UtánpótlásSport
2024. december 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2024-12-21 16:22

Manhercz Krisztián ifiként az ötödik másodpercben, félpályáról lőtt gólt a szerbeknek

Már kapható a boltokban a 2019-ben kiadott, nagy sikerű könyv folytatásaként elkészült – klasszis sportolóink gyermek- és fiatalkorát feldolgozó – portréinterjú-kötet, az Így lettünk bajnokok 2.0. A MediaBook Kiadó gondozásában a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával megjelentetett, sztorikkal, tanulságos, megható és megmosolyogtató történetekkel teli kiadvány szereplőinek egyike a vízilabda-válogatott meghatározó játékosa, az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Manhercz Krisztián.

Krisztián az idősebb testvérével, a szintén pólós Ádámmal egy iskolába járt, ráadásul édesanyjuk abban a suliban tanított. „Manó” kezdetben inkább kézi- vagy kosárlabdázni akart, sőt a vívással is kacérkodott. Bármit, csak pólózni ne kelljen.

„A bátyám jobban tanult nálam, ezért mindig ő volt a példa: bezzeg Ádám így, bezzeg Ádám úgy… Mivel vízilabdában is tehetséges volt, nem akartam ugyanezt a lemezt hallgatni a sulin kívül minden egyes edzésen is.”

Aztán mégis csak kikötött a sportágnál, az iskolában pedig sajátos retorziókban volt része…

„Pilisvörösvár kisváros, szinte mindenki ismer mindenkit.

Egyetlen hátulütője volt a dolognak: ha valamelyik órán probléma adódott velem, nekem sohasem írtak be az ellenőrzőmbe.

Az éppen illetékes oktatóm az óra után csak bement a tanáriba, és elmondta anyukámnak, ha valami csínyt követtem el, vagy nem csináltam meg a leckémet. A következő percben már kaptam is a letolást.”

„Hogy hívják ezt a vagány, pofátlan srácot?”

2011-et mutatott a naptár, amikor az olimpiai aranyérmes Horkai Györgyöt bízták meg az utánpótlás szakvezetői teendőinek ellátásával.

„A juniorválogatott edzéseit irányítottam, de igyekeztem tájékozódni arról, mi zajlik a fiatalabb korosztályokban – magyarázza a könyvben Horkai. – Szolnokra is elmentem egy magyar–szerb ifimeccsre, hátha kiszúrok valakit, akire érdemes figyelni. És az első ráúszásnál tátva maradt a szám. A labdát elhozó játékosunk felnézett, és azt látta, hogy a szerb kapus még nem ért a hálója elé. A találkozó ötödik másodpercében, a félpályáról rádobta a labdát, és… gól! Mondom magamban, ilyen nincs!

Ezt nem lehet megtanulni, az ilyesmit csak érezni lehet.

Odamentem Kiss Istvánhoz, az ifjúsági válogatott edzőjéhez, és mondtam neki, hogy a gyereket hétfőn küldje hozzám a juniorok, tehát a nála négy évvel idősebbek edzésére. Egyébként hogy hívják ezt a vagány, pofátlan srácot? – kérdeztem a kollégát. Manhercz Krisztiánnak hívták, tizenöt éves volt akkor.”

Az Így lettünk bajnokok 2.0 című kötet megvásárolható a könyvesboltokban, a webshop.mediabook.hu címen pedig kedvezményesen megrendelhető.

(Kiemelt képünkön: Manhercz Krisztián gólöröme a párizsi olimpián Forrás: MOB Média)