„Volt tanár, aki azt mondta, hogy megbuktat, ha az edzést választom” – Szegedi Panni
A UCLA vízilabdacsapatával amerikai egyetemi bajnoki címet szerző, majd hazaköltöző és újra az UVSE-t erősítő Szegedi Pannival beszélgettünk a tengerentúli karrier előnyeiről, hátrányairól.
Az elmúlt években a hazai női vízilabda egyik kiemelkedő ígéretének tartott Szegedi Panni tavaly az idényét veretlenül abszolváló UCLA csapatával megnyerte az amerikai egyetemi bajnokságot (NCAA). A Los Angeles-i együttes 2009 után lett ismét bajnok, a magyar kiválóságnak pedig hatalmas szerepe volt a rég várt aranyérem megszerzésében, például a döntőben a California Golden Bears elleni 7–4-es sikerhez három góllal járult hozzá.
A sokra hivatott pólós 2022 januárjában, a görögországi világliga európai selejtezőjén debütált a női válogatottban Bíró Attilánál, 2023-ban pedig csapatkapitánya volt a portugáliai Coimbrában U20-as világbajnoki címet kiérdemlő, Benczur Márton irányította gárdának. Szegedire felfigyelt a kaliforniai UCLA vízilabdázóinak vezetőedzője, az olimpiai ezüstérmes (a 2008-as pekingi döntőt éppen a magyarok ellen elveszítő) Adam Wright, akinek invitálására a reménység a 2023/24-es évadot már az Egyesült Államokban töltötte. Ebben a szezonban Szegedit azonban ismét az itthoni csapata, az UVSE mérkőzesein láthatjuk a vízben. Az utóbbi időben egyre több magyar fiatal képzeli el a jövőjét a tengerentúlon, a 20 éves játékostól azt szerettük volna megtudni, hogy tapasztalatai szerint milyen előnyökkel és hátrányokkal jár az amerikai karrier.
„Amikor megkerestek az amerikai lehetőséggel, kikértem az edzőim véleményét, és a családommal is átbeszéltem a dolgot, mert több mindent kellett mérlegelnem – mondja. – Az egyik, ami a kiutazás mellett szólt, az a sport és az iskola összegyeztethetősége volt. Amerikában a vízilabda az egyetem része, az intézmény együttműködik az edzőkkel, a csapatnak még külön alkalmazottja is van arra, hogy az ütközések elkerülése érdekében összeállítsa az órarendedet. A sport és a tanulás nem zavarja egymást, az egyik nem megy a másik rovására. Magyarországon teljesen mást tapasztaltam. Már középiskolában is adódtak gondjaim a sportból. A Kolping Katolikus Iskolában végeztem, de előtte egy másik iskolában rendre megkaptam a tanároktól, hogy
Volt olyan tanárom is, aki kijelentette, hogy meg fog buktatni, ha az óráit az UVSE reggel nyolcas edzései miatt kihagyom. És hasonló dolgokat a csapattársaim is meséltek. Itthon nem jártam egyetemre, de ugyanúgy hallom a játékosoktól, hogy mennyire nehéz megoldaniuk az összeegyeztetést. Van olyan, aki a délelőtti víziedzés utáni kondiedzésen már nem tud részt venni, mert órára kell mennie, így az erőnléti részt utána pótolja be, elcsúszik az ebéddel, és akkor már nemsokára jöhet vissza a délutáni edzésre. Itthon nagyon nehéz rendszert vinni a mindennapokba, és ezt tartom az egyik oknak, hogy sokan szeretnének külföldre menni.”
Természetesen a kalandvágy is fűti a fiatalt egy amerikai lehetőség kapcsán.
„Elég csábító, amikor az amerikai egyetem felajánlja, hogy fizeti a repjegyet, a szállást, a kaját, négy évig a teljes tanulmányodat, ezen felül kapsz anyagi támogatást a mindennapokra és mindemellett vízilabdázhatsz is. Sok fiatal szülei úgy vannak, mint az enyéim, hogy ha mindenüket eladják, akkor sem tudnák ezt maguktól finanszírozni, bármennyire is szeretnék. Tulajdonképpen ingyen szerezhetsz diplomát egy amerikai topegyetemen, miközben olyan helyekre jutsz el az USA-n belül, ahová egyébként nem sok esélyed lenne. Az idegenbeli meccseknek köszönhetően például egy hétig voltunk Hawaii-n, de példaként hozhatnám Indianát vagy Arizonát is. Továbbá a létesítmények felszereltsége, az infrastruktúra is pazar.”
Bár Szegedi Amerikában remekül érezte magát és csapata húzóembereként bajnoki címet szerzett, egy év után – határozatlan időre – mégis hazaköltözött. Ebben a döntésben főszerepet játszott, hogy a magyar felnőttválogatottba nem kapott meghívót, például a tavalyi párizsi olimpiára készülő csapatnak a bő keretében sem számítottak rá.
„Semmi garancia nincs arra, hogy ha itthon maradok, akkor megyek bármelyik világversenyre is, de
Nem hiszem, hogy a szüleimen kívül bárki is nézte volna itthon a magyar idő szerinti hajnal hármas meccseimet. Ráadásul az egyetemi bajnokság színvonala is igen hullámzó. Több a szerényebb képességű csapat, ezáltal kevesebb a kiélezett, komoly mérkőzés és a keretek is jóval nagyobbak, mint itthon. Például amíg Magyarországon tizenöten vagyunk a csapatban, ott nagyjából harmincan, az edző pedig szezon közben igyekszik mindenkinek egyforma játékpercet biztosítani. Így egy játékos nem sok időt kap a vízben. Erre az évre hazajöttem, és majd meglátjuk, hogy jó döntés volt-e. Nagyon örülök, hogy ismét együtt lehetek a családommal és a barátommal, viszont válogatott meghívót eddig nem kaptam.”
(Kiemelt képünkön: Szegedi Panni Fotó: Nyolczas Ivett / CSS Média)
