UtánpótlásSport
2025. március 25.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tekvondó

2025-03-25 11:55

Rekordmezőny az országos diákbajnokságon

Soha nem látott méretű mezőny sereglett össze a tekvondósok idei országos diákbajnokságán – derült ki az olimpiai sportág hazai szövetségének honlapján közzétett beszámolóból.

Rekordot jelentő módon nem kevesebb, mint

27 egyesülettől 411 nevezés érkezett be a 2025-ös tekvondós diákbajnokságra,

amely az 1987-ben világbajnoki címet szerzett, tragikus sorsú magyar klasszis előtti tisztelgés jegyében Engrich Mariann Emlékverseny is volt egyben.

A viadalnak Szigetszentmiklós adott otthont, s a városi sportcsarnokban lebonyolított monstre esemény azért is számított kiemelkedő eseménynek, mert ez volt az esztendő első hazai versenye. Az indulók a koreai eredetű küzdősport minden szegmensében jeleskedhettek, hiszen küzdelemben, formagyakorlatban és gyorsrúgásban is bemutathatták tudásukat a hazai korosztályos legjobbak.

A honlap, amely valamennyi – így az összes gyermek. kadét, junior – fiú és leány korosztály eredményeinek fellelhetőségét közli, két kategória érmeseit külön is felsorolta. Eszerint pedig küzdelemben az összesített csapatverseny legjobbjának a Halker-KiralyTeam bizonyult, megelőzve a Taekwondo Fanatics és a Tájfun együttesét. A poomsae – magyarul a formagyakorlat – összesített csapatversenyének végeredménye pedig így fest: 1. Máté Taekwondo, 2. Vasas, 3. Universum-Sárga Tenger SE.

(Kiemelt képünkön: a legkisebbeknél is parázs csatákban dőltek el a helyezések Forrás: wtftaekwondo.hu)