Kurfis Zétény alaposan letette a névjegyét az ORV-n
A Valenciában légióskodó Kurfis Zétény MVP-címet érő teljesítménnyel segítette tornagyőzelemhez az U16-os kosárlabda-válogatottat a székesfehérvári Olimpiai Reménységek Versenyén.
Mint arról beszámoltunk, kettős magyar győzelem született a hazai rendezésű Olimpiai Reménységek Versenyén, miután az U16-os fiú és leány kosárlabda-válogatott is veretlenül nyerte meg a viadalt.
aki mindhárom meccsen, a szlovákok, a lengyelek és a csehek ellen is a mieink legeredményesebbjének bizonyult, így nem jelentett meglepetést, hogy végül – Nagy Ágostonnal egyetemben – a torna All Star-csapatába is beválasztották, sőt a legértékésebb játékosnak járó MVP-címet is elnyerte. A Budapesti Honvédban nevelkedett, majd immár második éve Spanyolországban, a Valencia csapatában játszó magasember-reménység sorrendben 17, 25 és 16 ponttal zárt a három meccsen. (Azt tudni kell, hogy a megújult U16-os válogatottnak – immár Ferenczi Tamással a szövetségi edzői poszton – a fehérvári volt az első nemzetközi megméretése, és rögtön tornagyőzelemmel indítottak.)
– mondta Kurfis az Utánpótlássportnak. – A kohézió és a csapategység lehet az egyik legfőbb erősségünk hosszú távon is. Alapvetően remekül érezzük egymást a pályán, és ennek köszönhetően jellemzően viszonylag könnyedén sikerül helyzetbe hoznunk a másikat, és összességében most az ORV-n egészen jól is dobtunk. Azt hiszem, ez volt a siker kulcsa.
Jó formában érzem magam, eredményes őszi szezont tudhatok magam mögött Valenciában. Fiatalabbként most már több alkalommal feljászhattam az U18-as csapatunkba, ami szintén újabb nagy lépcsőfok számomra."
Január végén a Szent István-kupán folytatja szereplését a korosztályos nemzeti együttes, ismételten Fehérváron, ám ezúttal már nem az MKOSZ edzőközponjtában, hanem az Alba Regia Arénában. A válogatott idei fő versenye a nyáron Szkopjében rendezendő B-divíziós Európa-bajnokság lesz.
Gáspár Vince, Vértes Bernát, Rozmán Flórián, Fekete Ádám, Szafkó Márk, Nagy Ágoston, Papp Gergely, Marokházi Levente, Inalegwu Noel, Németh Donát, Kóbor Laszló, Kurfis Zétény.
(Kiemelt képen: Kurfis Zétény Fotó: Cseh Péter/MKOSZ)