„Kellenek a mágikus erejű edzők” – Dávid Imre
A Magyar Evezős Szövetség tiszteletbeli elnökével, az olimpikon Dávid Imrével beszélgettünk a sportág hazai utánpótlásának nehéz helyzetéről; többek mellett forráshiányról, a megfelelő jövőkép fontosságáról és a kajak-kenuval való „rivalizálásról”.
Tavaly sem maradt világversenyérem nélkül a magyar evezős utánpótlás, amely az U19-es Európa-bajnokságon egy bronz-, az U23-as kontinensviadalon pedig egy ezüst- és egy bronzéremnek örülhetett. Ezzel 2024 az eredményességet tekintve nem lógott ki az elmúlt évek sorából, hiszen 2023-ban szintén három medál jutott a magyaroknak, 2022-ben pedig négy volt a „termés”, ráadásul akkor Eb-győztes egységet is ünnepelhettünk: a Boros Bálint, Czinege Tamás könnyűsúlyú kettes állt fel a hazewinkeli regatta dobogójának tetejére.
Dicséretes eredmények ezek, a „mostohatestvér” kajak-kenuéhoz képest viszont jóval elmaradnak. Az utóbbi évtizedek legeredményesebb magyar olimpiai sportágában magasan kiemelkednek a nemzetközi mezőnyből a fiataljaink, akik évről évre utcahosszal nyerik a korosztályos világversenyek éremtáblázatát. Emiatt
A Magyar Evezős Szövetség tiszteletbeli elnökét, az 1972-es müncheni olimpián a nyolcas tagjaként hetedik helyen záró Dávid Imrét a hazai utánpótlás helyzetéről kérdeztük.
„Nem szeretnék évtizedekre visszamenő elemzésbe kezdeni, viszont jó kiindulópont lehet az 1948-as londoni olimpia, amelyen kajak-kenuban és evezésben is egy-egy bronzérmet szerzett a magyar csapat – mondja a MESZ-t korábban közel 20 éven át elnökként irányító szakember. – Ezt követően – meggyőződésem szerint politikai okokból – a kajak-kenut az A-, az evezést a C-kategóriába sorolták be itthon a sportágak között, utóbbit nem igazán támogatták. Pár évvel később kirobbanó sikert ért el emiatt a kajak-kenu, mára pedig vitathatatlanul az egyik, ha nem a legsikeresebb sportágunk az olimpián. Nem lehet tagadni,
Persze, ezt nem kell véresen komolyan venni, amikor például elnökként vezettem a szövetséget, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget akkoriban irányító Baráth Etelével jó volt az együttműködés, tudtuk kezelni az ellentéteket, sőt, közös fejlesztési programokat is terveztünk, ám ezek sajnos végül nem valósultak meg. Összességében én nem gondolom indokoltnak a sportágak összehasonlítását, az evezést az evezéssel vessük össze.”
De vissza a már emlegetett toborzásra; Dávid Imre szerint a folyamat még nehezebbé vált az utóbbi években.
„Nemzetközi szinten általánosságban is igaz, hogy komoly kötődésnek kell kialakulnia a fiatalban, hogy egy ennyire magas intenzitású, sok edzést igénylő sportág mellett kikössön, és azt kitartóan csinálja. Ráadásul nem tartozik a legjátékosabb sportágak közé az evezés, erről az edzőknek kell gondoskodniuk, hogy változatossá és élvezetesség tegyék az tréningjeiket. Az utóbbi években ráadásul a fiatalok figyelme jobban megoszlik, önállóbbak lettek, ám továbbra is igénylik a törődést és a jó szót, ezt én is tapasztalom. Azt is megfigyeltük, hogy a magyar gyerekek állóképessége nem fejlődött annyit az elmúlt időszakban, mint a konkurens országokban; a szellemi és a fizikai képzés együttes képzése borzasztóan fontos. Annak ellenére sem történt nagy fejlődés a sportágunkban, hogy 2010-től az aktuális kormány megnövelte a sporttámogatást. Ugyanis
– fogalmaz a Magyar Olimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának 80 esztendős elnöke. – Egy biztos, elhivatott, szívós munka kell a toborzáshoz. Érdekesség, de a korábbi kiváló evezős, a kétszeres világbajnok, olimpiai döntős Haller Ákos eredetileg kajakozni akart, az egyesületbe érkezve jött rá, hogy evezős egyesületről van szó, de ha már lement, sikerült ott tartani. Nincsenek tömegek az evezésben, én nem is attól teszem függővé az eredményességet, hogy mennyien űzik a sportágat, inkább a kiválasztás minőségétől, ezt követően pedig kulcsfontosságú a nevelő-oktató munka; utóbbiban látok hiányosságokat, amiben itthon előrébb kell lépnünk. Az edzőn múlik, mennyire ragaszkodik a sportághoz a versenyzője. Emellett a klub-iskola-család hármas szoros együttműködése, közös menedzselése is elengedhetetlen lenne.”
A tavalyi év végén öt magyar élversenyző vonult vissza, köztük az egyaránt 1997-es születésű Furkó Kálmán és Szabó Bence; a duó 2019-ben U23-as Eb-t nyert és vb-bronzérmet szerzett, azóta pedig a felnőttek között kétszer is első lett kontinensviadalon, második világbajnokságon, 2024-ben pedig Szegeden érdemelt ki Eb-ezüstérmet. A sikerek ellenére fiatalon vonultak vissza, ez viszont még a jobbik eset, hiszen sokan a korosztályos eredményesség ellenére sem jutnak el a felnőttmezőnyig, a legnagyobb lemorzsolódás az U23-as korosztály elején jellemző.
„Az élsport megtartóképessége gyengült a korábbiakhoz képest, az evezésben ez különösen igaz. A továbbtanulás, a munka elviszi a fókuszt a sportágunkról, amiben anyagilag szinte lehetetlen túlélni,
Abban viszont biztos vagyok, hogy az a gyerek, aki az evezést választotta, imádja ezt a sportágat. Az már a szakemberek dolga, hogy ezeket a fiatalokat megfelelő környezetben és szakmai színvonalon készítse fel, hogy felnőttkorban is eredményes legyen. Ehhez mágikus erejű edzők kellenek, akik egész életre pozitív nyomot hagynak a versenyzőben.”
(Kiemelt képünkön: Dávid Imre Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter)
