Mi kellene a leányutánpótlás újbóli fellendüléséhez?

A fiúkkal összehasonlítva a hazai leány tornászok az elmúlt években adósak maradtak a nagy sikerekkel nemzetközi színtéren. A hazai sportági szövetség (MATSZ) főtitkárát, Altorjai Sándort, illetve Draskóczy Imre szövetségi kapitányt kérdeztük arról: vajon mire lenne szükség ahhoz, hogy a leányutánpótlás is felzárkózzon a világelithez?

Számos szép eredményt értek el az elmúlt két-három esztendőben a magyar korosztályos szertornázók, azonban ezen sikerek zömét a fiúszakág képviselői szállították. Emlékezhetünk, hogy 2022-ben Molnár Botond ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett egyéni összetettben, majd egy évvel később Závory Szilárd lett bronzérmes ugrásban a korosztályos világbajnokságon, valamint Zámbori Zala pedig nyújtón megnyerte az EYOF-ot. Bár a tavalyi ifi Eb-n végül elmaradt a nagy dobás, viszont ennek az elsődleges oka, hogy az előbb említett Zámbori – aki éremesélyesként indulhatott volna a szerenkénti döntőkben – sérülés miatt végül nem tudott részt venni a kontinensviadalon. Az őszi Gymnasiadén aztán ismét remekeltek tornászaink: összesen hét érmet, közte két aranyat gyűjtöttek – ezeket a dobogós helyezéseket viszont egytől egyig a fiúk jegyezték, a lányok érem nélkül zártak. A fentebb taglalt sikerek fényében arra voltunk kíváncsiak:

„Alapvetően ez a jellemző, hogy időről időre hol a férfi, hol a női szakágunk sikeresebb, és tud felvonultatni karizmatikus versenyzőket – kezdte Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára az Utánpótlássportnak. –

Ugyanez a hullámzás igaz az utánpótlásban is, nyilván mindig akadnak erősebb és gyengébb korosztályok, illetve az is látszik, hogy elmúlt években elég nagy volt a fluktuáció a lányoknál. Többen sérülés vagy egyéb okból idő előtt abbahagyták a tornát, ami miatt vannak úgymond lyukas évjáratok, amelyekből így nem jött ki az az egy-két kiemelkedő tehetség, akire aztán a felnőttek között is számíthatnánk. Azt ugyanakkor leszögezném: a klubedzők továbbra is dolgoznak, az alsóbb korosztályokban, a kicsiknél sok lány tornázik itthon. Azon vagyunk, hogy belőlük minél többen nemzetközi szintű tornászokká váljanak a serdülő-, illetve ifjúsági korhoz érve.

Altorjai szerint mint minden sportágban, úgy a tornában is tetten érhető, hogy rendkívül nehéz becsábítani a fiatalokat a terembe, de annál nehezebb feladat utána benn is tartani őket a rendszerben.

„A torna különösképpen idő- és munkaigényes sportág, amelyet már nagyon fiatalon, négy-öt-hat éves korban elkezdenek űzni a palánták, és hosszú út, akár hat-nyolc évnyi munka vezet addig, míg valaki eléri a nemzetközi szintet – és itt nem feltétlenül rögtön az élmezőnyre, az elitszintre kell gondolni, hanem csak az »aljára«, a belépő szintre. Tudomásul kell vennünk, hogy egyre kevesebben képesek és hajlandók ezt az iszonyatosan sok munkát és erőfeszítést beletenni a tornába. Nem mindenki vállalja be az élsportolói karrierrel járó nehézségeket. Sokszor találkozunk azzal az esettel, hogy a könnyebb kitörési lehetőséget választják a fiatalok, és olyan rokon – ugyanakkor nem olimpiai, sőt még világjátékokon sem szereplő – szakágra váltanak, amelyben gyorsabban lehet látványosnak tűnő eredményeket elérni.

Az bizonyos, hogy továbbra is vannak ígéretes versenyzőink, a fiúknál jelenleg jobban állunk, de azt gondolom, nem irreális célkitűzés, hogy a Los Angeles-i olimpiára a férfi és női csapatunk is kvalifikálja majd magát."

Visszatérve az utánpótlásra: a tavalyi, Riminiben rendezett ifjúsági Eb-n a lányok közül az elsőéves Hürkecz Mira érte el a legjobb eredményt egyéni összetettben, a 37. helyen zárt. A kontinensviadalon a szerenkénti fináléba jutást, vagyis a legjobb nyolc közé kerülést egyik magyar lánynak sem sikerült kiharcolnia a selejtezőkben, legjobbként gerendán Szij Emese a 17., ugrásban Hürkecz a 19. helyen végzett. 

Az elmúlt hét évben szakmai igazgatóként Jordanov Zoltán felelt a hazai leányutánpótlás irányításáért, és január végén távozott posztjáról. A jövőben Draskóczy Imre szövetségi kapitány látja el ezt a feladatkört, aki így egyszerre a „nagyok", illetve a korosztályos versenyzők fejlődését is felügyeli. 

– nyilatkozta Draskóczy. – Nyilván, a két korosztály versenyprogramja eltér egymástól, de a felkészülési metódus, illetve a szakmai koncepció közös. Úgy érzem, ez a váltás a felnőttekre és a fiatalokra is jó hatással van. Amíg az ifik azért kaparnak, hogy utolérjék a nagyokat, addig az idősebbeknek pedig csipkedni kell magukat, hogy megőrizzék a pozíciójukat. Az életkori sajátosságokból adódóan a lányoknál a felnőtt- és az utánpótlásmezőny között kisebb a különbség, mint a fiúszakágban. A másik fő változás az lesz, hogy a jövőben szeretnénk visszatérni a Nemzetközi Torna Szövetség által előírt követelményekhez, és azoknak a gyakorlásán lesz a fő hangsúly.

Csakhogy érthetőbb legyen: az elmúlt időszakban a kicsiknél például azt a szisztémát követtük, hogy az első fél évben csak a kötelező elemek, a báziselemek gyakorlásával foglalkoztunk, és kizárólag olyan versenyek voltak, amelyeken ezt kellett bemutatni, majd a második félévben jöttek a szabadon választott gyakorlatos versenyek."

Draskóczy elmondta, mostantól kizárólag az egyesületi edzőkre, a szakosztályokra van bízva a báziselemek megtanítása, illetve a megfelelő kondicionális fejlesztés.

„Korábban arra próbált kísérletet tenni a szövetség, hogy ezt a részt már a kezdőszinttől központilag felügyelje, viszont be kell látni, hogy erre a MATSZ-nak nincs is kapacitása – folytatta a szövetségi kapitány. –

Szövetségi szinten már főleg arra törekszünk, hogy fejlődést érjünk el a nemzetközi szövetség által előírt speciális követelmények terén, s ezek már értelemszerűen az előbb említett báziselemekre épülnek. A válogatottnál a mi feladatunk a versenyzők továbbfejlesztése, és a nemzetközi szintre való felkészítése.

Sajnos a többiekről ez nem mondható el, nekik az elkövetkezendő időszakban be kell hozni ezt a lemaradást." 

(Kiemelt kép forrása: KSI)