Sótonyi László: Nem tudnék választani a szép emlékek közül

A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten Sótonyi László kézilabdaedzőt mutatjuk be, aki sikeres játékos-pályafutása után a junior férfiválogatottnál és a NEKA-n is a magyar kézilabda jövőjéért dolgozik.

Sótonyi Lászlónak kis túlzással már a születésekor eldőlt, melyik sportág mellett köt majd ki. Édesapja, idősebb Sótonyi László a csurgói kézilabda alapítója, akinek a nevét viseli a helyi sportcsarnok, nem véletlenül: a városban edzőként és testnevelő tanárként fiatalok százait tanította meg a sportág alapjaira.

Az 54 éves Sótonyi így emlékszik vissza a gyermekkorára: „Csurgói gyerek vagyok, a városban édesapám honosította meg a kézilabdázást.

Nyomás soha nem volt rajtam, hogy ezzel kell foglalkoznom. Édesapám volt az első edzőm, akitől remek alapokat kaptam, ráadásul eredményesek is voltunk, 1984-ben Zánkán úttörő olimpiát nyertünk. Így kezdődött minden.”

Sótonyi ezt követően a Veszprém csapatához került, míg a katonaság alatt a Budapesti Honvédot erősítette. Légióskodott Spanyolországban és Svájcban is, utóbbi helyen szenvedett vállsérülést, ami után már nem tudott visszatérni a pályára. Ötszörös magyar bajnok, négyszeres kupagyőztes.

Elismeri, a válogatott mez viselése egészen különleges élmény, ez 191-szer adatott meg neki mérkőzésen, 1997-ben világbajnoki negyedikként végzett a nemzeti csapattal.

Ahogyan ő fogalmaz: „Mindegyik állomásnak megvan a maga legszebb emléke, nem is tudnék közülük választani. Szerencsés vagyok, amiért ennyi különleges élményben volt részem,

Az említett sérülés miatt 2001-ben vonult vissza, 2002-ben pedig Nagykanizsán kezdett edzősködni, a férfi NB I/B-ben, felnőtteket irányítva. Majd 2006 óta NB I-es együttesekkel dolgozik, egy rövid kitérője volt mindössze, a 2008-2009-es idényben a női szakágba, amikor a Fehérvárt vezette. Ezt követően Balatonfüreden öt éven át volt vezetőedző, ezalatt kétszer a bajnokságban, egyszer a kupában lett harmadik a csapatával. Ezután csurgói állomás következett, 2018 óta pedig a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián dolgozik. A NEKA-val ifjúsági bajnoki címet is ünnepelhetett, néhány éve pedig az egyesület NB I-es első csapatánál dolgozik vezetőedzőként, javarészt utánpótláskorú játékosokat bevetve. A fiatalokkal a 2023-2024-es évadban bronzérmet szerzett a Magyar-kupában.

„Lehet, hogy családi indíttatás is volt abban, hogy edzősködésre adtam a fejem, egy viszont biztos: erre már játékoskoromban is tudatosan készültem, megszereztem a szükséges papírokat. Már akkoriban voltak szárnypróbálgatásaim, a klubjaimnál előfordult, hogy lementem segíteni az utánpótláscsapatok edzéseire.

Ráadásul az utóbbi esetben ismerjük a kimenetet, tudjuk, hogy mi a célunk a fiatal játékossal, hogyan akarjuk továbbadni őt a felnőttkorosztályba.”

A felnőtt férfiválogatottnak 2014 és 2016 között volt a másodedzője, 2017-től 2019-ig pedig a B-válogatottat irányította. Egy évvel később lett a junior férfiválogatott szövetségi edzője. Az első két évében a járványhelyzet miatt nem tudott világversenyen szerepelni a csapat, míg a 2022-es korosztályos Európa-bajnokságon ötödik helyen végeztek az irányításával a fiatalok. Egy évvel később óriási sikert ért el a junior férfiválogatott, amely a német-görög közös rendezésű világbajnokságon ezüstérmet szerzett. A magyar csapat a torna történetében azt megelőzően legutóbb 1977-ben, az első kiírás alkalmával tudott döntőbe jutni – akkor is második lett. Az ezüstérmes együttesből azóta többen (Imre Bence, Fazekas Gergő, Ilic Zoran, Palasics Kristóf, Krakovszki Bence és Zsolt, Ónodi-Jánoskúti Máté) a felnőttválogatottba is beverekedték magukat, és az olimpián, illetve a jelenleg is zajló, a magyar csapat számára már véget ért világbajnokságon is bizonyíthattak.

Vajon megkülönböztetett figyelemmel követte a szakember az említett játékosok szereplését a vb-n?

„Amíg eléri egy játékos azt a szintet, mint az említettek, addig sok szakember keze alatt fordul meg, ez nem csak egy edző érdeme. Mindegyik állomás fontos, mivel az egyik a másikra épül, egyik sem maradhat ki. Büszkeséggel tölt el, hogy a felnőttkor előtti állomást velem, velünk töltötték, és a vébéezüst megerősítette őket, hogy odaérhetnek a világ legjobbjai közé.

Az utánpótlásedző és a tanítvány viszonya különleges, de a mi esetünkben ez időszakos, hiszen az akadémián egy adott korosztályban dolgoznak együtt a felek, míg a felnőttcsapat esetében a tehetségesebbek hamar eligazolnak másik élvonalbeli együtteshez. Ez a folyamat így van rendjén, nekünk, edzőknek ez a célunk, hogy segítsük a fiatalt a fejlődésben és a pályafutása előrelendítésében.”

(Kiemelt képünkön: Sótonyi László Fotó: Mura László)