Kik azok, akik nagyot alkothatnak 2025-ben a fiatalok közül?
Összegyűjtöttük azokat a legígéretesebb hazai korosztályos birkózókat, akiktől idén – remélhetőleg – nagy dobásra számíthatunk a különböző utánpótlás-világversenyeken. Bár a válogatásunk természetesen szubjektív, annyi bizonyos: 2025-ben is érdemes lesz követni a magyar fiatalok szereplését.
DARABOS LÁSZLÓ
Ebben a tekintetben a Budapesti Honvéd 19 éves versenyzője, Darabos László mindenképpen az élre kívánkozik. Takács Ferenc tanítványa az elmúlt két évben előbb 2023-ban U20-as Európa-bajnok címet szerzett a kötöttfogásúak nehézsúlyú mezőnyében, majd tavaly a világbajnoki aranyérem is az övé lett a juniorok között. Bár már mindent megnyert a saját korosztályában, Darabos idén még továbbra is az U20-asokat erősíti, így
LÉVAI LEVENTE
Szintén utolsó juniorévének vág neki Lévai Levente is, aki klubtársához, Daraboshoz hasonlóan ugyancsak halmozta az érmeket az elmúlt két évben, ugyanis a kötöttfogásúak 72 kilós súlycsoportjában 2023-ban az U20-as Eb-ről és a vb-ről ezüstéremmel tért haza, majd tavaly egy kategóriával feljebb lépve, immár a 77 kilósok mezőnyében Európa legjobbjának bizonyult, a világbajnokságon pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az édesapja, Lévai Zoltán által felkészített Levente idén is abszolúte érem-, sőt aranyesélyesként készülhet a világeseményekre.
ELEKES ENIKŐ
A lányok közül Elekes Enikő (65 kg) érte el a legnagyobb sikert 2024-ben, miután megvédve előző évi elsőségét, újra U20-as Európa-bajnok lett. A 2023-as szenzációs duplázás megismétlése, vagyis a vb- és a Eb-arany egy éven belül megnyerése ezúttal nem jött össze neki, ugyanakkor így is bátran állíthatjuk a Csepel TC-KIMBA versenyzője kimaxolta a junioréveit:
Enikőt ettől az évtől már az U23-asok között láthatjuk, és bizonyára, ott sem fog adós maradni a sikerekkel.
NYIKOS VERONIKA
Az U20-as lányok közül Nyikos Veronika (76 kg) az, akire majd mindenképpen érdemes lesz odafigyelni. A Dunaújvárosi KSE-KIMBA ígérete kétszeres junior Európa-bajnoknak, illetve vb-bronzérmesnek mondhatja magát, ám az elmúlt esztendeje visszafogottabbra sikerült a korábbi kiemelkedő eredményihez képest: be kellett érnie Eb-bronzzal és vb-nyolcadik hellyel. Jól jelzi, hogy Veronika jócskán a hazai kortársai előtt jár, ugyanis ő már három éve az U20-asok között edződik, és szállítja a sikereket, de még mindig csak 19 éves, és
LÁSZLÓ KOPPÁNY
Akitől úgyszintén sokat remélhetünk, az a ferencvárosiak 18 éves nehézsúlyú reménysége, László Koppány. Tavaly robbant be a köztudatba Fodor Zoltán tanítványa, miután juniorkorúként az eggyel idősebbek, az U23-asok Eb-jén ezüstérmet nyert, majd a vb-n a harmadik helyre ért oda a 130 kilósok súlycsoportjában.
hogy melyikük induljon aztán az U20-as, illetve az U23-as világversenyeken.
ARSUNKAEV MUSZA
A három közül általában itthon szabadfogású szakág a legkevésbé eredményes, viszont Arsunkaev Musza szereplését várhatóan idén is nagy figyelem övezheti. A Vasas 19 éves birkózója utolsó juniorévére készül, méghozzá azok után, hogy tavaly U20-as Eb-bronzérmesként, valamint U23-as vb-ötödikként zárt. Korábban az U17-esek között volt már világ- és Európa-bajnoki bronzérmes is.
RITTER SOPHIE
A nagy visszatérő. Azt hiszem, ezt a címet aggathatjuk rá Ritter Sophie-ra (57 kg), aki betegség miatt 2024-ben hosszú hónapokat kihagyott, így tavaly az U17-es vb-n és Eb-n sem lehetett ott. Mindenesetre a csepeliek fiatalja igazi szupertehetség, hiszen 2021-ben – még csak 12 évesen – már bronzérmesként végzett az U15-ös Eb-n. Majd a következő két évben pedig már nem talált legyőzőre, és kétszeres Európa-bajnokként búcsúzott a serdülőkorosztálytól. Mi több, 2023-ban nemcsak az U15-ösök Eb-jén diadalmaskodott, hanem 14 esztendősen az U17-esek között is a kontinens legjobbjának bizonyult.
SILLEI JANKA
Ha már a serdülő lányok szóba kerültek, akkor nem mehetünk el szó nélkül Sillei Janka (Vasas) mellett sem, aki két évvel ezelőtt Kaposváron, illetve az elmúlt évben Loutrakiban is aranyérmet szerzett az U15-ös Eb-n – előbb a 39, majd a 42 kilósok súlycsoportjában játszották el neki a magyar himnuszt a kontinensbajnokságon.
Március 8–14.: U23-as Európa-bajnokság, Tirana
Június 9–15.: U17-es Európa-bajnokság, Szkopje
Június 25–28.: U15-ös Európa-bajnokság, Caorle
Június 30.–július 6.: U20-as Európa-bajnokság, Caorle
Július 28.–augusztus 3.: U17-es világbajnokság, Athén
Augusztus 18–24.: U20-as világbajnokság, Szófia
Október 20-26.: U23-as világbajnokság, Újvidék
(Kiemelt képen: Darabos László Forrás: UWW/MBSZ)