Id. Ocskay Gábor: Nem kérdés, Bendegúz unokám nagyon szeretne majd Gábor fiam nyomdokaiba lépni

A székesfehérvári jégkorongsport atyjával, idősebb Ocskay Gáborral – aki immár 48 éve dolgozik a fehérvári hoki fejlődéséért – beszélgettünk a helyi, illetve a hazai utánpótlás általános helyzetéről, s annak problémáiról. Továbbá szóba került rendkívül ígéretes unokája, a Svédországban játszó Vén Bendegúz (18) is, aki a közelgő, fehérvári U18-as világbajnokságon a korosztályos válogatott egyik alapembere lehet.

– Immár nyolc éve annak, hogy úgy döntött, háttérbe vonul és a jövőben nem vállal szerepet a felnőttcsapat szakmai vezetésében, az akadémián ugyanakkor továbbra is akadnak feladatai. Hogyan telnek a mindennapjai? Milyen szerepkörben vesz részt manapság az utánpótlás-nevelésben?

– Nagy örömünkre, négy évvel ezelőtt az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia kiemelt nemzeti akadémiává vált, ami egyúttal azt is jelentette, hogy az utánpótlásunk két egymástól elkülönölő részre tagolódott. Az U16-os, az U18-as, az U20-as csapatunk, illetve a Titánok, az Erste Ligában szereplő felnőttegyüttesünk a nemzeti akadémia keretei között működik, míg az U16-os korosztály alatt az úgynevezett preakadémiai szekcióról beszélhetünk. Ez utóbbit egy közalapítvány működteti, amely ebben a formájában tizenöt éve jött létre az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia elindulasákor. Az ország első akadémiájaként jöttünk létre 2010-ben.

Igazából megpróbálok minden olyan területen segíteni, ahol esetleg probléma adódik. A nemzeti akadémiai részleget Fekti István és Kovács Csaba irányítja aktív vezetőként, és mellettük pedig egyfajta nagyöregként, szakmai tanácsadóként tevékenykedem. Ami elsősorban abból áll, hogy kijárok mérkőzésekre, edzésekre, és amennyire a meglátásaimmal tudom, igyekszem előrelendíteni a nevelőmunkát. Ami némiképp problémát jelent nálunk, hogy a létesítményünk már igencsak réginek számít. A Raktár utcai jégpálya még 1977-ben épült, aztán a kilencvenes évek elején lett befedve, viszont ennek is immár harminc éve. Megérett már a csarnok egy komolyabb ráncfelvarrásra.

– Hosszú évtizedekig ott volt a frontvonalban, és szakosztály-igazgatóként felelt a klub teljes működéséért. Nem hiányzik manapság több napi teendő, vagy jól érzi magát a háttérben?

– Sok éven dolgoztam edzőként, majd aztán sportvezetőként is, számos nagy csatát megéltem, így a hetvennegyedik életévemben már kevésbé van hiányérzetem, nem vágyom már arra a felelősségre, és azzal járó stresszre, amely harminc évig megvolt. Most már jobb szeretem a nyugalmat.

A felnőttcsapat játékosaival és edzőivel is tartom a kapcsolatot, rendszeresen le szoktunk ülni, és egy-egy kávé barátilag átbeszéljük az eseményeket. Hálistennek, tisztelnek és megbecsülnek annyira, hogy hallgatnak is a véleményemre. Ez az élet természetes velejárója, hogy a klubvezetésben a stafétát át kellett adni a fiatalabbaknak.

– Visszatérve az utánpótlásra: mennyire látja napjainkban azokat az ígéretes fiatalokat, akikben tényleg megvan a potenciál, hogy sokra vigyék?

– Ezen a téren mindenképpen van hiányérzetem. Óriási dolog, hogy 2011-ben a jégkorong bekerült a kiemelt látvány-csapatsportágak közé, illetve ahogy említettem, az is újabb szintlépést jelentett, hogy 2021-ben a négy kiemelt nemzeti akadémia is létrejöhetett. Most már az a legfőbb feladat, hogy olyan minőségi játékosok nevelődjenek ki ezekben a műhelyekben, aki biztosítani tudják az utánpótlást a felnőttválogatott számára. Az elmúlt évtizedben a sportágba beáramló források számos területen hoztak előrelépést, viszont akadnak ennek a folyamatnak negatív következményei is. Azt érzem, kicsit elpuhultunk, elkényelmesedtünk, szerintem nincs meg az az éhség és lelkesedés, amelyre szükség lenne – gondolok itt a jégkorongban dolgozó valamennyi szereplőre. A nehezebb évtizedekben jobban megvolt az igazi fanatikusság és elhivatottság, manapság viszont a pénz sok mindent megváltoztatott ilyen téren. Az anyagi kérdések mindenhol nagyon hamar előjönnek, és ez a fiatal játékosok mentalitásán is meglátszik.

Ha megnézzük férfi- és női vonalon is a felnőtt- és korosztályos válogatottaink eredményeit, akkor népességarányosan szép sikereket érünk el, viszont a ráfordított pénz mértékében már nem biztos, hogy ilyen jól fest a helyzet… Amennyit kapott a sportág, azt gondolom, már kicsit előrébb kellene tartanunk nemzetközi viszonylatban.

Láthatjuk, hogy a szomszédainknál, a szlovénoknál vagy az osztrákoknál milyen minőségű munka zajlik, és ontják magukból a játékosokat a magasabban jegyzett nyugat-európai bajnokságokba.

– Egy korábbi interjúban elmondta: „Az elmúlt években is sikerült kiváló hokisokat nevelni, csak egy-egy gyémánt hiányzik.” Vajon mégis mi kellene ahhoz, hogy a jégkorongsportnak is legyen egy Szoboszlai Dominikhoz hasonló nagy csillaga?

– Hatalmasat lendítene a sportágunkon, ha mi is büszkélkedhetnénk egy hasonló világklasszissal. Fontos, hogy legyenek példaképek, akikre fel lehet nézni, hiszen ők adnak hitet a következő generációnak, hogy Magyarországról is el lehet jutni a topszintre.

Lehet, hogy éppen a 16 évesen már a felnőttválogatottban remeklő Szongoth Domán lesz az, akinek sikerül berúgnia az ajtót. Felbecsülhetetlen, hogy egy NHL-játékos milyen sokat jelente a magyar hokinak. Óriási felelősség nyugszik a mostani fiatal edzőgeneráció vállán. Az ő kezükben van a magyar jégkorongsport jövője, s ezzel élni kell, nem pedig visszaélni. Olyan hozzáállással és példamutatással kell élen járni, amely elvarázsolja a fiatalokat. Remélem, hogy mindenki átérzi annak a súlyát és felelősségét, hogy milyen kiváltságos helyzetben van az elmúlt tizenöt évben a sportágunk.

– Nem vitás, évtizedek óta Székesfehérvár a sportág legerősebb hazai bástyája. Felnőttszinten ez a kijelentés mindmáig megállja a helyét, az utánpótlásban viszont nem beszélhetünk ilyen egyértelmű erőviszonyokról.

– Hála a jó égnek,

Az első években mások mellett Kercsó Árpád is nálunk dolgozott, és az ő vezetésével az első tíz évben jóformán egyeduralkodóak voltunk idehaza, viszont az elmúlt öt-hat évben – főleg mióta a négy nemzeti akadémia létrejött – ez megváltozott, és jóval színesebbé vált a paletta. A másik három kiemelt akadémián – a BJA-nál, Újpesten és a DVTK-nál – egyaránt minőségi munka zajlik. Az infrastruktúra terén sokat fejlődtek ezek a klubok, és egyre jobb edzők is dolgoznak ezeken a helyeken, így időközben felzárkóztak a fehérvári akadémia mellé, és így tényleg

– Ami szintén jót tehet a fiatalok fejlődésének, ha már utánpótláskorban külföldre tudnak igazolni, méghozzá valamelyik nívós bajnokságba. Az unokája, a tizennyolcadik születésnapját a napokban ünneplő Vén Bendegúz is így tett, hiszen most már négy éve Svédországban játszik. Várja már, hogy áprilisban a fehérvári Alba Arénában szurkolhasson neki divízió I/A-csoportos U18-as világbajnokságon?

– Reméljük, nem jön közbe semmi, és Bendegúz tényleg ott lehet a hazai rendezésű U18-as vébén. Alapvetően nem vagyok az a nyomulós, túlbuzgó típusú nagypapa. Azt szeretném, hogy Bendegúz a saját útját járja, és a szülei támogatásával eddig nagyon szépen építgeti is a karrierjét. Jó helyen van a jelenlegi klubjánál, a Södertäljénél. Szorgalmasan és alázatosan dolgozik, és roppant mód elszánt.

Igazi modern, támadó szellemű védő, aki nemcsak hátul, hanem elöl is kiveszi a részét a munkából. Egyre inkább bontogatja a szárnyait, és a saját korosztálya, az U18 mellett már a svéd U20-as bajnokságban is bizonyíthat. Azt tudni kell, hogy kint nagyon kevés, csapatonként mindössze három-négy légiós szerepel a keretekben, így neki kőkeményen meg kell vívnia a helyéért a helyi svéd tehetségekkel.

– Milyen jövőt jósol Bendegúznak? Pár éven belül akár a felnőttválogatottban is találkozhatunk vele, és e tekintetben követheti majd a fiát, Gábort?

– Még nagyon korai, hogy a nagyválogatottról beszéljünk az esetében. Tudni kell, hogy Bendegúznak éppen Gábor a keresztapja, de nyilván, a fiam 2009-es halálakor Bendegúz még nagyon kicsi volt, így kevés személyes emléke van róla.

A személyiségjegyeiket tekintve sok hasonlóság van bennük: a minden áron való győzni akarás, az alázat és a küzdés mindkettejük ismérve. Bendegúznak is abszolúte a hoki az élete, ez teszi ki a mindennapjait, és tényleg ez élteti. Reméljük, hogy az álmai beteljesülnek, és idővel sikerülhet profi szerződést kapnia Svédországban.

– És mit vár majd a Bendegúzzal a soraiban felálló U18-as válogatottól a hazai vb-n?

– Nagy kihívás előtt áll az U18-as válogatott, mert rendkívül erős csapatokkal fognak találkozni a világbajnokságon. Szinte egytől egyig olyan nemzetekkel mérkőznek meg, amelyeknek a felnőttválogatottja egyébként az A-csoportban szerepel. A bennmaradás kiharcolása már mindenképpen nagy siker lenne. Számos külföldön, ráadásul kifejezetten jó helyeken játszó fiatal szerepel majd a keretben. Svasznek Bence szövetségi edzőként már hosszú évek óta vezeti az U18-as válogatottat, és többször is sikerre vitte ezt a korosztályt.

Két-három év múlva már a nagyválogatott ajtaján fognak kopogtatni a korosztály legjobbjai – nemcsak Szongoth Domán, hanem a többiek is.

(Kiemelt képen: id. Ocskay Gábor Fotó: Soós Attila/FEHA19)