Az utánpótlásban csúcsra értek, de hogyan tovább?

Minden évben több hazai korosztályos rekordot jegyezhetünk fel az atlétikai pályákon, de mit vetítenek előre az ígéreteink kiemelkedő eredményei?

Az atlétikában örök kérdés, hogy meddig lehet még megdönteni, tovább javítani a rekordokat. Egyelőre úgy tűnik, hogy a legtöbb versenyszámban korántsem túlszárnyalhatóak a határok, hiszen az elmúlt három évben mindent egybevetve szabadtéren a férfiak között tizenhárom, a női mezőnyben pedig tizenöt világcsúcs mellé került be új eredmény. De maradjunk csak Magyarországon, ahol nem sokkal másabb a helyzet, és ugyanúgy megfigyelhető a javulás:

Akár szenzációnak is nevezhető, hogy a hivatalosan az első felnőttévét taposó Molnár Attila február elején az ostravai arany kategóriás fedett pályás versenyen az országos csúcsán megközelítőleg hat tizedmásodpercet javítva, 45.08 másodperccel nyert 400 méteres síkfutásban, és a világranglista élére ugrott. Ezzel az eredménnyel tavaly is a világrangsor negyedik helyén maradt volna, Európában pedig nem akadt ennél gyorsabb fedett, immár hivatalos nevén rövid pályás futás 2024-ben.

Molnár mindig is kivételes ígéretnek számított, és U23-as korára ért el odáig, hogy 400 méteren a korosztályában hazai csúcstartó legyen. Jegyezzük meg, U20-asként nem kis kihívás Deák Nagy Marcell 45.42-jét felülmúlni. Aztán az Eb-ezüstérmes Deák Nagy felnőttrekordja már megoldható feladat volt Molnárnak, akinek ez is jelzi a fiatalabbak számára példaértékű, folyamatos fejlődését.

Korosztályos csúcsok gyakorta születnek itthon, minden évben van miből szemezgetni az újabb utánpótlásrekordok listáján. Csak az elmúlt egy hónapban, tehát már idén futott valaha volt legjobb fedett pályás egyéni eredményt az U18-asok között Derdák Sára 1500 (4:22.73) és 3000 méteren (9:20.45), az U23-asoknál Sulyán Alexa 200 méteren (23.65). A közelmúltban több szakemberrel és sportolóval beszélgettünk arról, hogy

A súlylökőként olimpiai bronz-, világbajnoki ezüst- és fedett pályás világbajnoki aranyéremig jutó klasszis, Márton Anita – aki U18-tól felfelé minden korosztályban hazai csúcstartó – tapasztalata alapján úgy véli, a dobószakágban idő kell a beéréshez.

„Amit a dobószámokat illetően fontos látni: azokban huszonhét-huszonnyolc éves korban érnek a teljesítőképességük csúcsára a versenyzők, tehát az utánpótlás-eredményekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Én korosztályos versenyzőként hatodik, hetedik, nyolcadik helyeket szereztem az Eb-ken, vébéken, ráadásul akkoriban diszkoszvetésben teljesítettem jobban. Felnőttkorban aztán mégis oda tudtam érni a súlylökőélmezőnybe, és ez jó példa lehet a mostani fiatalok előtt: türelmesnek, kitartónak kell lenniük.

És ha megvan a megfelelő sebesség, valamint a technika, akkor utána lesz hangsúlyos az erőfejlesztés – de még nem tizenévesen.”

A sokszoros magyar bajnok, olimpikon kalapácsvető, Gyurátz Réka a szakág legnagyobb ígéretének számított tinédzserként, és ehhez mérten 2013-ban megnyerte a donecki ifjúsági világbajnokságot, majd egy évvel később Eugene-ben szerzett junior-vb-ezüstöt. A 2013-as esztendő pedig azért marad duplán emlékezetes, mert a 3 kg-os szerrel 76,04 métert dobott, amely máig az érvényben lévő U18-as világcsúcs. Gyurátz felnőttkorára is sikeres maradt, de világviszonylatban már nem foglalta el azt au előkelő pozíciót, mint korosztályos éveiben. Ennek egyik okát a fiatalkori túlzott elvárásoknak tudja be.

„A 2013-ban elért ifi világcsúcsot a zalaegerszegi ifjúsági országos bajnokságon dobtam. Azon a versenyen az akkori edzőtársam, Völgyi Helga is 74 méter fölött dobott, ez mindenképp kellett az én eredményemhez, hiszen már az övé is jobb volt az aktuális rekordnál. Abban az évben még nem jutott eszembe, hogy én vagyok a legjobb a korosztályban. Aztán egy év múlva a junior-világbajnokságon szerzett ezüst után nagyon elkeseredtem, ami visszagondolva már teljesen érthetetlen. Abban az évben télen 67 métert dobtam, de a szezonban meg sem tudtam közelíteni ezt. A vébén így is közel jártam a 65 méterhez, ami nagyon jónak számított, és sokkal jobban kellett volna örüljek. Talán azért is, mert utána már közel sem úgy sikerültek az utánpótlás-világversenyek, ahogyan terveztem. Onnantól kezdve nem tudtam felállni a dobogóra. Pedig a 2015-ös junior Eb-re toronymagas esélyesként érkeztem. Ötödik lettem. Elizgultam. Túl sokat foglalkoztam azzal, hogy egy méterrel vezetem az európai ranglistát a többiek előtt. Pedig egyedül csak én tudtam 70 méter fölött dobni a mezőnyben. A fejlődésemre nem mondhatom, hogy ne lett volna folyamatos, mert minden évben egyéni csúcsot dobtam, de a fő versenyeimen nem tudtam hozni azt, ami várható lett volna tőlem, Nem tudom, hogy mi lett volna, ha ifiként nem nyerek vébét vagy érek el világcsúcsot. Akkor talán nem éreztem volna kényszerű nyomást, hogy már pedig én a világ legjobbjaként versenyzem? Amit tudok, hogy ha nyersz egy korosztályos világversenyt, megmutatja, hogy van a versenyszámhoz érzéked, azonban

Ígéretből szerencsére ma sincs hiány Magyarországon, és örömteli, hogy szinte mindegyik szakágban felbukkanak olyan tizenévesek, akikben nagy potenciál rejlik. A hazai szakemberek többsége arra törekszik, hogy a versenyzőjét az életkorának megfelelő terhelésben részesítse, ne égesse ki idő előtt és a lehető legkisebb esélyét adja meg a sérülésnek. A cél: a felnőttkori eredményesség. A sokra hivatott atlétákat a honi szövetség is kiemelten támogatja. Scheidler Géza sportszakmai igazgató is tudja, hogy nagy a felelősség:

„Amikor Deák Nagy Marcell sorozatban futotta a csúcsokat, akkor az edzője, Benkő Ákos egy-egy rekord után mindig azt mondta: jól van, de most hogyan tovább? Nekünk szakmailag mindig ez a hogyan tovább a fő kérdés. A korosztályos európai és világranglistákon elfoglalt pozíciók, országos csúcsok bizakodásra adnak okot, ugyanakkor nagy felelősséget is jelentenek a számunkra. A nemzetközi statisztika is mutatja, hogy

Az a célunk, hogy ezeket a fiatalokat sikeresen átvezessük a felnőttkorosztályba.”

(Kiemelt képünkön középen: Sulyán Alexa Forrás: MASZ)