Bejutott a nyolcas döntőbe az U16-os leányválogatott a fedett pályás csapat Eb-n
Kiharcolta a nyolcas döntőbe jutást az U16-os leány teniszválogatott a fedett pályás csapat Eb-selejtezőkön. Az U14-es lányok harmadik helyezést értek el csoportjukban, két győzelemmel és egy vereséggel zárva.
A Nemcsek Gréta, Kálmán Luca, Beviz Lujza összeállítású, Gulyás István által irányított U16-os leány teniszválogatott Eb-selejtezőcsoportjának második kiemeltjeként menetelt a kvalifikációs esemény döntőjéig, amelyben nem a legelőkelőbb helyen rangsorolt spanyolok, hanem az elődöntőben az ibériaiakat búcsúztató britek voltak az ellenfelek. Utóbbiakat a mieink sem tudták legyőzni, ám ebben az esetben az ezüstérem megszerzésén volt a hangsúly, amely a korábbi években automatikus továbbjutást jelentett a nyolcasdöntőbe. Most azonban a rendező, s így kötelezően résztvevő Franciaország selejtezőbeli hatodik helyezése, valamint az új lebonyolítási rend miatt hétfőig várnunk kellett a jó hírre, miszerint
„Bár a szerencse nekünk kedvezett, nem értek egyet ezzel a lebonyolítási rendszerrel, igazságtalannak tartom, hogy egy olyan csapat, amely kiharcolta a döntős részvételt, most mégis otthonról figyelheti a finálét – mondta a totaltenisz.hu-nak Gulyás István szövetségi edző, aki sokkal igazságosabbnak tartotta volna, ha a nyolcas döntő előtt, egy play-off formájában, a pályán dől el a három résztvevő sorsa, nem pedig a fehér asztal mellett. –
A pályán és azon kívül egyaránt. A továbbjutás ugyanakkor komoly lehetőség is, hiszen tényleg a kontinens legjobbjai ellen játszhatnak néhány nap múlva, a döntőre már mindenki a legjobb csapatát küldi. Úgy gondolom, hogy ezzel a lányok teljesítették az elvárásokat, éppen ezért Franciaországban felszabadultan, terhek nélkül léphetnek pályára. Az együttes erejét bizonyítja, hogy Nemcsek Gréta betegsége sem törte meg a lendületünket, a második napon Luca és Lujza nélküle is nyerni tudott, a harmadik britek ellenin pedig hozták a páros mérkőzést.
A másik öt korosztályos nemzeti csapatunknak nem sikerült a továbbjutás. Az U16-os fiúk a hetedik helyen végeztek, míg az U14-es lányok harmadikok, az U14-es fiúk ötödikek lettek. Korábban az U12-es fiúk hatodikként, az U12-es lányok hetedikként zártak.
U14.
Fiúk.
C-csoport. Bukarest (Románia)
Negyeddöntő: Hollandia – Magyarország 2–1 (Ceelaert – Balázs Dávid 6:4, 6:1; Drijver – Fazekas 2:6, 6:2, 4:6; Ceelaert, Drijver – Balázs, Fazekas 6:1, 4:6, 10-3)
Az 5-8. helyért: Magyarország – Moldova 3–0 (Jóny Márk – Florinta 7:5, 6:2; Fazekas – Vainberg 6:7(5), 6:0, 6:0; Balázs, Jóny – Florinta, Popusoi 4:2, 1:4, 10-5)
Az 5-6. helyért: Magyarország – Lettország 3–0 (Jóny – Sausa 6:4, 6:4; Fazekas – Aire 6:3, 6:1; Balázs, Fazekas – Aire, Sausa 4:1, 4:1)
A csoport végeredménye: 1. Svédország 2. Hollandia 3. Ukrajna 4. Románia 5. Magyarország (Fazekas Vencel, Balázs Dávid, Jóny Márk. Csapatkapitány: Selmeci Petra) 6. Lettország 7. Szerbia 8. Moldova
Leányok.
A-csoport. Rakovnik (Csehország)
Negyeddöntő: Magyarország – Ciprus 3–0 (Nógrádi Noémi – Jaser 6:4, 6:0; Sziklai Zita – Agathokleous 6:1, 6:3; Nógrádi, Sziklai – Chrysafi, Jaser 4:1, 4:1)
Elődöntő: Izrael – Magyarország 3–0 (Blustein – Nógrádi 6:3, 7:5; Manhard – Sziklai 6:1, 6:2; Bar Shalom, Manhard – Csernus, Nógrádi 4:1, 4:1)
A 3-4. helyért: Magyarország – Spanyolország 2–1 (Nógrádi – Garcia 3:6, 2:6; Sziklai – Medrano 6:2, 3:6, 6:1; Nógrádi, Sziklai – Bouza, Medrano 7:6(1), 6:3)
A csoport végeredménye: 1. Csehország 2. Izrael 3. Magyarország (Nógrádi Noémi, Sziklai Zita, Csernus Tímea. Csapatkapitány: Nagy Zoltán) 4. Spanyolország 5. Belgium 6. Ausztria 7. Portugália 8. Ciprus.
U16.
Fiúk.
B-csoport. Reggio Emilia (Olaszország)
Negyeddöntő: Horvátország – Magyarország 3–0 (Voljaveč – Szász Levente 6:3, 6:1; Marakovič – Mokán István Damján 2:6, 7:6(4), 7:5; Dumbovič, Voljaveč – Heiszer, Mokán 4:1, 5:3)
Az 5-8. helyért: Spanyolország – Magyarország 2–1 (Pulido Moreno – Szász 6:1, 7:6(2); Velazquez Farre – Mokán 6:3, 6:0; Abascal, Velazquez Farre – Heiszer, Szász 4:1, 1:4, 10-4)
A 7-8. helyért: Magyarország – Andorra 3–0 (Heiszer – Nadal Farré 6:2, 6:4; Mokán – Aristot 6:0, 6:2; Mokán, Szász – Aristot, Nadal Farré 4:0, 4:1)
A csoport végeredménye: 1. Olaszország 2. Szerbia 3. Horvátország 4. Ausztria 5. Szlovénia 6. Spanyolország 7. Magyarország (Mokán István Damján, Szász Levente, Heiszer Flórián. Csapatkapitány: Kisantal Péter) 8. Andorra
Lányok.
D-csoport. Lousada (Portugália)
Negyeddöntő: Magyarország – Szlovákia 2–1 (Kálmán Luca – Zimenová 6:3, 6:1; Nemcsek Gréta – Farkasova 7:6(0), 6:3, 7:5; Kálmán, Nemcsek – Barhacova, Zimenová 4:6, 6:4, 10-5)
Elődöntő: Magyarország – Bulgária 2–1 (Beviz Lujza – Rangelova 2:6, 6:2, 6:3; Kálmán – Toneva 4:6, 1:6; Beviz, Kálmán – Papdopoulou, Toneva 6:1, 6:1)
Döntő: Nagy-Britannia – Magyarország 2–1 (Griffiths – Beviz 6:3, 6:4; Britton – Kálmán 7:5, 6:2; Griffiths, Wong – Beviz, Kálmán 4:0, 1:4, 5-10)
A csoport végeredménye: 1. Nagy-Britannia 2. Magyarország (Nemcsek Gréta, Kálmán Luca, Beviz Lujza. Csapatkapitány: Gulyás István) 3. Spanyolország 4. Bulgária 5. Szlovákia 6. Finnország 7. Portugália.
(Kiemelt kép forrása: MTSZ)