató, a Porsche Hungariát Bognár Tamás kommunikációs vezető, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük Szász Emese, a Vasas vívószakosztályának olimpiai bajnok társelnöke méltatta a díjazottat, és megjelent a tréner tanítványa, Spiesz Anna is.
Csabai Edvin külön elismerését fejezte ki Kósának az idén elnyert rangos kardbírói címhez, egyben örömét fejezte ki amiatt, hogy a szakember bejelentette, felhagy a zsűriskedéssel, és már csak az edzői hivatására összpontosít.
Bognár Tamás a gratulációt követően elmondta, cége számára megtiszteltetés, hogy a cím egyik odaítélője lehet, egyben közölte, hogy a Porsche Hungaria az új esztendőben is örömmel folytatja ezirányú tevékenységét.
Szász Emese bő három évtizeddel ezelőtti emléket idézett fel, miszerint annak idején Kósa Miklóssal szinte együtt lépett be a BSE vívótermének ajtaján, és akkor természetesen nem gondolta volna, hogy egyszer neki jut a laudáló feladata a sportoló társ díjazásakor.
Spiesz Anna megerősítette az olimpiai bajnok szavait, és hozzátette: „Miki bácsi nemcsak maximalista, hanem hihetetlenül precíz is, kizárólag a tökéleteset tudja elfogadni. Persze ezt a hozzáállását néha nem egyszerű elfogadni, de a nehezebb pillanatokban is tisztában vagyunk vele valamennyien:
A díjazott kijelentette, különlegesen rangos kitüntetésnek tartja a díjat, „amely azonban elsősorban a tanítványok érdeme”. Majd így összegezte gondolatait az utánpótlás-edzői hivatásról:
hanem a családi hátterükre, az iskolai tanulmányaikra és a magánéletükre is. Elsősorban kiváló személyiségeket akarunk nevelni, a víváson belül pedig szeretnénk megtanítani mindent, amit csak lehet, majd a fiatalok kreativitására, intelligenciájára bízni, hogy kihozzák magukból a legtöbbet.”
(Kiemelt képünkön: Szász Emese, Kósa Miklós és Spiesz Anna Fotó: Mura László)