Majdnem másfél évtizede építkezik a Budai Farkasok
Majdnem másfél évtizede íródik a Budai Farkasok férfi kézilabdaklub története, amelyet többedmagával a BL-győztes edző, Zsiga Gyula alapított. A szakember gyermekeként kezeli az egyesületet, és töretlen energiával dolgozik annak fejlesztéséért.
„Montenegróból hazaérkezve az egyik Dunapart menti parkban sétáltam a feleségemmel, amikor egy volt tanítványom megállt mellettünk biciklivel, pár percet beszélgettünk, és említette, hogy Bődy Mihály – aki szintén játékosom volt – szeretne klubot alapítani, és szakembert keres az építkezéshez. Nem kellett sokat egyeztetni, hogy elinduljon a munka 2010-ben: Budajenőn egy nyári kézilabdatáborral kezdődött nulláról a történet” – emlékszik vissza a kezdetekre az Utánpótlássportnak a Budai Farkasok férfi kézilabdaklub alapítója, Zsiga Gyula, aki elmondta: gyermekeként kezeli a klubot. Az edzőként BL-győztes szakember azóta is rendületlenül és motiváltan dolgozik az egyesület fejlesztéséért, utánpótlás-igazgatóként a fiatalokat a fókuszba helyezve.
Azóta pedig egy évadot már a felnőttélvonalban is eltöltött a Budai Farkasok-Rév első csapata, méghozzá a 2022-2023-as idényben.
„Az utánpótlás-nevelésünk szépen összeállt az alapoktól, az U20-as, az U18-as és az U16-os korosztályban az élvonalban versenyeznek a fiataljaink. Emellett remek a kapcsolatunk a Moyra-Budaörssel, a két klub U15-ösei és U14-esei több alkalommal együtt is készülnek, közös edzéseket tartunk, majd tizennégyéves kortól a lányok a Budaörs, a fiúk pedig a Budai Farkasok színeiben folytatják tovább a pályafutásukat.
Ebben sokat segít, hogy a szakemberek azonos hullámhosszon vannak, illetve az, hogy lépcsőzetes a képzés a megfelelő szakmai anyag szerint. Én ebben igyekszem segíteni az edzőinket mentorálással, coachinggal.”
Az NB I/B-ben eddig remekül szereplő, jelenleg a tabella második, vagyis feljutást jelentő helyét elfoglaló felnőttcsapatban több utánpótláskorú játékos is szerepet kap.
Van belső tehetségprogramunk, a szerintünk átlag feletti képességekkel rendelkező játékosokkal külön is foglalkozunk. Fontos a megfelelő kommunikáció, amit szintén ki kell alakítani. Nehézség, hogy az U15-ös korosztály alattiak nem a budaörsi Városi Sportcsarnokban edzenek, hiszen az alapításnál a Zsámbéki-medencét céloztuk meg, így jelenleg a legfiatalabbak három általános iskolában dolgoznak: Zsámbékon, Törökbálinton és Budakeszin. Pár napja rendeztük meg az első Jégfarkas-kupát, ami viszont remek visszajelzés volt, az első és második korosztályból mintegy hetven gyerek volt jelen, szóval méretes a bázisunk. Ami kuriózum: minden gyereknek készítünk egy munkafüzetet, ami az elméleti tudástárukat biztosítja, legyen szó technikáról, gondolkodásmódról, és ezeket rajzokkal, QR-kódos videókkal illusztráljuk.”
(Kiemelt képünk forrása: Budai Farkasok-Rév)