UtánpótlásSport
2025. január 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2025-01-05 17:20

Eb-győztesek és vb-dobogósok 2024 legjobb fiataljai között

A hazai öttusa utánpótlása 2024-ben is több korosztályos világversenyen bizonyított.

A hagyományokhoz hűen öttusázóink is kiemelkedő évet zártak az utánpótlás-világversenyeken. A sort az U17-esek kezdték, akik számára júliusban Ankarában rendeztek kontinensviadalt. A megméretésen a lányok brillíroztak, és Tajta Sára ezüst-, Turbucz Ivola bronzérmet nyert egyéniben, míg a csapat is győzött Herbák Hannával kiegészülve. A dobogó legfelső fokára állt fel Turbucz és Szécsi Nemere vegyes váltója, míg ezüstnek örülhetett Bágyi Emese és Darányi Zora kettőse.

Nem akármilyen teljesítmény az sem, hogy július végén a Barcelona melletti Sant Boi de Llobregatban rendezett U19-es Eb-n

a hatból négy egyéni érem a magyaroké lett.

A fiúk döntőjében Marschall Attila nagyszerű versenyzéssel nyert aranyat, míg a dobogó harmadik fokára Gyurka Hugó lépett fel. Fábián Máté kilencedik lett, így csapatban a két előtte végző honfitársával Eb-címet ünnepelhetett. A lányok fináléjában Zemán Zóra hagyta maga mögött a teljes mezőnyt, és lett Európa-bajnok, Mészáros Emma ezüstöt érdemelt ki, míg a hatodik Haraszin Linda Zemánnal, valamint Mészárossal lett kontinensbajnok csapatban. A vegyes váltók küzdelmeiben ráadásul Marschall és Zemán szerzett még egy ezüstöt.

A juniorok vébéjén tizenharmadik lettem – számolt be Marschall Attila, akiről utólag kiderült, hogy hasnyálmirigy-gyulladással küzdött az Eb-n. – A helyezéssel nem teljesen lehettem elégedett, de bizakodásra adott okot, hogy úgy éreztem, bennem van a sokkal jobb eredmény. Az U19-es Eb-re így magabiztosabban mentem, és szerettem volna érmet hazahozni. Nagyon örülök, hogy sikerült! Nemzetközi szinten eddig nem voltak kimagasló eredményeim, itthon tavaly nyertem junior, az idén pedig U19-es ob-t.”

Marschall Attila két aranyat és egy ezüstöt nyert az U19-es Eb-n Forrás: FEPM

„Bizakodva vártam ezt az Európa-bajnokságot, mert a tavalyi U19-es Eb-n a korosztályban még fiatalabbként bronzérmes voltam. Most semmiképpen sem szerettem volna ennél gyengébben szerepelni. Nagyon boldog vagyok, hogy ezúttal sikerült egyéni Európa-bajnoki címet szereznem, és

a döntő után kicsit meg is könnyeztem az első helyet. Rengeteget dolgoztam és nagy áldozatokat hoztam az elmúlt időszakban, de megérte. 

Már elhiszem, hogy a sok munkának van eredménye” – mondta az Eb-ről Zemán Zóra.

Augusztusban Szófiában egyszerre bonyolították le az U15-ös és a junior Eb-t – a fiatalabbak először mérették meg magukat Európában. A junior fiúk között Tamás Botond remek versenyzéssel, a záró, kombinált számban a hetedik helyről indulva küzdötte fel magát az elsőre, és szerzett megérdemelt Európa-bajnoki címet, a lányoknál pedig Mészáros Emma, Varga Orsolya és Zemán Zóra triója érdemelt ki csapatezüstöt. Továbbá Mészáros Emma kétszer állt a dobogó második fokán, hiszen váltóban Dobronyi Dorinával is ezüstérmes lett.

„A junior-világbajnokság után csalódott voltam, de nem a helyezés bosszantott a legjobban, hanem az, hogy magamhoz képest gyengébben szerepeltem – nyilatkozta Tamás Botond. – Az Európa-bajnokságra ezért igyekeztem mentálisan is a lehető legfelkészültebben érkezni, mert ez volt az idén az utolsó dobásom, azaz 

még itt meg tudtam mutatni, hogy mennyit dolgoztam és bebizonyíthattam magamnak is, hogy több vagyok, mint világbajnoki tizenhetedik helyezett. 

A vívás jól ment, de utána is sűrű volt a mezőny, a végén a kombinált számban pedig a hetedik helyről indultam, de nem számolgattam, csak magammal foglalkoztam. Nagyon örülök, hogy sikerült nyernem. Ez a harmadik korosztály, amelyben érmet tudok szerezni világversenyen. Ez azt jelzi, hogy a sikerek nem véletlenek, hanem szépen felépített munka áll mögöttük.”

Az U15-ösök mezőnyében mindkét egyéni és csapataranyérem magyar ígéretek nyakába került. A lányok között Balzsay Jázmin, a fiúk mezőnyében Kántor Benedek ünnepelhette a korosztályban az első, így sportágtörténelmi Eb-címet. És nyert a Balzsay, Ézsiás Janka, Pataki Regina összetételű leány-, valamint a Kántor, Juhász Szilveszter, Mitró Milán alkotta fiúhármas is. Végül Balzsay Jázmin a harmadik elsőségét is kiérdemelte azzal, hogy Mitró Milánnal vegyes váltóban sem talált legyőzőre.

Balzsay Jázmin triplázott az U15-ös Eb-n Forrás: MPP

„Mivel a mezőnyt nem teljesen ismertem, hiszen nem találkoztam az ellenfelekkel nemzetközi versenyen korábban, az volt a célom, hogy a legjobb magyar legyek – mondta Balzsay Jázmin. – Nagyon örülök, hogy nemcsak ezt értem el, hanem az Európa-bajnoki cím is az enyém lett. Mindegyik szám jól sikerült, a laser runban első helyről indultam. Kicsit izgultam, hogy minden jól menjen, mert akkor már tudtam, hogy az aranyért futok. Szerencsére a lövészet és a futás jól sikerült, és az utolsó körnél már biztos volt, hogy én nyerek. Amikor kétszáz méter volt hátra a célig, már elsírtam magam, mert

számomra hatalmas dolog, hogy idáig eljutottam. 

És miután a csapattársaim is nagyon jól szerepeltek, megduplázódott az arany. Később pedig Milánnal nyertem egy újabbat.

És még csak az Eb-kről szóltunk... Szeptemberben a portugáliai U17-es vb-n Rajncsák Diána egyéniben és Herbák Hannával, valamint Turbucz Ivolával csapatban is ezüstöt nyert, valamint harmadikként végzett Bágyi Emese és Darányi Zora leányváltója. Nem sokkal a később a litvániai U19-es vb-n pedig Zemán Zóra, Haraszin Linda és Mészáros Emma hármasa csapatezüstöt érdemelt ki, míg Králl Dóra és Nyerges Réka váltóban lett második.

(Kiemelt képünkön: az U19-es vb-ezüstérmes csapat balról: Mészáros Emma, Zemán Zóra, Haraszin Linda Forrás: UIPM)