UtánpótlásSport
2025. január 30.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2025-01-24 17:30

Téli EYOF: fogadalmat tettek a magyar indulók

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem előadótermében gyűltek össze péntek délután a téli EYOF magyar indulói a fogadalomtételen.

Mintha csak tegnap ért volna véget a legutóbbi, 2023-as téli EYOF (európai ifjúsági olimpiai fesztivál), amelyen parádésan szerepeltek az indulóink, akik összesen hat arany-, egy ezüst és egy bronzérmet szereztek – ezzel az esemény történetének legjobb magyar eredményét szállították.

A kétévente megrendezett multisportesemény 2025-ös kiírásának Georgia ad otthont, a magyar küldöttség pedig összeállt, sőt a célegyenesre fordult a készülődésben. A viadal február 9-én kezdődik és 16-án ér véget, a szokásos fogadalomtételt pedig péntek délután tartották meg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nagyelőadójában. Az eseményen a fiatalok közül néhányan edzőtábor miatt hiányoztak, míg az alpesi síző Schneider Brúnó balszerencséjére pár nappal ezelőtt sérült meg, ezért ki kell hagynia az EYOF-ot. Így összesen tizenkilenc magyar fiatalnak szurkolhatunk majd.

Elsőként a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt köszöntötte a csapatot.

„Óriási értéket képvisel az európai ifjúsági olimpiai fesztivál: a résztvevő fiatalok először találkozhatnak az olimpiai érzéssel. Szurkolhattok egymásnak, nemzetközi kapcsolatokat építhettek fel az olimpiai faluban, később pedig akár ez felnőtt olimpiáig is elvezethet titeket – mondta a sportvezető. – Koncentráljatok magatokra, az edzőitekre és a szüleitekre. Georgiában egyszer, 2015-ben már volt EYOF, igaz, akkor nyári, de a rendezők jól vizsgáztak, így remek eseménynek nézünk elébe. Büszkék lehetünk a csapatunkra. A legfontosabb: érezzétek jól magatokat, biztos vagyok benne, hogy az elmúlt évekhez méltó lesz színvonal.

Harmincnégy érmet szereztünk eddig a téli EYOF-ok történetében, a dobogósaink pedig később a felnőttek között is bizonyítottak a legjobbak között.

Köszönöm a szakemberek és a szülők támogatását és szurkolását, bízom benne, hogy nagyon jó eredmény születik majd.”

Az olimpiai bajnok short trackes, Knoch Viktor mondta elő a fogadalom szövegét Forrás: Team Hungary

Georgia magyarországi nagykövete, Tamara Liluashvili is felszólalt, aki elmondta, hazáját Magyarországgal különleges baráti szál köti össze, és biztos benne, hogy az esemény még szorosabbra fűzi majd ezt a kapcsolatot. Hozzátette, hogy a sportolók határokon átívelő barátságokat köthetnek, ami kölcsönös megértésen és tiszteleten alapul.

Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára így fogalmazott:

„Zárójelbe tenném a »csak« szót a fesztivál előtt, hiszen minden olyan esemény, ami az olimpiai eszme jegyében zajlik, egyben felelősség is mindenki számára. Ez persze nem azt jelenti, hogy hatalmas felelősség kerül a vállatokra, hanem hogy legyetek büszkék a részvételre. Talán ez a jövőben inspirál majd titeket, hogy még magasabb fokra lépjetek fel. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikus élményekkel gazdagodtok majd. Egyetlen dolog fontos:

a saját mércéteket ugorjátok meg!

A felszólalók sorát a 2018-ban váltóban olimpiai aranyérmet szerző rövid pályás gyorskorcsolyázó, Knoch Viktor zárta.

„Amikor én voltam ennyi idős, nekem nem adatott meg, hogy EYOF-on szerepeljek; amikor lehetőségem lett volna, a sportágam nem került be a programba – emlékezett vissza Knoch. – Nektek viszont itt a lehetőség, hogy ennyire fiatalon multisporteseményen mutassátok meg magatokat, és rengeteg tapasztalatot szerezzetek. Kívánom, hogy

érezzétek át az olimpizmus értékeit, nyújtsátok tudásotok legjavát, élvezzétek az utazást!

Végezetül a sportolók elmondták az eskü szövegét, vagyis megtették az első lépést a georgiai esemény felé.

A téli EYOF-on induló magyar csapat:

Alpesi sí: Kóka Ádám, Major Noel, Schneider Milán, Szalay Laura
Biatlon: Benyovszki Lili, Besze Dániel, Csikász Panni, Gaál Dóra, Holló Martin, Kunos László Sámuel
Műkorcsolya: Ekker Léna
Rövid pályás gyorskorcsolya: Árendás Mihály, Kiss-Gebora Flóra, Kun Bence Benedek, Z. Molnár Natasa
Sífutás: Bere Johanna Zója, Ferbár Csongor
Snowboard: Diószegi Bence, Kádár János Dominik 

(Kiemelt képünk forrása: Team Hungary)