UtánpótlásSport
2025. január 30.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2025-01-29 20:29

Így lettek topligások

Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Nikitscher Tamás a spanyol első osztályú Real Valladolidba igazolt. A szerződéskötés óta már minden topligában játszik magyar válogatott játékos, ebből az alkalomból bemutatjuk a legjobb európai bajnokságokban szereplő labdarúgóink utánpótláséveit.

Szerdán hivatalosan sajtótájékoztatón jelentette be Nikitscher Tamás szerződtetését a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó helyezettje, a Real Valladolid. Az NB I sereghajtóját, a Kecskemétet elhagyó, 25 éves, magyar válogatott középpályás La Ligába igazolásával, immár mind az öt európai topligában szerepel játékosunk a felnőtt nemzeti csapat keretéből.

A transzfer apropóján összegyűjtöttük,

a magyar futballisták milyen utánpótlás-karriert követően jutottak el az angol, a német, az olasz, a spanyol vagy a francia első osztályig.

A legnépesebb magyar különítmény a Bundesligában játszik, négy honfitársunk közül ketten a hazai, ketten pedig a német korosztályos csapatokban nevelkedtek. Az RB Leipzig 34 éves kapusa, Gulácsi Péter a BVSC-ben kezdett focizni 5 évesen, nyolc évvel később az MTK Budapesthez igazolt, majd 15 évesen Agárdra költözött a Sándor Károly Akadémiára. A legnagyobb áttörés persze 17 évesen jött el az életébe, amikor

a Liverpool hívta próbajátékra,

amelyen meg is felelt, így a sztárcsapatban folytatta. Az utánpótlás-válogatottak kapusaként szép sikereket ért el: 2006-ban az U17-es csapattal ötödik, 2008-ban az U19-esekkel harmadik lett az Európa-bajnokságon, a legemlékezetesebb eredménye pedig vitathatatlanul a 2009-es U20-as világbajnoki bronzérem, amelyet úgy szerzett meg Egervári Sándor együttese, hogy a Costa Rica ellen helyosztón Gulácsi három tizenegyest hárított a párbajban.

A 25 éves Schäfer András pályafutása a szombathelyi Grundball PFC-ben indult, majd rövidesen a város kiemelt nevelőműhelyében, az Illés Akadémián folytatta, amely akkoriban a Haladáshoz tartozott. Bizonyára sokan emlékeznek, hogy a 2024 év végén rendkívül nehéz helyzetbe került patinás klubot éppen Schäfer segítette ki anyagilag, összesen mintegy 15 millió forinttal, sőt azóta bejelentette, hogy tulajdonrészt is vásárol a Haladásból. A középpályás 2014-ben, 15 esztendősen a fővárosba költözött, hogy az MTK-ban építse tovább karrierjét.

Az NB I-ben 2017-ben, 17 évesen debütált a Gyirmót ellen,

a következő évadban pedig az NB II-ben lett meghatározó játékosa a kék-fehér alakulatnak, és fontos szerepe volt abban, hogy a klub visszajutott az élvonalba. Húsz esztendősen aztán az olasz Genoához igazolt, ahonnan a szlovákiai Dunaszerdahelyen keresztül jelenlegi klubjához, a német Union Berlinhez vezetett az útja.

Mára magyar válogatott alapembere lett a 32 éves Orbán Willi, aki 1997-ben a Kaiserslauternben kezdte pályafutását – abban az évadban, amelyikben a felnőttcsapat, Hrutka Jánossal és Szűcs Lajossal a keretben megnyerte a Bundesligát. A Németországban született védő egészen 2015-ig a nevelőegyesületében játszott, amellyel 2012/13-ban bronzérmet nyert a Bundesligában. Orbán két alkalommal szerepelt az U21-es német válogatottban, majd 2018-ban döntött úgy, hogy magyar színekben fog játszani.

A Wolfsburg 19 esztendős középpályása, Dárdai Bence édesapja, Dárdai Pál nyomán a Hertha BSC-ben rajtolt 2012-ben, és 2024-ig a fővárosiakat szolgálta. Bence végigjárta a ranglétrát mind a klubban, mind a válogatottban: az U16-os korosztályos kezdve minden évjáratban tagja volt a német nemzeti csapatnak. A legnagyobb eredménye, hogy 2023-ban, éppen

Magyarországon U17-es Európa-bajnoki aranyérmet nyert Németországgal.

A legkisebb Dárdai a 2024/25-ös évadban már tíz mérkőzésen lépett pályára a Wolfsburgban, eddig egy gólt szerzett és két gólpasszt osztott ki, és szép jövő állhat előtte – ha úgy dönt, akár Marco Rossi válogatottjában is.

A Bundesliga után a Premier League-ben találjuk a legtöbb magyart, szám szerint kettőt. Szoboszlai Dominik a második évadát tölti a szenzációs formában lévő Liverpoolban, Arne Slot vezetőedző pedig már többször is kiemelt a középpályás teljesítményét. A 24 éves sztár pályafutása igazi családi projektként indult, hiszen édesapja, Szoboszlai Zsolt vezetésével fejlődött egészen kiskorától fogva. A Videotonban eltöltött időszak után Zsolt saját klubjában a Főnix-Goldban játszott Dominik. Egy évet ugyan az MTK-ban is töltött, de 2015-ben ismét visszatért a Főnix Gombócleső utcai pályájára, majd 2017 márciusában a Salzburg akadémiájára költözött. Az U17-es válogatottban 15 évesen már csapatkapitány volt, 16 évesen pedig az U19-esek között is játszott.

Ki ne emlékezne azokra a korosztályos Eb-selejtezőkön szerzett szabadrúgásgólokra, amelyek után az ország megismerte a Szoboszlai nevet?

A felnőttek között először 2019 márciusában, már Rossi irányítása alatt mutatkozhatott be, első gólját pedig ugyanazon év szeptemberében a szlovákoknak lőtte – meglepő módon szabadrúgásból… Még csak 20 éves volt, amikor a Salzburgtól a másik Red Bull-csapathoz, a Lipcséhez igazolt, ahol játékával megágyazott a későbbi liverpooli szerződésének.

 


Az angol élvonal másik magyarja a 21 éves Kerkez Milos Szerbiában, a Vajdaságban született, ott is kezdett futballozni, majd nagyon fiatalon, mindössze 11 esztendősen már a Rapid Wien utánpótlásában találta magát, és 2019-ig a bécsi korosztályos alakulatokat erősítette. Az ausztriai időszak után Magyarországra, Győrbe jött, amely akkoriban az NB II-ben szerepelt – Milos tizenhat másodosztályú bajnokin lépett pályára az ETO-ban. Aztán 2021 februárjában nagyot fordult a világ a szárnyvédővel: az olasz védőlegenda, Paolo Maldini telefonált, hogy szívesen látná az AC Milanban. Később erről Kerkez úgy nyilatkozott:

„Nem mondhatsz nemet, amikor Maldini hív.”

Az olaszoknál azonban nem kapott elég lehetőséget, ezért 18 évesen a holland AZ Alkmaarhoz igazolt, ahol megtalálta a helyét, és jó játékával felhívta magára a figyelmet. Olyannyira, hogy 2023 júliusa óta már a Premier League-ben szereplő Bournemouth játékosa, és jelenleg több csapat is érdeklődik iránta. A felnőttválogatottban 2022 szeptemberében debütált, nem is akármilyen meccsen: a Németország ellen 1–0-ra megnyert Nemzetek Ligája-találkozón játszott először.

Az olasz élvonalban egyetlen magyar játékost figyelhetünk: a Parma és válogatott 22 éves hátvédjét, Balogh Botondot, aki Nagycenken, majd Sopronban játszott, 2015-ben pedig csatlakozott az MTK-hoz. Négy évet húzott le a Sándor Károly Akadémián, amelyen bizonyára jó munkát végzett, hiszen 2019-ben, Kosznovszky Márkkal együtt szerződtette az olasz első osztályú klub.

Kezdetben a Parma utánpótláscsapataiban szerepelt, de többször is meghívást kapott a felnőttek edzésére,

és 2020-ban – előbb a kupában, majd a Serie A-ban – a nagyok között is bemutatkozhatott. Az U17-es válogatott tagjaként Európa- és világbajnokságra is eljutott, később az U21-es együttesben is szerepelt, Rossi pedig először 2021 őszén jelölte a keretbe.

A francia első osztályban játszik Loic Nego, aki Párizsban született, és több egyesületben is megfordult, mielőtt 2006-ban a Nantes akadémiáján kötött ki. Az utánpótlásévei legnagyobb sikereit a francia válogatottban érte el, amellyel

megnyerte az U19-es Európa-bajnokságot 2010-ben,

egy évvel később pedig negyedik lett az U20-as vb-n. Nego a Nantes felnőttcsapatában mindössze egy évadot játszott, és leigazolta a Roma, ám az olasz fővárosban csak a tartalékok között kapott lehetőséget.

A cikk aktuálisát szolgáltató Nikitscher Tamás, a Valladolid legújabb szerzeménye a zalai Teskándon kezdett focizni, majd a megye „nagyvadjához”, a Zalaegerszegi TE-hez igazolt, ahol 2009-től 2017-ig nevelkedett – igaz, az MLSZ Adatbankja szerint 2013-ban néhány hónapot töltött az ősi rivális Haladás utánpótláscsapatában is. Aztán 17 évesen az ország másik felére, Debrecenbe, a DVSC-hez szerződött, amely tartalékcsapatában, illetve a DEAC-ban is szerepelt. Nikitscher az utánpótlásévek alatt nem emelkedett ki a társai közül,

felnőttkorára ért össze a játéka, és ő lett a Kecskeméti TE első futballistája, akit a klub topligába adott el.

(Kiemelt képünkön: Nikitscher Tamás Forrás: Facebook/Real Valladolid)