Kovacsics Imre szerint hiányoznak a nagy nevelőműhelyek és a minőségi szakemberek az utánpótlásból
A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökével, Kovacsics Imrével beszélgettünk a szebb napokat is látott sportág utánpótlásának helyzetéről és annak problémáiról.
Még 2023 júniusában, immár több mint másfél éve választották meg Kovacsics Imrét a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökének. A SPA Hungary Holding Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója Nátrán Rolandot követte a szervezet első embereként, ráadásul igencsak hangzatos és nagyratörő (sokak szerint irreális) tervekkel vágott neki megbízatásának. Amikor Kovacsics megkezdte a munkát, így fogalmazott:
– mondta az 54 éves üzletember még 2023 nyarán, közvetlenül az után, hogy megválasztották a MOATSZ elnökének.
Arra voltunk kíváncsiak: vajon hol tart jelenleg a magyar asztaliteniszsport – különösen annak utánpótlása – ebben a folyamatban?
– kezdte Kovacsics Imre az Utánpótlássportnak. – Mivel 2023 nyarán, egy évvel a párizsi olimpia előtt vettem át a szövetség irányítását, így akkor nem szerettünk volna azonnal gyökeres változásokat eszközölni, hanem a meglévő szisztémában folytatódott a munka a válogatottaknál, egészen az ötkarikás ciklus lezárásáig. A párizsi játékok lezárultával aztán új fejezetet nyitottunk, és a korábbi ígéreteimnek megfelelően végre megkezdődhetett a munka egy újonnan kialakított struktúra szerint. Egy olyan átfogó sportágfejlesztő programot sikerült útjára indítanunk, amely mindeddig példátlan volt a hazai asztaliteniszsportban.”
Ennek egyik elemeként a legkisebbeknek szeptembertől elindították a Mechlovits-programot.
„Méghozzá azzal a céllal, hogy a nyolc-tíz éves korosztályban megtaláljuk a tehetségeket, majd a kiválasztottaknak azóta is rendszeresen a válogatott központjában, az Ormai-csarnokban tartanak edzéseket a szakembereink. Minden kis pingpongozó palánta előtt nyitva áll a kapu, hogy csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez. Folyamatosan várjuk ebbe a programba a klubedzők által tehetségesnek ítélt újabb gyerekeket. A következő lépcsőfokként ezután jön már az idősebbeknek a Héraklész-program, amelynek keretében havi szinten szervezünk összetartásokat a fiataloknak, akiknek ezeken az alkalmakon ugyanúgy a szövetségi edzők irányítják az edzéseket.
Végül az utánpótlás-hierarchia legtetején az úgynevezett kiemelt program játékosai következnek.
„Velük, illetve a gondviselőikkel az elmúlt időszakban együttműködési megállapodást kötöttünk.
Mivel benne vagyunk az ország tizenhat kiemelt szakági sportszövetségében, így különösen oda kell figyelnünk arra, hogy mire költjük az állami forrásokat. Szeretnénk elkerülni az olyan helyzeteket, hogy valamelyik fiatalra sok éven át súlyos összegeket költünk, majd az adott játékos egyszer csak úgy dönt, hogy saját elhatározásból – nem sérülés vagy betegség esetén – abbahagyja a sportot, a szövetség pedig hoppon marad, és kárba vész a rengeteg támogatás. Azt gondolom, elvárható, hogy a MOATSZ anyagi áldozataiért cserébe a játékosok, illetve a szüleik is vállaljanak garanciákat. A már említett kiemelt tehetségeket egyúttal az olimpiai keret tagjaiként kezeljük, és a felnőttválogatottal készülnek a mindennapokban. A felvázolt, immár fél éve működő új struktúra irányítására Harczi Zsoltot kértük fel szakmai igazgatóként. Az általa felállított edzői stáb pedig a nyár óta gőzerővel dolgozik a válogatottak élén. Láthatjuk, hogy például mióta Harczi felügyeletével készülnek a válogatottban, Lei Balázs és Szántosi Dávid is ugrásszerű fejlődésnek indult.”
Majd arról is beszélt, hogy a hazai utánpótlás-nevelés fejlesztését szolgálva, kiválasztottak és kiemelten támogatnak tíz olyan vidéki egyesületet, amelyben azt gondolják, megfelelő munka zajlik.
Csak olyan egyesületek jöhettek szóba, amelyeknél null-huszonnégy órás terem áll rendelkezésre, vagyis megvan a megfelelő kapacitás az edzéslehetőségekhez. Ezen kívül pedig azt is mérlegeltük, hogy hol dolgoznak olyan edzők, akik megütik az általunk elvárt szakmai nívót. Ezeket a klubokat mind anyagilag, mind szakmailag igyekszünk támogatni.
Jelenleg a BVSC-vel még folynak a tárgyalások, a budapesti klubok közül velük szeretnénk együttműködni. Az a célunk, hogy ezekben a nevelőműhelyekben egységes, központilag felügyelt képzés tudjon folyni. Rendet, fegyelmet és minőségi munkát akarunk, csakis abból tudnak nagy eredmények születni.”
Arra is kitért, hogy a 20-30 évvel ezelőtti állapotokhoz képest sajnos manapság hiányoznak a klasszikus nagy nevelőegyesületek, s ezt hatalmas problémának tartja.
Manapság már csak kis műhelyekről beszélhetünk, amelyeket egy-egy lelkes szakember irányít, a sportág iránti mérhetetlen szenvedélytől vezérelve, viszont közben igencsak szűkös anyagi lehetőségekből gazdálkodva. Azt látni kell, hogy ezek az elhivatott szakemberek manapság főként vidékre koncentrálódnak. Ha ők nem lennének, még nagyobb bajban lenne a magyar pingpongélet.
Éppen a műhelyek megerősítésére választottuk azt a tíz plusz egy klubot, amelyre utaltam korábban.”
Hangsúlyozta: szüksége van a magyar asztalitenisznek a sikerekre, korosztályos, de még inkább felnőttszinten, már csak amiatt, hogy a szponzoroknak is vonzóvá tegyék a sportágat.
„Fontos előrelépés lenne, ha el tudnánk érni, hogy az állam mellett a piaci szereplők, a cégek is elkezdjék támogatni a klubokat, illetve a játékosokat.”
Ahogyan arról korábban írtunk, az U13-as lányok Európa-ranglistáját vezető, korosztályos Eb-bronzérmes Fazekas Lizettet néhány napja kitették a korosztályos válogatott keretéből. (Cikkünkre aztán a szövetség közleményben is reagált.) Ugyanakkor hozzátartozik a teljes képhez, hogy nem Fazekas az egyetlen mellőzött.
Továbbá rajtuk kívül a korábban szintúgy stabil kerettagnak számító Molnár Kendra (17), Szosznyák Emma (18), Wei Chen Yu (18) és Vámosi Benjamin (13) sem szerepel a legjobbak névsorában.
„A válogatott játékosok kijelölése a szakmai stáb feladata. Harczi Zsolt szakmai igazgató megharagudna rám, hogy ha minősíteném és felülbírálnám a válogatási elveit. Valószínűleg Marco Rossi, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sem venné jó néven, ha Csányi Sándor, az MLSZ elnöke ilyen módon beleszólna a munkájába. A felsorolt játékosok zöme egyébként tagja a Héraklész-programnak, vagyis ebben az értelemben ők is tagjai a válogatottnak, és megvan az esélyük, hogy akár az Eb-keretbe is beverekedjék magukat. Csak annyi a különbség, hogy a kiemelt játékosoknak járó plusz előnyökben nem részesülnek ezek a fiatalok.
Kovacsics ezután az edzőképzésről is elmondta a véleményét, szerinte ezen a területén a magyar pingpong több évtizedes lemaradásban van.
Láthatjuk, hogy az egyetemeken is rendkívül kevesen jelentkeznek edzőnek. Persze, hozzátartozik, hogy az elmúlt évtizedekben anyagi megbecsültség szempontjából sem volt éppen a legcsábítóbb hivatás pingpongedzőnek lenni. Egyszerűen a trénerek nem tudtak megélni abból a fizetésből, amit az asztaliteniszben keresni tudtak. Sokan másod-, vagy harmadállásban edzősködtek. Ezen igyekezett a szövetség azzal segíteni, hogy a kiemelt kluboknak szánt támogatást az edzők fizetésére is költhetik az egyesületekben. A szövetség által foglalkoztatott edzőknek pedig az elmúlt időszakban meg is emeltük a fizetését. Az anyagiak mellett mindenképpen szükség van a különböző szakmai képzésekre, magyar és külföldi szakemberek bevonásával, hiszen az edzők tudását is folyamatosan frissíteni kell a mai kor követelményeinek megfelelően. Viszont sajnos azt is el kell, hogy mondjam: az ilyen meghirdetett képzéseinkre többnyire nagyon kevesen jelentkeztek a hazai edzők közül, ami mindenképpen elszomorító.”
Végezetül az elnök az alábbi gondolatokkal zárta a beszélgetést.
Soha nem értettem ezt az ellenségeskedést, mert ha ehelyett mindenki egy irányba húzná azt a bizonyos szekeret, akkor sokkal többet tudnánk elérni, és jóval eredményesebbek lehetnénk.”
(Kiemelt képen: Kovacsics Imre Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport)
