„Az NB I a küszöb, amit átlépve felnő egy játékos” – Imre Bence

A magyar férfi kézilabda-válogatott 22 éves jobbszélsőjével, a Kielben légióskodó Imre Bencével beszélgettünk az utánpótláséveiről, a magyar és a német képzés különbségeiről. Az is kiderült, kit tart istenadta tehetségnek, és hogy mit nem lehet tanítani a sportágában.

Kétségkívül a magyar kézilabda egyik legnagyobb felfedezettje az utóbbi évekből a 22 esztendős Imre Bence, aki – több kortársával együtt – már 2023 első felében, juniorkorúként bemutatkozhatott a felnőttválogatottban. Nem akármilyen teljesítménnyel tette ezt a jobbszélső, aki a Litvánia elleni, idegenbeli Eb-selejtezőn (amit a magyar csapat 46–31-re nyert meg) kilenc góllal debütált, mindössze egy lövést rontott. Rosszmájúan megjegyezhetnénk, hogy ekkorra már megvolt a kvalifikáció, tehát nyomás nélkül játszhatott, nem sokkal később viszont a „valódi” tétmeccseken is bizonyította, az éles helyzetekben is biztoskezű.

2023 nyarán a junior férfiválogatott ezüstérmet szerzett a németországi U21-es világbajnokságon, ezzel beállítva az esemény történetének addigi legjobb magyar eredményét, ami szintén második hely volt, még 1977-ben. A viadalon Imre 38 gólt „tett a közösbe”, majd a kiváló formáját a felnőttválogatottba átmentve 2024 elején előbb az Európa-bajnokságon, majd a hazai rendezésű olimpiai selejtező tornán is remekül teljesített; utóbbiról egyhamar nem felejtjük a portugálok elleni, sorsdöntő csatát, amit 30–27-re nyert meg a magyar együttes, soraiban az ismét kilenc gólig jutó fiatallal. Párizsban az ötkarikás játékokon sem lassított, a négy meccséből egyiken sem adta alább 6 gólnál (7-7-6-6 a sorminta), és az idei év elején megrendezett világbajnokságon is lehetett rá számítani.

Röviden:

De hogyan jutott el idáig az olimpiai és vb-ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó Kökény Beatrix és a kétszeres olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó Imre Géza fia? Múltidézésre invitáltuk a tavaly nyárban a német Kiel csapatához igazoló játékost, aki örömmel emlékezett vissza a kezdetekre, és mesélt a ferencvárosi akadémiai éveiről.

„Mindenki a Fradit emlegeti az esetemben, teljes joggal, ám nem akarok megfeledkezni arról, hogy a Tromosban (Budapesti Elektromos SE – a szerk.) kezdtem kézizni, ötéves koromban. Természetesen nekem is voltak olyan pillanatok, igaz, csak egy-kettő, amikor abba akartam hagyni a kézilabdázást; hogy ilyen kevés, abban kulcsszerepe volt Pribék István nevelőedzőmnek – meséli Imre Bence az Utánpótlássportnak. – Egy időben átmentem vívni apa sikereinek hatására, de ez rövid életű volt, majd jött a Fradi-korszak, ami tizenegy éven át tartott; a Népligetben nőttem fel. Hogy mi az első dolog, ami eszembe jut a Ferencváros kapcsán? A családias légkör. Nagyon jó edzőim voltak a Fradiban, akikkel a mai napig remek viszonyt ápolok, biztos vagyok benne, hogy ez a későbbiekben is megmarad. Mindig megadtuk a tisztelet a szakembereknek,

Imádtuk a kézilabdát, csak arról tudtunk beszélni, kiváló volt a közeg, amelyben ráadásul mindenki profi akart lenni.”

A szokásosnál gyorsabban mászta a korosztályos ranglétrát, több különböző bajnokságban is játszatták, és arra sem kellett sokat várnia, hogy a felnőtt NB I-ben bemutatkozzon: 2019 februárjában, 16 évesen egy egri idegenbeli bajnokin pár percet eltölthetett a pályán, néhány héttel később, a negyedik élvonalbeli összecsapásán viszont már nyolcszor betalált a Vecsés hálójába.

„Akkoriban sokan megsérültek a felnőttcsapat keretében, emiatt a fiatalok közül többeket bedobtak a mély vízbe. Emlékszem, mekkora gombóc volt a torkomban az Eger ellen – mondja nevetve. – A másik ok, ami miatt szerintem könnyebb szívvel adtak nekünk játéklehetőséget, hogy akkoriban nem a nemzetközi kupás helyekért küzdött a Fradi, talán nem volt akkora eredménykényszer és tét, így kinyílt előttünk a kapu. Ezzel kapcsolatban nagy szerencsénk volt, ugyanis

Horváth Attilának azóta is hálás vagyok, hogy bízott bennünk, hiszen az NB I az a küszöb, amit átlépve egy játékos valójában felnő. Kiemelném az akkori poszttársamat, Bujdosó Bendegúzt is, aki rengeteget segített a beilleszkedésben, testvéri kapcsolat alakult ki közöttünk, úgy tekintek rá, mint a bátyámra. Ritka, hogy tizenhét évesen valaki a felnőttek között brillírozzon, a portugál Francisco Costa jut hirtelen az eszembe, de mivel ez nem jellemző, az edzők érthetően nem mernek nagyobb szerepet adni a fiataloknak, elsősorban az eredménykényszer miatt.

de őket sem lehet hibáztatni, nem tudjuk, milyen elvárások vannak például a klubvezetés részéről a szakember felé.”

A 22 éves jobbszélső hangsúlyozza, a szerencsefaktor is döntő egy-egy pályafutás alakulásában.

„Az NB I mellett az is fontos, hogy a játékosok korosztályos válogatott szinten is tapasztalatot szerezzenek. Nekünk ezzel nem volt problémánk, a minket megelőző nemzeti csapat, a kétezres születésűek viszont a koronavírus miatt nem szerepelhettek az utolsó utánpótlás-világversenyükön, amit például a külföldi csapatok árgus szemmel figyelnek. Számokat nem mernék mondani, de szerintem hozzánk képest közülük kevesebben tudtak elmenni légióskodni. Az én évjáratomból többen az U21-es vébén hívtuk fel magunkra a figyelmet nemzetközi szinten. A szerencse mellett alázat és tehetség kell, illetve az, hogy amikor ott a lehetőség, azonnal meg kell ragadni.”

De vajon mi a titka annak, hogy melyik játékos tud éles helyzetben, nyomás alatt bizonyítani, hidegvérű maradni, trükkös lövést előhúzni, röviden kihasználni az említett nagy lehetőséget? Erre is felkészít az akadémia?

„Ez az a faktor, ami csak a játékoson múlik, erre senki nem tud megtanítani – magyarázza Imre, aki a már említett felnőttválogatott mérkőzéseken bizonyította, nem „szívbajos”, kulcsmeccseken és -momentumokban alakított többször is nagyot. – Próbálhat az edző pozitívan állni a játékosához, motiválhatja, de a legvégén az adott kézilabdázó fejében dől el, meg meri-e húzni a kiélezett helyzetben a váratlant. Ez általában veleszületett képesség. Erről eszembe jut Fazekas Gergő, aki ha fél éven át nem edzene, akkor is meg tudná csinálni a cselt a világ legjobb védői ellen a Bajnokok Ligájában.

Eközben én inkább a tévéből lestem el ezt-azt kiskoromban, amit próbálok gyakorolni az edzéseken, és megcsinálni a mérkőzéseken.”

A 2002-esek és 2003-asok közül – ahogyan már említettük – többen is be tudtak épülni az elmúlt időszakban a felnőttválogatottba, azonban nem minden korosztálynál ennyire pozitív a mérleg. A kitörés lehetősége mindenki előtt ott van, megragadni azonban nem egyszerű.

„Az akadémiák közül a NEKA-n kapják a legtöbb játéklehetőséget a fiatalok, ami nem meglepetés, náluk ez a koncepció. Laci bá’ (Sótonyi László, a NEKA vezetőedzője, a junior férfiválogatott szövetségi edzője – a szerk.) érdeme, hogy a korábbi évekhez hasonlóan versenyképesek az utánpótláskorúakkal, pedig az év elején a játékuk alapján egy-két győzelemre tippeltem volna velük kapcsolatban, ehhez képest óriásit fejlődtek, csatlakoztak a középmezőnyhöz. A Fradinál is számos fiatal kap lehetőséget, ahogyan Balatonfüreden is szépen építkeznek, míg a Veszprém és a Szeged esetében ez a szám kisebb, de nem érdemes az előbb említett klubokkal őket összehasonlítani. Németországban sem sűrűn látni olyat, hogy valaki húszévesen rögtön kezdőjátékos lesz a Kielben.

Ha pedig utánpótlásnevelés: kíváncsiak voltunk, milyen különbségeket lát Németországban a hazai körülményekhez, módszertanhoz képest.

„Kevés edzését láttam eddig az utánpótlásnak, viszont rendszeresen beszélek fiatalokkal.

– meséli Imre, aki maga is megtapasztalhatta ezt a jelenséget, amikor az U21-es vb-döntőben a házigazda németek ellen tízezer ember előtt lépett a pályára. – A klubcsapatokat is megnézik ezren-kétezren. Ritka a labdanélküli futás, ez a mi edzéseinkre is igaz, és kevésbé a taktika, helyette az erő és a tempó dominál, egyszerűbb a játék, emiatt rengeteg gól születik a korosztályos meccseken. Az egyéni képzés hangsúlyosabb, mint otthon, ebben mindenképp érdemes lenne a német példát követni.”

(Kiemelt képünkön: Imre Bence a válogatottban Forrás: MKSZ)